betöltés folyamatban...

Sport munka mellett?

2022.05.04.

A fizikai aktivitás, a munka és a társasági élet egyensúlyának megteremtése nem könnyű feladat. A helyzeten nem könnyít, hogy a rendelkezésünkre álló idő és mozgástér is többnyire korlátozott, illetve, hogy ennek a három „feladatnak” az összehangolása, már gondolati síkon is stresszforrást jelent.

Miért ne hanyagold a sportot?

Először is azért, mert a nap nagy részét ülve tölteni (munkában, iskolában, autóban, buszon, kanapén) – nem egészséges. Főleg irodai munkavégzéskor vagyunk kitéve a mozgásszegény életmód veszélyeinek, melyek negatívan hatnak az izmokra, ízületekre, csontokra és anyagcserénkre is. Másodsorban azért, mert a sportolás legalább annyira jót tesz a léleknek, mint a testnek. A kikapcsolódás és a napi egyhangúság megtörésének eszköze, személyes elégedettség forrása és pszichés kiút a napi darálóból.

A fizikai aktivitás a legnagyobb fegyverünk a munkahelyi stresszel szemben, mely egyúttal növeli a teljesítményünket, valamint hozzájárul a proaktívabb munkahelyi légkörhöz – nem véletlen, hogy több svéd vállalat is ösztönzi, sőt kötelezi alkalmazottjait a mozgásra (séta, irodai sport, céges konditerem használat) mindezt munkaidőben!

Így sportolj munka mellett:

Hivatásunk és a napi mozgás összeszervezése során számos akadályba ütközhetünk, úgy; mint a túlzott leterheltség a munka során, időhiány, folyamatos utazással és átszállással járó munka végzése.

Vannak azonban apró trükkök, amelyek minden nehézségen segítenek átlendülni:

  1. Keljünk korán, és még munka előtt indítsuk mozgással a napot– ezzel elkerüljük annak a kockázatát, hogy egy fárasztó munkanap után sport helyett inkább a kanapéba süppedjünk, és emellett a lehető legjobb formánkban, erőnk teljében indíthatjuk a napot. Bár elsőre sokaknak ijesztő lehet a koránkelés gondolata, valójában csak megszokás kérdése. A legjobb mozgásformák a test és a lélek felébresztésére? Futás vagy fit-séta önállóan is gyakorolható és tökéletes napindító mozgásforma, valamint a jóga (otthon vagy az edzőteremben), a nagyobb egyensúly és önismeret érzéséért.
    Jógával a testünk testünk újra rugalmas és egészséges, elménk hűvös és csendes lesz

    Tipp: kerüljük a kényelmes autózást – ha tehetjük sétáljunk vagy tekerjünk (elvégre a bringamegosztás korszakát éljük) otthonunk és munkahelyünk között. Szél a hajban, a test mozgásban, motiváló zene a fülekben, és a nap más fordulatot vesz.

  2. Használjuk ki az ebédszünetet – nincs is jobb alkalom, hogy megtörjük az íróasztal monotóniáját, és visszanyerjük energiánkat! Ha belefér az időnkbe, válasszunk egy közeli edzőtermet de egy félórás futás vagy tempós séta is ideális mozgásforma lehet.
Legyen nálad sportoláshoz szükséges váltóruha, illetve a tisztálkodáshoz, felfrissüléshez szükséges eszközök. Készítsd el az ebédet előző este, fogyaszd el a számítógép előtt és maradék időd használd a tested átmozgatására, az elméd kitisztítására. Hogy extra motivált legyél, készíts egy válogatást a téged leginkább inspiráló, mozgásra motiváló zenékből!
Ezt is olvasd el!
CINGÁRBÓL ERŐGÉP 2021.12.12
Magas vagy? Vékony? Kétszer annyit edzel, mint mások, mégsem sikerül egy deka izmot sem magadra pakolnod? Ha magadra ismersz, most megtudhatod, eddig mit csináltál rosszul. És persze azt is eláruljuk, miként kell edzened és enned azért, hogy erőgép legyél, hogy ne maradj örökre cingár!

