betöltés folyamatban...

Elrajtolt a 53. Kékszalag

2021.07.22.
Kékszalag 2021

A Magyar Vitorlás Szövetség tájékoztatása szerint több mint ötszáz egység nevezett az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra – Európa egyik legnagyobb tókerülő versenye ma reggel 9 órakor el is rajtolt Balatonfüredről.

Balaton-kör

A Kékszalag távja légvonalban 155 kilométeres, több mint 500 hajós próbálja megtenni a teljes Balaton-kört, azaz a Balatonfüred–Balatonkenese–Siófok–Keszthely–Balatonfüred útvonalon.

A versenyen több kategóriban is oszatanak díjakat, az egyes hajóosztályok győzteseivel és a különdíjakkal együtt 56 különböző díjat adnak át.

Miért kék szalag a Kék Szalag?

Célszalag nincs a versenyen, nem innen kapta a verseny az elnevezését. Régen a leggyorsabb tengeri vitorlás tűzhette ki az árbócára a kék szalagot, erre a hagyományra építve szervezte meg 1934-ben a Balatonon a Hungária Yacht Klub az első Kékszalag tókerülő versenyt.

Az eseményre a szokások alapján azon a júliusi hétvégén kerül sor, amely a legközelebb van a holdtöltéhez. A rajt csütörtökön van, reggel 9-kor; az időlimit a célbaérkezésre 48 óra.

Időjárás

A meteorológiai előrejelzések szerint az idei verseny elején egy ciklon távolodásával várhatóan gyengül majd a szél, így szélcsendes versenyre szímthatunk, péntek hajnalban várhatóan a hűvösebb idő miatt kialakul majd parti szél.

Kékszalag érdekességek

  • Az első verseny 1934-ben rajolt – 1942-ig kétévente rendezték meg, a háború alatt elmaradtak a versenyek, 1947-től újraindult a verseny, 2001 óta minden évben megrendezésre kerül
  • A Nemere II. futotta az első igazűán gyors futamot, ideje 10 óra 40 perc volt. A rekordot 57 évig tartotta a Nemere II. – csak 2012-ben sikerült túlszárnyalni 
  • A Kékszalagot kétszer nyerte meg női kormányos – mindkétszer Kultsár Istvánné Gordon Evelyn
  • 1953-ban győzőtt a „leglassabb nyertes”, 40 óra futott be a célba
  • 1991-ben két győztes is volt: a német Helmut Birkmayer Giftwerg nevű hajója volt a leggyorsabb, ám a Tihanyi-szorosban nem az előírt hajózási útvonalon vitorlázott – szerencséjére ez rosszul szerepelt a versenykiírás német nyelvű változatában – így a szabályos útvonalon vitorlázó 2. leggyorsabb (20 perccel utána befutó) hajóssal együtt két győztest avattak kivételesen.
  • Az 50. jubileumi Kékszalag versenyen volt eddig a legtöbb nevező – 681 vitorlás vett részt.

Ez a cikkünk is érdekes lehet: HIDEG SZÁGULDÁS – JÉGVITORLÁZÁS

Fotó: kekszalag.reblog.hu

További cikkek

Balaton Maraton 2024.09.14
Nem a Kékszalag a Balaton valaha volt leghosszabb vitorlásversenye. 1998-ban a Hajó Magazin megszervezte a 10-szeres Kékszalag-távot magában foglaló Kent-Balaton Maraton versenyt. Itt nemcsak elindult 14 hajó, de 12 közülük be is fejezte a versenyt. A verseny még több kiadást megélt, de mára kihunyt a lelkesedés. Kár érte.
Fürdőruha a hátizsákban – vízparti túratippek 2024.08.06
A nyár nem a túrázás főszezonja, de persze meleg napokon is lehet kellemes élmény a természetjárás, pláne akkor, ha korán indulunk, és egy hűsítő strandon zárhatjuk a túrát. Vízparti túratippek mindig jól jönnek!
Akkor most túra vagy verseny? 2024.07.25
A Kékszalag túraverseny. Kicsit fából vaskarika ez az elnevezés, hiszen a vitorlástúra célja az, hogy eljussunk A-ból B-be, szép tájakat lássunk, barátainkkal élvezzük a vitorlázást és új kalandokban legyen részünk. Versenyezni azért szokás, hogy az ember nyerjen, legyőzzön másokat, vagy saját magát és jobban teljesítsen, mint korábban. A mezőny legnagyobb részének így a Kékszalag az év legnagyobb túrája, az élmezőnynek pedig a szezon leghosszabb futama

Ajánló

Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás ...
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg ...
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még ...
Mi is az a Zwift? 2025.02.07
A kerékpársportot követők már megszokhatták, hogy egy-egy kerékpárverseny közvetítése előtt a reklámblokkban egy bizonyos „Zwift” nevű programot promózik a ...
Múlt. Jelen. Jövő. Bemutatjuk a PUMA magyar bajnok atlétáit 2024.12.19
Ismerjétek meg a magyar PUMA csapatot Kerekes Grétát, Kozák Lucát és Tóth Annát, a PUMA magyar bajnok atlétáit. Mindannyian eredményes PUMA atléták, akik most ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.

Kékszalag 2022 Farkas Áron interjú

2022.09.12
##kékszalag2022
Farkas Áronnal készült az interjú a befutó után a Bajnokok vacsoráján. Összesen 516 hajó és több mint 2500 vitorlázó vágott július 14-én csütörtök reggel az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj légvonalban több mint 150 kilométeres távjának.