A teljesítménydiagnosztikától tudományos hangzása miatt sokan megrettennek. Mi ez a „titokzatos” szolgáltatás, amit egyre több sportoló vesz igénybe az országban? Hogyan szolgálja a teljesítménydiagnosztika az amatőrök és a profik sportcéljait?
A teljesítménydiagnosztika lényegében az emberi szervezet teljesítőképességének számszaki leképezése. A számokból lehet objektíven felállítani a személyre szabott edzéstervet. A diagnosztika éppen azért tud segítséget nyújtani a hobbi- és az élsportolóknak, mert az eredményeket mindig az egyénhez mérik.
Mi történik a teljesítménydiagnosztikán?
Maga a diagnosztika egy komplex állapotfelmérő folyamat.
1. A mérés menete egy általános testösszetétel-vizsgálattal kezdődik, majd megnézik a légzésfunkciót, a vérnyomást, a vér oxigénszintjét, valamint az idegrendszeri működést, a nyugalmi pulzust és a laktátot. Ezeket követően jön a diagnosztika lényege, a terheléses mérés.
2. A terheléses mérés a sportági követelmények függvényében történhet
- kerékpáros ergométeren
- futópadon
Lépcsőzetesen emelt terhelés mellett nézik a pulzust és a vér laktátszintjét. A terhelés addig nő, amíg a vizsgált sportoló eléri szervezetének maximális teljesítőképességét. Ez egyénenként különböző.
3. A diagnosztika zárófázisában a pulzusmegnyugvás mérése (regenerációs értékek), illetve egy kontroll vérnyomás- és véroxigénszint-mérés történik. Ezt követi a részletes kiértékelés, amikor a mérést végző szakember összefüggésbe helyezi az adatokat és grafikonokat, ami a sportoló aktuális állapotát tükrözi jegyzőkönyv formájában.
Mi a célja és haszna a teljesítménydiagnosztikának?
Minden teljesítménydiagnosztikai vizsgálatnak a pulzuszónák feltérképezése az alapja, hiszen ebből lehet olyan objektív értékeken alapuló, személyre szabott edzéstervet kialakítani, melynek segítségével mérhető módon fejlődik a sportoló.
Az adatok alapján lesz látható, mennyire kipihent, ezáltal mennyire terhelhető a sportoló, hol vannak a határai, és milyen edzésmunkát kell végeznie a későbbiekben, ami pedig időeredményben és leadott teljesítményben mérhető.
A teljesítménydiagnosztika mindenkinek hasznos, bármilyen szinten is sportol. A kezdőket megóvja a nem hatékony edzésektől, a túlterheléstől és a sérüléstől. A haladóknak irányt mutat a továbbfejlődéshez, a profi pedig a legapróbb finomhangolásokat is el tudja végezni az edzésében, hogy toperedményt érjen el.
A részletekben az ördög
A teljesítménydiagnosztika eszköz a tudatosabb és tervezettebb edzésmunka elkezdéséhez/folytatásához. Itt is a részletekben rejlik az ördög: a mennyiségi vagy a minőségi munka a hatékonyabb? Ezt honnan tudná eldönteni egy hozzá nem értő? Ezért fontos egy szakemberrel való állandó kapcsolat. A sportolók folyamatos visszajelzéseket kapnak az edzésmunkájukról, amelyek a pulzusóra által szolgáltatott adatokon alapulnak.
Sportolói visszajelzés nélkül egy edző is „csak” számokat lát az elemző szoftverben, melyek alapján ugyan lehet tervezni, de nem minden esetben működik hatékonyan. Gondoljunk bele, hogy egy hétköznapi embert mennyi idegi és fizikai terhelés ér az edzésen kívül (munka, család stb.), amelyek hatással vannak az edzéseire. Ha ezek mellett túl nagy mennyiségű vagy túl intenzív edzést kell végeznie, az kontraproduktív lesz. Ezért fontos a folyamatos kommunikáció.
A sportoló akkor lesz elégedett, ha megtérülni látja a befektetett edzésmunkát. Ha az autóját az ember autószerelőhöz viszi, vajon a legfontosabb értékét, a szervezetét miért ne bízná szakemberekre?!
A pulzuszónák
- Regenerációs zóna: a maximális pulzus 50–60%-a. Kemény és/vagy hosszú edzések után viszonylag rövidebb, 30–40 perces, maximum egyórás időtartamban szokás ebben a zónában edzeni.
- Extenzív zóna: a pulzus 60–70%, az energianyerés döntően zsírégetésből áll, így órákon át fenntartható optimális folyadék-, só- és minimális szénhidrátbevitel mellett.
- Intenzív (vagy tempó-) zóna: a pulzus 70–80%. Jelentős a szervezet szénhidrát-felhasználása, de még oxigénadósság nélkül. Okos frissítéssel, a testsúly-kilogrammonkénti 0,8 gramm szénhidrát bevitele mellett, kellő edzéssel a hátunk mögött órákig képesek lehetünk ezt az állapotot fenntartani.
- Aerob-anaerob átmeneti zóna: a pulzus 80–90%. Már oxigénadóssággal kell számolnunk, az edzéseink 10-15%-át ebben végezve komoly javulást érhetünk el.
- Aerob (maximális) zóna: a legfelső pulzustartomány. Olyan mértékű tejsav halmozódik fel a szervezetben, amelyet hosszú idő alatt tud csak lebontani és újra „üzemanyaggá” formálni. Tartogassuk a versenyeink végére, a hajrá utolsó perceire.
Szöveg: Berkes Gábor
Fotó: ENSPORT