Válasszunk önállóan gyakorolható tevékenységeket – ki mondta, hogy a sport egyenértékű az edzőteremmel? Ha kevés az időnk, vagy kevésbé vagyunk szervezettek, illetve nem szeretjük a kötöttségeket jobb, ha olyan mozgásformát választunk melyet bárhol, bármikor, időkorlát és más előírások betartása nélkül végezhetünk. Erre az esetre a leginkább ajánlott és kivitelezhetőbb a kocogás, a jóga, illetve a saját testsúlyos edzés.

A boxzsák püfölése kivételes lehetőséget teremt a mindennapi stressz levezetésére
Engedj szabad utat a negatív gondolatoknak egy házi készítésű boxzsák püffölésével!

Szerző: Gattuso

 

További cikkek

BuBa Epic kerékpáros teljesítménytúra 2023.06.09
Az idén másodszorra kerül megrendezésre a BuBa Epic nevű kerékpáros teljesítménytúra 2023. június 30-július 1 között. Tedd próbára magad és csatlakozz a szervezett túrához, amely keretében Budapesttől egészen a Balatonig tekerhetsz. A Balatonra érve pedig lehetőség nyílik egy nagyobb csobbanásra is a tóban, amely akkor már akár 24 °C  fok is lehet. 
Természetes hűsítőink - 4 kevésbé ismert, gyönyörű tó hazánkban 2023.06.07
Nyár. Meleg. Sőt hőség. Van, aki imádja, van, aki legszívesebben menekülne előle. A vízpartok természetes célpontokat kínálnak, ám nem mindenki rajong – például – a Balaton vagy a Velencei-tó körüli tömegért. Esetleg hűvösebbre vágyik. Mondjuk olyan helyekre, ahol tó és erdő együtt van, „természetes klímát” és meghittebb környezetet kínálva. Cikkünkben négy olyan tavat ajánlunk nektek, ahol békében élvezhetitek a temészet adta lehetőségeket.
Futás kezdőknek - Hogyan kezdj bele?  2023.06.06
A futás kezdőknek is az egyik leghatásosabb és legteljesebb élményt nyújtó sport. Nagyszerű módja annak, hogy fitt, egészséges és ami a legfontosabb, boldog és kiegyensúlyozott legyél. A futás előnyei végtelenek, többek között segíthet javítani szív- és érrendszeri egészségét, fogyni, csökkenteni a stresszt és a szorongást, valamint javítani az általános fizikai és mentális jólétet. Ha meghoztuk a kedved, és szeretnéd tudni, hogyan kezd el, ez a cikk átfogó útmutatót nyújt az első lépések megtételéhez.

Ajánló

BuBa Epic kerékpáros teljesítménytúra 2023.06.09
Az idén másodszorra kerül megrendezésre a BuBa Epic nevű kerékpáros teljesítménytúra 2023. június 30-július 1 között. Tedd próbára magad és csatlakozz a ...
Természetes hűsítőink - 4 kevésbé ismert, gyönyörű tó hazánkban 2023.06.07
Nyár. Meleg. Sőt hőség. Van, aki imádja, van, aki legszívesebben menekülne előle. A vízpartok természetes célpontokat kínálnak, ám nem mindenki rajong – például ...
Futás kezdőknek - Hogyan kezdj bele?  2023.06.06
A futás kezdőknek is az egyik leghatásosabb és legteljesebb élményt nyújtó sport. Nagyszerű módja annak, hogy fitt, egészséges és ami a legfontosabb, boldog és ...
Magas Tátra – ahol mindenki jól érzi magát 2023.06.05
Bár a Magas Tátra több pontján még havazik, lassan beköszönt az igazi túraszezon. Ahogy kúszunk a tavasz dereka felé, a síelőket felváltják a kirándulni vágyók. ...
Pilinszkázás, vitorlázás, hajózás, Kékszalag 2023.06.03
Vitorlázni nagyon sokféleképpen lehet. Lehet fejben, online, partról vágyakozva, vagy sehogy, a hajót a kikötőben lakásként vagy státusz szimbólumként tartva. A ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.