Kerékpár
Az e-bike csodái – ne ítélj elsőre
E-bike vagy ebájk – kitolja a határainkat
Az ebájkot (e-bike) ma már talán senkinek sem kell bemutatni, egyre többen használják, és egyre kevesebben lepődnek meg, amikor a mellettük elhaladó bringából némi (elektro)motorhang is jön. Azonban még mindig sokan hangoztatják, hogy az ebájk csalás.
Magyar csúcsok két keréken
Passo dello Stelvio, Alpe d’Huez, Alto de l’Angliru – mind-mind ikonikus emelkedői a három nagy kerékpáros körverseny valamelyikének. Közös bennük, hogy a profik mellett az amatőr bringások is célba szokták venni őket, sőt évről-évre egyre többen pattannak nyeregbe, hogy minél komolyabb kaptatókat teljesítsenek. Hasonló a helyzet nálunk Magyarországon is, bár itt szerényebb a felhozatal ezen a téren, vannak magyar csúcsok a bakancslistás helyek között a két keréken hegyre vágyók számára.
Bianchi: több mint kerékpár
Kreativitás. Innováció. Olasz design. Ez az ikonikus Bianchi, a világ legrégebbi és legpatinánsabb kerékpármárkája, mely idestova bő 130 éve készíti az ipar krémjét jelentő modelljeit. Legendás kerékpárbajnokok, köztük Fausto Coppi és Marco Pantani és napjaink legkiválóbb versenyzői által elnyert Tour de France és Giro d’Italia győzelmek, illetve világbajnoki címek sora fémjelzi a cég sikerét. Mesterien megalkotott modelljeinél talán csak a márka története izgalmasabb.
Pénteken rajtol a Tour de France!
Július 1-én rajtol az év sorrendben második nagy háromhetes körversenye a Tour de France, amely a Girohoz hasonlóan az anyaországon kívül, mégpedig Koppenhágából indul útjára egy rövid, 13 kilométeres egyenkéntivel, majd további két szakasz erejéig marad Dánia országútjain.
Giro d’Italia Nagy Rajt 2. szakasz – eredmények
Simon Yates (GB, Team BikeExchange-Jayco) nyerte a Giro d’Italia Nagy Rajt 2. szakasz versenynapját, a budapesti időfutamot. Az összetettben a visegrádi szakaszt nyerő holland Mathieu van der Poel (Alpecin-Fenix) megtartotta a rózsaszín trikót. Legjobb magyarként Fetter Erik (EOLO-Kometa) a 45. lett.
Három magyarral rajtol ma a Giro d’Italia!
Idén Magyarországról, Budapestről rajtol az Olasz Kerékpáros Körverseny, a Giro d’Italia. Az úgynevezett Grande Partenza-n – a sportág történetében először – három magyar versenyző is rajthoz állhat: Fetter Erik, Peák Barnabás és a tavalyi Girón a rózsaszín trikót is viselő Valter Attila.
Andrii Ponomar a Girón képviseli Ukrajnát
Az elmúlt hónapokban az orosz-ukrán háború az élet rengeteg területében változást hozott. A sport is érintett, hiszen a legtöbb szövetség kitiltotta az orosz és a fehérorosz versenyzőket. Illetve az ukránok száma is lecsökkent. Andrii Ponomar viszont ott lesz az idei Giron, és küzdeni fog az országáért.
Giro d’Italia Nagy Rajt részletesen
A Giro d’Italia a három legrangosabb kerékpáros körversenyek egyike, a Tour de France és a Vuelta Espana mellett. A nagy World Tour csapatok körülteintő taktikával állítják össze a csapataikat az év három kiemelkedő presztízsű és nagy megterhelést igénylő 3 hetes körversenyeire. Bemutatjuk a Giro d’Italia Nagy Rajt programjait részletesen.
MENNYISÉGI VAGY INTENZÍV EDZÉS?
A címben olvasható kérdést sokan felteszik maguknak. A kezdők tengernyi cikket találnak a neten a mennyiségi edzés mint klasszikus módszer sikerességéről (vagy ellenkezőleg: elavultságáról), illetve az intenzív tréningek, a HIT- vagy HIIT-edzések zsenialitásáról. Kiutat keresünk a labirintusból.
TEREPTŐL A TÚRÁIG – BRINGAVÁLASZTÓ 1.
A 90-es években minden alternatívára megoldáskész, vadul rugózó, recsegő-ropogó biciklik gurultak a kerékpáros-infrastruktúrától mentes hazai utakon. Mi maradt meg mára ebből, és miben léptünk előre? A kerékpárválasztás ma is sokaknak gondot okoz. Itt a bringaválasztó, segítünk!
A TÖRZSIZOM ERŐSÍTÉSE – NEM SZERETEM, DE MUSZÁJ!
Aligha árulunk el titkot azzal, ha elmondjuk, hogy az amatőr bringások nagy része – bár hallott már róla – minimum ódzkodik a törzsizom erősítésétől. Holott a jó kerékpárosok törzsizmai erősek, a fejlett törzsizom tudja uralni és segíteni, hogy a legnagyobb hatékonysággal tudja hajtani a kerékpárját.
FIXI – KI TEKER KIT?
A bringaipar is csak olyan, mint autós testvére: elképesztő tempóban fejlődik. Az újdonságok egy része valóban hasznos, egy része nem, előbb-utóbb a vásárlóközönség eldönti, mire van szüksége. Mindamellett érdemes egy kicsit lassítani. Fék nélkül pláne. Bemutatjuk a fixi életérzést.
A RÁFUTÁS JELENTŐSÉGE
Az átállás téglái – Nem a Pink Floydról, hanem egy triatlonozásban bevett, kombinált edzésformáról lesz szó, amelyre az angol a „brick”, azaz tégla szót használja. Nálunk „téglázásként” is ismert a triatlonban szereplő sportágak (jelen esetben a kerékpározás és a futás) egy edzésen belüli variálása, ez a ráfutás jelentősége. De mi ennek az előnye?
Befutott a Garmin Venu ® 2!
A Garmin Ltd. 2021. április 22-én bemutatta a Venu ® 2 és Venu ® 2S okosórákat, melyek hozzásegítenek egy jobb és egészségesebb élethez. Az új fitnesz életkor és az alvási pontszám az egész napos méréshez tartozik, amely így pontosabb betekintést tesz lehetővé a felhasználó általános állapotába. Erre további lehetőséget kínál a több mint 25 elérhető sportág, amik életre kelnek a kiváló láthatóságú AMOLED kijelzőn. (X)