Kékszalag
Balaton Maraton
Nem a Kékszalag a Balaton valaha volt leghosszabb vitorlásversenye. 1998-ban a Hajó Magazin megszervezte a 10-szeres Kékszalag-távot magában foglaló Kent-Balaton Maraton versenyt. Itt nemcsak elindult 14 hajó, de 12 közülük be is fejezte a versenyt. A verseny még több kiadást megélt, de mára kihunyt a lelkesedés. Kár érte.
Akkor most túra vagy verseny?
A Kékszalag túraverseny. Kicsit fából vaskarika ez az elnevezés, hiszen a vitorlástúra célja az, hogy eljussunk A-ból B-be, szép tájakat lássunk, barátainkkal élvezzük a vitorlázást és új kalandokban legyen részünk. Versenyezni azért szokás, hogy az ember nyerjen, legyőzzön másokat, vagy saját magát és jobban teljesítsen, mint korábban. A mezőny legnagyobb részének így a Kékszalag az év legnagyobb túrája, az élmezőnynek pedig a szezon leghosszabb futama
A Kékszalag két keréken
Kékszalag egy kerékpáros tolmácsolásában. Nem ámítás, tényleg így történt. Két keréken, azaz kerékpárral ”teljesítettem” az idei Kékszalag tókerülő vitorlás versenyt, mely a viadal történetének egyik legfordulatosabb és legizgalmasabb nagydíját hozta, ahol végül a Józsa Márton vezette Fifty-Fitfy katamarán diadalmaskodott egy hatalmas fordítás után, az utolsó métereken.
Teljes siker a Kékszalag 2024-ben is
120 ezren nézték az élő közvetítést és több, mint félmillióan látták a közösségi médiában az év legnagyobb és legrangosabb vitorlásversenyét, az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat, amelyet izgalmas csata végén az MLS Raiffeisen Fifty-Fifty katamarán nyert meg, Józsa Márton kormányos irányításával. Egy női egység volt a legkitartóbb, több mint 41 órát töltöttek a vízen.
Rajtol az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj
Közel 600 hajóval és 3 ezer versenyzővel rajtol 2024. július 18-án az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj, Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenye. Csúcstechnikával felszerelt, száguldó katamaránok, a múlt század első felét megidéző, klasszikus cirkálók és a Balatonra jellemző sportos és családi vitorlások százai lepik majd el a tó felszínét csütörtök reggel 9-től, a rajt pillanatától. A verseny egészen július 20-án, szombat reggel 9-ig tart, amikor lejár a 48 órás limitidő.
Kékszalag: a táv
A Kékszalag Európa legnagyobb tókerülő versenye, ami nem is annyira meglepő, hiszen a Balaton Közép-Európa legnagyobb tava. A táv 155 kilométer. Ehhez képest a második genfi-tavi Bol d’Or távja 123 kilométer, a Boden-tavi Rund um és a Garda-tavi Centomiglia egyaránt nagyjából 100 kilométeresek
Neki se indulj technikai napszemüveg nélkül!
A napszemüveg egész évben fontos kiegészítő. Az csak egy dolog, hogy stílusossá teszik a megjelenést, de a megfelelő modellek védenek az UV-sugarak ellen is. Továbbá sportolás közben megóvják a szemünket az olyan fizikai hatásoktól, mint a szembe tóduló hó, eső vagy éppen esetünkben a hajó által keltett hullámok vize. Egy francia márkáról mesélünk, ami fenntartható, dinamikusan növekszik, elképesztően menő és jól passzol a vitorlás szettekhez is. Ez az IZIPIZI. (X)
Ladies sailing team!
Beszélgettünk Bimbó Beáta kormányossal és a Szent Ágota Női Vitorlás Csapattal
A Kékszalagot 1940-ben és 1942-ben női kormányos nyerte, férficsapattal. A 2000-es évek elején érlelődött meg a vitorlázó hölgyekben a gondolat, hogy megmutatják, mit tud egy női vitorlás csapat a Kékszalagon.
Fifty-Fifty lett ez első Audi Speed Challenge-en
Duplázott az MLS Raiffeisen Fifty-Fifty. Az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat csütörtökön időrekorddal megnyerő katamarán nyerte a Kékszalag Fesztivál keretében Balatonfüreden péntek délután a Balaton leggyorsabb hajóinak megrendezett Audi Speed Challenge gyorsasági versenyen is a legjobb lett.
A Fifty-Fifty a Kékszalagon >>> új rekord
Rekord született az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon: az első helyen befutó MLS Raiffeisen Fifty-Fifty 5 óra 3 perc 56 másodperc alatt teljesítette a légvonalban több mint 150 kilométeres – Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred távolságot. Ezzel több mint 2 órával megdöntötte a saját, múlt évi versenyen elért 7 óra 13 perc 21 másodperces időrekordját.
Én a Macókával vagyok!
Ha a magyar vitorlázás legendáiról van szó, olyan hajónevek jutnak először az ember eszébe, mint a Nemere, a Tramontána, a Rabonbán vagy a Glória, mind ma is futó, faépítésű cirkáló, amelyek már a 30-as, 40-es évek első Kékszalagjain is ott voltak. Nem kérdés, történelmi értékek, csodaszépek, imádjuk őket. Macóka története következik.
Balatoni látnivalók
Nézzük a balatoni látnivalókat! Míg a Kékszalag vitorlásai a habokat szelik, szurkolóként a várakozás izgalmát érdemes a tóparti településeken tett sétával levezetni. Meglepően sok érdekes épület, történet és természeti ritkaság is az utunkba akadhat. Nézzük a balatoni látnivalókat!
