Szabadidősport
54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj
Idén 2022. július 14-én rajtol Balatonfüredről az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj, a nagy múltú, klasszikus hajók és a legmodernebb technikával felszerelt vitorlások megmérettetése. Európa legnagyobb tókerülő versenyét 2001 óta évente rendezik meg, általában hatszáz vagy annál is több hajó indul el. A Kékszalagra a hagyomány szerint mindig azon a júliusi hétvégén kerül sor, amely legközelebb van a holdtöltéhez.
Esély Sportnap 2022. május 21.
Budapest II. kerületében első alkalommal került sor 2022. május 21-én a fogyatékossággal élők társadalmi integrációját segítő Esély Sportnap sportrendezvényre. Az egyedülálló esemény célja, hogy a résztvevők megismerjék egymás különbözőségeit és erősödjön bennük az elfogadó hozzáállás.
Sport munka mellett?
A fizikai aktivitás, a munka és a társasági élet egyensúlyának megteremtése nem könnyű feladat. A helyzeten nem könnyít, hogy a rendelkezésünkre álló idő és mozgástér is többnyire korlátozott, illetve, hogy ennek a három „feladatnak” az összehangolása, már gondolati síkon is stresszforrást jelent.
Hív a Balaton!
A fiatal tehetségek részvételével zajló labdarúgótornák nagy hagyományokkal rendelkeznek, de csak kevésnek adhat otthont egy olyan színes helyszín, mint Siófok. Idén több éves kihagyás után 2022. június 4-5-én, a pünkösdi hosszú hétvégén újra elindul a Balaton Trophy nemzetközi korosztályos labdarúgó bajnokság.
Elektromos hajók feljövőben
Balaton és a vitorlázás annyira összefonódott, hogy a magyar tenger képzeletbeli képéhez automatikusan odaillesztünk egy vitorlást is a jellegzetes stégek és nádasok mellé. El tudjuk képzelni, hogy egy nap a vitorlások helyett elektromos hajók fognak száguldozni a tó vízén, és a kényelem győzelmeskedik a vizisport szeretete felett? Balatoni képeslap elektromos hajóval, ez lenne a jövő?
EDZÉS 40 FELETT – NINCS KISZÁLLÁS!
A legtöbb profi versenyző 40 éves korához közeledve fejezi be aktív pályafutását, de a negyedik „X” az amatőröknél is gyakran a sportolás végét jelenti. Munkahelyi elfoglaltság, család, gyakoribb sérülések, fájdalmak, fáradtság – többnyire ezek az indokok. Pedig 40 felett az egészségmegőrzés és a minőségi élet egyik kulcsa éppen a sport lenne. Megmutatjuk, miért, hogyan és mennyit érdemes edzeni 40 felett!
TÍZEZER LÉPÉS – SINGAPORE-I MINTA
Szingapúrban megszámlálhatatlan mennyiségű közösségi sporteseményt szerveznek kisebb-nagyobb csoportoknak, ingyenesen vagy fizetés fejében, a jókedvért vagy a verseny élményéért. Ezekhez párosul az összes olyan kormányzati kezdeményezés, amely a sportos életmódra ösztönzi a fiatalokat és idősebbeket.
5+1 tipp a biztonságos nyári mozgáshoz
Nyaralás alatt se hagyd ki az edzést! Az életmódváltás, az egészséges, mozgásgazdag életmód, az odafigyelés magadra nem szezonális. Lehangoló látni, hogy hogyan ürülnek ki az edzőtermek és jógastúdiók a nyár beköszöntével, mintha csak szeptembertől májusig kellene odafigyelnünk önmagunkra. Az is igaz persze, hogy a jó időben sokan inkább a szabadban sportolnak.
Gurisatti Gréta és Toky
Gurisatti Gréta, válogatott vízilabdázó a tavalyi nagysikerű felhívása után idén is az állatok védelmére hívja fel a figyelmet a május 15-i Állat- és növényszeretet napja kapcsán. Május 15-én este 19:00-kor egy Facebook ÉLŐ bejelentkezés formájában várja az érdeklődőket egy interaktív beszélgetésre Toky nevű nyuszijával együtt.
NAPI 5 PERCES GYAKORLATOK, AMELYEK CSODÁT TESZNEK!
Bár a jó idő majd csak most jön meg és a koronavírus miatt korlátozottak a lehetőségek, lassan elhagyhatjuk a kabátokat, pulóvereket. Ha esetleg a télen rád rakódott pár felesleges kilóból még mindig van, de nincs túl sok szabadidőd vagy nem tudsz terembe menni, akkor most mutatunk néhány otthon is végezhető gyakorlatot!
