betöltés folyamatban...

Újra Szekeres Pált választották az IWAS elnökének

2020.12.03.
Első alkalommal rendezett online tisztújítást az IWAS ) kerekesszékes vívóbizottsága, melynek vezetőjének ismét Szekeres Pált választották.

Első alkalommal rendezett online tisztújítást az IWAS (Kerekesszékes és Amputált Sportolók Nemzetközi Szövetsége) kerekesszékes vívóbizottsága, melynek vezetője a választás eredményeként ismét Szekeres Pál lett, az alkalom kapcsán beszélgettünk vívásról, szabadidősportról és az élet fontos dolgairól

A Prima-díjjal kitüntetett, háromszoros paralimpiai bajnok, olimpiai bronzérmes vívó, aki az egyetlen ember a világon, aki paralimpián és olimpián is érmet szerzett, 2013 óta az IWAS elnökségi tagja, majd alelnöke.

Szekeres Pál IWAS kerekesszékes vívás versenyigazgató.2 (1)
Szekeres Pál IWAS kerekesszékes vívás versenyigazgató

„Az egyik legfontosabb célunk, hogy a 2024-es párizsi paralimpián már hat versenynap szerepeljen a programban a mostani öt helyett. Ehhez szorosan kapcsolódnak az új versenyszámok, a női és a férfi kardcsapat küzdelmeinek integrálása. Együttműködve a Nemzetközi Vívó Szövetséggel (FIE) folytatjuk az edzők és zsűritagok képzését. Nagyon jelentős, hogy újabb országok sportolói számára legyenek elérhetők az IWAS programjai, ezért új tagországokat szeretnénk bevonni, valamint egy többszintű versenyrendszert kiépíteni. Terveink között szerepelt és az IWAS vezetősége meg is szavazta, hogy a kerekesszékes vívás helyett, paravívás (para fencing) legyen a sportág új neve, így nyitnánk új lehetőségek felé és bővítenénk sportolóink számát. Valamint, hogy a szervezet vezetőségét kilenc főre bővítsük. Így már minden régió képviselője helyet kap (Ázsia, Amerika, Európa).”

– nyilatkozta Szekeres Pál.

Sport&Move: Gratulálunk az újraválasztásához, látható hosszútávon és tervezetten szeret dolgozni.

Szekeres Pál: Köszönöm. Igen, a mindennapokban és sportban is így lehetünk eredményesek.

SM: A paravívás kiterjesztésétől a jelenlegi kategóriák létszáma fog nőni inkább, vagy az újabb kategóriák belépésétől várja a rendszeresen vívó parasportolók létszámának növekedését?

SZP: Ez egy hosszú folyamat, ami nemzetközi szinten, úgymond felülről indul. Újabb országok fognak belépni a paravívás szervezett keretei közé, edzőképzések indulnak, stb., a strukturált és átfogó fejlesztésen van a hangsúly, a jövőben fognak majd beérni a most elkezdődött bővítések.  Ami biztos, hogy a vak és látássérült vívók csatlakozhatnak hozzánk. Eddig a kerekesszékes vívás jelentette a szervezett paravívást, azonban vannak olyan vívók, akik állva is tudnának vívni, fogalmazzunk úgy nem szeretnének kerekesszékben ülve, mert az még inkább demonstrálná a korlátozottságaikat. Őket is várjuk, de itt is hosszabb távon várható érdemi eredmény, mert speciális protézisek, protektorok kellenek, ezek most még nem állnak még rendelkezésre, esetenként még a prototípusok sem léteznek. Túl a sportág fejlesztésen ez nagy lehetőség, mert egy speciális sportfelszerelés vagy segédeszköz kifejlesztése a kiterjedt technológiai innováció alapja lehet. Ahogy a Forma1 is az autóipar inkubátor közege. A paravívásnak hivatalosan jelenleg 3 kerekesszékes kategóriája van, a bővítéssel további kategóriák jöhetnek létre.

SM: A fogyatékos emberek keresik az aktív mozgásformákat, sportokat, hobbi szinten is lehet vívni?

SZP: Hogyne! Jelenleg is sokan vívnak hobbiszinten, gondoljunk csak a veteránokra. A legtöbb hobbi vívó versenyeken is elindul, de akad, aki csak az edzéseken vesz részt, mert a küzdelem vonzza. A vívás köztudomásúan küzdősport!
A sportnak minden szinten, minden korosztályban, akár különböző sportágak között, az ép és parasportolók között is integráló szerepe van. Az adott sport űzése során rendkívül színes összetételű közösségek tudnak kialakulni „csak” azért, mert szeretik a sportágat, vagy szeretnek edzeni, aktívan és egészségesen élni. A parasportolók esetében pedig eleve két kapocsról is beszélhetünk, mert a sport mellett a speciális helyzetük is összekapcsolja őket.
Míg az élsportban a győzelem az egyetlen cél, addig a szabadidősportolók esetén önmagunk legyőzése, ha úgy tetszik a napi penzum elvégzése a legfontosabb. Nyilván sokan ezen felül magasztosabb célokat is kitűznek, de szemben az élsporttal – ahol a rendszer, az egyesület, az edző is érdekelt a sportsikerben -itt csakis magunkra számíthatunk. Még akkor is, ha egy baráti közösség nagyon motiváló tud lenni. A parasportolókra ez különösen igaz, hiszen az adottságok miatt nehezített körülmények között érik el a céljaikat, és pont emiatt a parasportolók teljesítménye fokozottan motiváló az ép sportolók számára!

