Új pumpapálya a Bakony szívében

2022.03.18.
pumpapálya

Közösségi összefogás eredményeként jött létre Zircen a vadonatúj bringapark. Az Országos Bringapark Programnak és a zirci közösség összefogásának köszönhetőn újabb pumpapálya létesült hazánkban.

Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ közleménye 2022. március 18.

 Az elnyert támogatás segítségével megépült 180 méter hosszú, szabadtéri bringás létesítmény közvetlenül a tavalyi évben elkészült kerékpárút mellett fekszik. A települést köti majd össze Veszprémmel és a Balaton partjával. A beruházás költségének felét – 11 millió forintot – az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda állta, a másik felét pedig helyi civilek, vállalkozók, valamint civil szervezetek rakták össze. A projektet összefogó ACÉL-VAKOND Kerékpáros Sportegyesület célja az volt, hogy mind a helyi fiataloknak, mind a turistáknak, mind pedig a hobbi- vagy versenysportolóknak legyen lehetőségük egy, a régióban egyedülálló bringapályán kikapcsolódni, edzeni.

Hazánk legmagasabban fekvő városa, a Magas-Bakonyban található Zirc számos nevezetességéről ismert. A településen található Ciszterci Apátság és Bazilika, a Bakonyi Természettudományi Múzeum, a Mayer-tó vagy a Zirci Arborétum mind felfedezésre hívja az utazás szerelmeseit. Azonban ezek az attrakciók most egy újabb elemmel bővültek, hiszen a település feliratkozott a bringaparkokkal rendelkező települések listájára. A turisztikai látnivalókért idelátogató vendégeknek, valamint a helyi fiataloknak és sportolóknak immár Zircen is van lehetőségük egy 1.000 négyzetméter alapterületű, kerékpárszerelő- és pihenő pontokkal kiegészült pumpapályán lazítani, valamint tréningezni.

A helyi önkormányzat tulajdonában lévő területen a bringapark létrehozásával az ACÉL-VAKOND Kerékpáros Sportegyesület egy sport és szabadidős komplexum első elemét valósította meg. A a város központi részén, de mégis egy csendes, gépjármű-forgalomtól mentes, zöldövezeti területen helyezkedik el. Az aszfaltozott pumptrack pálya a bringásokon túl helyet ad gördeszkásoknak, rollerezőknek és görkorisoknak is. A pálya különlegességét tovább fokozza, hogy az állami támogatást példaértékű helyi összefogás egészítette ki, melyet az önkormányzat is patronált. A pályarendszer fenntartási és karbantartási munkáit pedig szintén a sportegyesület vállalta magára.

Pumpapálya

Egy pumpapályára manapság úgy tekintenek, mint egy modern közösségi játszótérre. Az egyre növekvő népszerűsége annak köszönhető, hogy egyaránt élményt nyújt amatőröknek és profiknak, fiataloknak és idősebbeknek. Használata hozzájárul a biztonságos közlekedéshez, hiszen a pályán elsajátítható a megfelelő kerékpárostechnika. „Azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek körében egy ilyen bringapálya találkozási pontként működik. Itt gyülekeznek, beszélgetnek, miközben mozognak és jó levegőn vannak. Ez az, ami az egészséges testi-lelki fejlődésüket segíti”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Az Aktív Települések Program részeként futó Országos Bringapark Programot az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda hívta életre. A program sikerét jól mutatja, hogy a kormány idén több mint 740 millió forintos támogatást nyújt ilyen létesítmények építésére, így a kerékpáros pályák száma év végére eléri majd a 104 darabot. Fontos, hogy a támogatás legfeljebb a költségek 50%-ának erejéig kérhető, a fennmaradó részt az építtetőnek kell vállalnia. A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) a kezdetektől részt vett szakmai partnerként a pályázatok elbírálásában, a program operatív lebonyolítását pedig az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) végezte.

 

További cikkek

Suhajda Szilárd a 8516 méteres Lhoce csúcsán! 2022.05.16
2022. május 14-én, Suhajda Szilárd sikeres csúcstámadása során elérte a Föld negyedik legmagasabb pontját, a Lhoce 8516 méteres csúcsát!
Klasszikus erőelem: mellső függőmérleg 2022.05.15
A mellső függőmérleg komoly erőnlétet igénylő, haladó szintű gyakorlat. Hétköznapi megfogalmazásban, az erőelem során a testünket vízszintesen tartjuk, felfelé néző mellkassal, nyújtott karral egy húzódzkodó rúdban, vagy gyűrűben megkapaszkodva.
6 tipp, ha allergiával sportolnál 2022.05.13
A magyar lakosság legalább harmadát érinti az allergia, és számuk évről évre nő. A tavasz, és ezzel együtt a pollenszezon kezdete, az allergiával, asztmával küzdők számára egy rendkívül nehéz, kihívásokkal teli időszak.

Ajánló

Suhajda Szilárd a 8516 méteres Lhoce csúcsán! 2022.05.16
2022. május 14-én, Suhajda Szilárd sikeres csúcstámadása során elérte a Föld negyedik legmagasabb pontját, a Lhoce 8516 méteres csúcsát!
Klasszikus erőelem: mellső függőmérleg 2022.05.15
A mellső függőmérleg komoly erőnlétet igénylő, haladó szintű gyakorlat. Hétköznapi megfogalmazásban, az erőelem során a testünket vízszintesen tartjuk, felfelé ...
6 tipp, ha allergiával sportolnál 2022.05.13
A magyar lakosság legalább harmadát érinti az allergia, és számuk évről évre nő. A tavasz, és ezzel együtt a pollenszezon kezdete, az allergiával, asztmával küzdők ...
Így válassz jógaszőnyeget! 2022.05.12
Tradícióból óriási üzlet lett mostanra a jóga, a bizniszbe beletartozik a jógamatracok gyártása és forgalmazása is. Ahogy egyre terjed a jógaéletmód, úgy dagad a ...
Unlocking GEN Z 2022.05.11
Május 19-én kerül megrendezésre a Bozsik Arénában az Unlocking GEN Z  című eseményünk, amelyre sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! (x) (X)

Blog

PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.
Villám Lilla strandröplabda játékos blogja 2
Szombathelyi Szandra strandröplabda játékos blogja 2.

Valter Attila a Giro d'Italia 2022 Nagy Rajt szakaszokról

2022.05.06
#girohungary2022
Valter Attila nyilatkozik a Sport&Move-nak az idei Giro d’Italia 2022 Nagy Rajt magyarországi szakaszairól.