Még lehet regisztrálni a Magyar Parasport Napja programjaira!
A Magyar Parasport Napján a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) a parasportok és a parasportolók megünneplésére készülve, LÉLEKMOZGATÓ programjával, ismét együttműködésre, megemlékezésre hívja Magyarország oktatási intézményeit, önkormányzatait!
Bemutatjuk a 2021-es Magyar Parasport Napjának nagyköveteit
A Magyar Parasport Napját február 22-én, negyedik alkalommal rendezzük meg. Ezúttal is felkértünk két sportolót, akik a fogyatékkal élők sportjának nagykövetei lesznek ebben az esztendőben. Ez alkalommal két Európa-bajnok asztaliteniszező vállalta el ezt a nemes feladatot.
HIDEG SZÁGULDÁS – JÉGVITORLÁZÁS
Amikor a vízi vitorlások már a dokkban pihennek, akkor jön el a jégvitorlázás ideje, ha az időjárás is úgy gondolja. A hídon korcsolyák, a kapitányon bukósisak, egy menet 45 perc. A „hideg száguldásról” Sarang Lajossal, a FüredYacht Charter és Oktatóközpont alapítójával és oktatójával beszélgettünk nemrég.
NYÚJTÁS FUTÁS UTÁN!
Az edzés végén a nyújtás nem maradhat el, mely nem csak rugalmasabbá, lazábbá teszi izmaidat, hosszútávon javítva a teljesítményed, de a sérülések kockázatát és az izomlázat is csökkenti. A nyújtógyakorlatokat lassan, fokozatosan és mindig egyenletesen végezd, kapkodás és sietség nélkül, a pozíciót pedig igyekezz 10-20 mp-ig megtartani. Íme, négy egyszerű gyakorlat, melyek a segítségedre lehetnek a futás utáni nyújtás során.
Újra Szekeres Pált választották az IWAS elnökének
Első alkalommal rendezett online tisztújítást az IWAS (Kerekesszékes és Amputált Sportolók Nemzetközi Szövetsége) kerekesszékes vívóbizottsága, melynek vezetője a választás eredményeként ismét Szekeres Pál lett, az alkalom kapcsán beszélgettünk vívásról, szabadidősportról és az élet fontos dolgairól
HOGYAN VEGYÜK RÁ A GYEREKET A SPORTOLÁSRA?
Rá kell vennünk a mai gyerekeket a sportolásra, mert sokkal inkább szeretnek a számítógép előtt ülni, vagy tabletet nyomkodni, mint sportolni: a képernyőn kergetik a focilabdát, ott versenyeznek. Nem egyszerű rávenni őket, hogy kelljenek fel a kényelmes fotelből és menjenek ki a friss levegőre sportolni. De nem is lehetetlen!
FOGYÁSHOZ ÉS ERŐSÖDÉSHEZ – ÖT GYAKORLAT
Milyen gyakorlatokkal lehet a leggyorsabban fogyni? Milyen gyakorlatokkal lehet a leggyorsabban izmot építeni? Az S&M most megmutatja, melyik az leghasznosabb öt gyakorlat, ha az edzőterembe járók 99 százalékához tartozva te is erre a két kérdésre keresed a választ.
MOZGÁSÉLMÉNY SZENIOROKNAK
Naponta kétszer ingyenes, online tornát tart a szenioroknak a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT) a masport.hu oldalon. A tornák minden nap csak az előre megadott időpontban elérhetők, s kifejezetten az erre a célcsoportra szakosodott oktatók segítenek a szenioroknak a biztonságos otthoni sportolásban.
Víz és hó Stájerországban
Stájerország hegyeiben a két alapvető kellék a szabadidő aktív eltöltéséhez a víz és a hó. Persze a hegyekben vannak még erdők – Ausztria legnagyobb egybefüggő kiterjedésű erdőségei itt terülnek el, továbbá szép számban találunk síelésre alkalmas lejtőket, turista útvonalakat, a völgyekben golfpályákat és kerékpárútvonalakat. Stájerország Ausztria zöld szíve.
Karintia – 11 jó ok, hogy télen is ellátogasssunk
Az Alpok déli oldalán különösen naposak a sípályák, Karintia síterületein 100 órával többet süt a nap a téli hónapokban, mint az Alpok fővonulatától északra eső területeken. A mérést a nassfeldi téli napórával végzik, amely közvetlenül a hegyállomás mellett található.