SM: Magyarországon hány para vívó van jelenleg, és a bővítéssel mennyit növekedhet a létszám?

SZP: Körülbelül néhány tucat versenyző vív versenyszerűen, a nemzetközi kezdeményezést Magyarországon is még át kell venni. Természetesen a vívás nem összevethető a tömegsportok potenciális lehetőségeivel, elég csak a szükséges felszerelések költségére gondolni, és a sportág jellege sem teszi lehetővé, hogy ezrek, vagy tízezrek vívjanak egy eseményen. De biztosan növekedni fogunk!

SM: Kalandozhat-e valaki a paravívásban, ha mondjuk unalmasnak találja az úszást?

SZP: A sport az egyik legjobb befektetés – a tanulás mellett. Bármilyen sport, mert a fizikai és mentális egészségünkhöz is hozzájárul, az integráló szerepéről pedig már beszéltünk. A vívás a fizikai testmozgás és mozgáskoordináció fejlesztése mellett, fokozott koncentrációt igényel. Nem csak magunkra, hanem a másikra is figyelni kell, sőt előre ki kell számítanunk az ellenfél akcióit és adott esetben a másodperc tört része alatt kell reagálnunk. A gyakorlás így az elménkre, az idegrendszerünkre is jótékonyan hat.

SM: Ön mennyit edz? Edz-e egyáltalán?

Szekeres Pál

SZP: Természetesen, ugyan a versenyzést már abbahagytam, a heti 4-5 alkalom általában így is megvan. 1 gyógytorna, heti 2-3 alkalom handy-cycling, és a hétvégén további 1 alkalom, ami függ a családi programoktól. A gyerekeim szívesen sportolnak velem, vagyis én szívesen sportolok velük: pingpong, tenisz, bringa, séta, úszás, sőt foci is 😊

SM: A koronavírus miatti karantén korlátozta-e a sportban?

SZP: Nem sőt! A sport jelentette az egyedüli kitörést a bezártságból. A tavaszi időszakban minden nap tekertem.

SM: Változtat-e a koronavírus és a bezártság hosszú távon az életformáján?

SZP: Mindenképp. Ha több munkát tudunk digitális platformon megoldani, akkor időt nyerünk, amit a családunkra és akár a rendszeres testmozgásra fordíthatunk. A sport mellett természetesen a környezettudatosság, a környezetvédelem is egyértelmű nyertese digitális tanulságoknak.

További cikkek

A túlevés akár veszélyes is lehet! 2022.03.20
Csak egy kis édességet eszem, hogy jobb kedvem legyen. Nem akarom telezabálni magam, de ezt a csipszet muszáj megennem, annnyira nehéz napom volt. Olyan mérges vagyok, hogy most biztosan megeszem az egész pizzát, az se érdekel, ha bálnára hízom. Ismerős valamelyik mondat? Gondoltál, éreztél, tettél már hasonlót?  Attól még nem biztos, hogy a túlevés áldozata lettél, de ha kontrollálatlanul folytatod, könnyen te is ennek az evési rendellenességnek a rabjává válhatsz.
Ésszel térj vissza a koronavírus után! 2022.02.23
Tudjuk, nagyon nehéz kivárni, hogy visszatérj a régi formádhoz és újra a megszokott erőben állj neki a mozgáshoz. Egy betegség, különösen Covid-19 (koronavírus) fertőzés után muszáj türelmesnek lenned, ha tartós jóllétre vágysz.
10 kérdés - 10 válasz: Szőnyi Feri 2022.02.22
10 kérdés 10 válasz rovatunkban ezúttal az ultra triatlonista Szőnyi Feri válaszolt a kérdéseinkre edzésről, versenyzésről, tervekről!

Ajánló

5+1 inspiráló senior crossfitter 2024.04.19
Az életkor csak egy szám, és mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát – a crossfitközösségekben szinte jelszóként használt mondatok. A crossfit a funkcionális ...
Mit sportoltak a középkorban? 2024.04.17
A középkor nemcsak a lovagi tornák és a kardpárbajok korszaka volt. Bár ezek az események hangsúlyosak voltak az arisztokrácia életében, a középkori sportok ...
Az ultrafutás és az egészség 2024.04.16
A futás, még a rendkívül hosszú távok is, a legtöbb ember számára inkább előnyökkel, mintsem egészségügyi kockázatokkal jár. Nézzük, hogyan vélekednek az ...
Nagy levegőt! A légzés szerepe 2024.04.13
Bármennyire is úgy tűnik, hogy a helyes légzés csak a futók vagy a jógázók sajátja, valójában mindenkinek, aki él, helyesen kellene lélegeznie – különösen ...
Balatonfelvidék - felfedezésre váró eldugott kincsek! 2024.04.12
A Balatonfelvidék gazdag történelmi és természeti kincseket rejt, amik kiváló lehetőséget kínálnak a kirándulások és túrák szerelmeseinek. Számos eldugott ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.