55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj és Kékszalag Fesztivál
A Kékszalag több mint vitorlásverseny: impozáns paraméterei mellett is – leghosszabb…, legnépesebb… – tradíció. A Kékszalag immár Kékszalag Fesztivál, ahol napokon keresztül a vitorlások küzdelme mellett a szervező Magyar Vitorlás Szövetség sokszínű programokkal, látványos versenyekkel és a Balaton múltját bemutató kiállítással vár mindenkit.
Kékszalag szabályok, kategóriák
Évente akár negyven kapitány mondhatja jogosan, hogy ő nyerte a Balaton Kékszalagját! Talán kicsit kaotikusnak tűnik a kívülálló számára, ahogy több száz hajó vitorlázik fel s alá Tihany és Balatonfüred között egy csütörtöki reggelen, majd egyszer csak mind egy irányba fordul, és elindul Balatonkenese felé. A megoldás egyszerű: kezdődik a Kékszalag! Íme a legnépesebb tókerülő versenyen a legfontosabb szabályok!
3 kormányos – 6 válasz
A tavalyi versenyre 516 hajó nevezett, és 456 teljesítette az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat. A győztes – saját 2014-es rekordját megdöntve – 7 óra 13 perc 21 másodperces idővel a Józsa Márton vezette Raiffeisen Fifty-Fifty lett. A második helyre a Team Kaáli futott be 8 óra 1 perc 20 másodperc alatt, harmadik a Prospex Delta lett 8 óra 2 perc 21 másodperccel. A dobogós egységek kormányosaival beszélgettünk – 3 kormányos, 6 válasz….
A Fehér Szalag győztese az RSM lett
A Balaton keleti medencéjében szombaton megrendezett Fehér Szalag GeneralCom Nagydíjat az RSM katamarán csapata nyerte meg, a versennyel párhuzamosan a klasszikus hajóknak megrendezett 26. Izsák Szabolcs Emlékversenyen pedig a Lillafüred 75-ös cirkáló ért elsőként a célba. Ezzel megkezdődött az egyhetes Kékszalag Fesztivál.
Minden, amit tudni érdemes a Kékszalagról
Ha kimondod, Kékszalag, lelki szemeink előtt megjelenik a Tihanyi-félsziget és az előterében több száz vitorlás képe. Ez a verseny egy ideje minden nyáron szerepel a legfontosabb balatoni rendezvények listáján. Minden, amit a Kékszalagról tudni édemes! De mi is ez igazából? Kinek szól? Hol érdemes keresned a legfontosabb aktuális infókat a verseny alatt?
Mi a BalatonHelp?
A BalatonHelp a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) és az Önkéntes Tűzoltó Egyesület szolgáltatása. Célja, hogy kihúzzon a vízből, ha bajban vagyunk. A megoldás egy külön erre a célra fejlesztett appon alapul, amelyet letöltve hozzájárulunk ahhoz is, hogy az appon keresztül küldött segélykérés a pillanatnyi pontos helyzetünkről is tájékoztassa a mentőegységeket.
Széljárás, időjárás, vitorlázás
Minden hosszú távú vitorlásverseny sajátja, hogy a széljárás és az időjárás-változás verseny közben átrendezi az erőviszonyokat. Ami addig jónak tűnt (például az északi oldal választása), az a másik percben hátránnyá válhat, mert éppen ott fordul vagy áll le a szél, ahol mi vagyunk.
A vitorlázás mindenkié – vallja az Elnök
Idén januárban a Magyar Vitorlás Szövetség rendkívüli közgyűlésén új elnököt választottak, az új elnök Haranghy Csaba lett. Vitolás múlttal rendelkezik az Elnök , aktív sportoló volt, az 1996-os olimpián, Atlantában képviselte a magyar vitorlázókat Star hajóosztályban. Az elmúlt évtizedekben pedig diplomáciai tapasztalatokat is szerzett, több cég vezetésében vett részt, tagja volt az MVSZ elnökségének, de dolgozott a Magyar Szinkronúszó Szövetség elnökeként is. Jelenlegi munkakörében az első Kékszalagjára készül, a felvezető sajtótájékoztató után adott interjút a Sport&Move-nak, ahol a jövő és a feladatok mellett a versenyzői múlt jelentette előnyök is szóba kerültek.
A 70-es cirkáló: klasszikus forma új sebességgel
A Kékszalag hősei: A 70-es cirkáló osztály megszületése három elkötelezett magyar hajósnak, Paulovics Dénesnek (Dini), Gerlóczy Péternek és Lehoczky Gábornak (Leho) köszönhető. Előbbiek a hajó tervezésében és építésében vállaltak oroszlánrészt, Leho pedig a típus népszerűsítésében és osztállyá szervezésében vitézkedett, hogy aztán éppen egy 70-es cirkáló váljon a végzetévé.
Pilinszkázás, vitorlázás, hajózás, Kékszalag
Vitorlázni nagyon sokféleképpen lehet. Lehet fejben, online, partról vágyakozva, vagy sehogy, a hajót a kikötőben lakásként vagy státusz szimbólumként tartva. A Sport&Move és a Kékszalag Hősei megpróvbálják bemutatni a vitorlázás mindenki számára elérhető sportértékét, a Kékszalag emberi arcát – tehát beszéljünk arról, mi van akkor, ha elhagytuk a kikötőt.
54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj
Idén 2022. július 14-én rajtol Balatonfüredről az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj, a nagy múltú, klasszikus hajók és a legmodernebb technikával felszerelt vitorlások megmérettetése. Európa legnagyobb tókerülő versenyét 2001 óta évente rendezik meg, általában hatszáz vagy annál is több hajó indul el. A Kékszalagra a hagyomány szerint mindig azon a júliusi hétvégén kerül sor, amely legközelebb van a holdtöltéhez.