A BalatonHelp a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) és az Önkéntes Tűzoltó Egyesület szolgáltatása. Célja, hogy kihúzzon a vízből, ha bajban vagyunk. A megoldás egy külön erre a célra fejlesztett appon alapul, amelyet letöltve hozzájárulunk ahhoz is, hogy az appon keresztül küldött segélykérés a pillanatnyi pontos helyzetünkről is tájékoztassa a mentőegységeket.
Az alkalmazásról
A BalatonHelp alkalmazáson keresztül küldött és a VMSZ által végzett életmentés minden körülmények között ingyenes. A szervezetnek vannak viszont olyan eszközmentési szolgáltatásai, amelyek csak előfizetéssel vagy eseti díjszabással vehetők igénybe. Ez azt jelenti, hogy a bajba jutott hajó legénységét, vagy strandolót, egy sérült mancsaftot egészen biztosan ingyen és bérmentve kimentenek. Egy homokpadra sodródott vitorlás mentése, biztonságos kikötőbe vontatása vagy búvár igénybevétele egy hajócsavarra tekeredett kötél eltávolítására viszont már pénzbe kerülhet, akár előfizetéssel, kvázi biztosításként költünk rá, akár egyedileg, szolgáltatásként vesszük azt igénybe. Bár a BalatonHelp használatával az életmentés díjtalan, egyebekben ez fizetős szolgáltatás, amelyre afféle biztosításként vagy autóklubtagságiként előfizethetsz. Hívhatod őket egyedileg is; a technikai mentés, búvárszolgáltatás, egyebek árai az oldalukon megtalálhatók. Fontos tudnivaló, hogy az előfizetés 24 órát meghaladó vitorlásversenyekre – tehát praktikusan a Kékszalagra – nem vonatkozik, ilyenkor mindenkire a szabott árak vannak érvényben. Az eszközmentés megkezdéséről minden körülmények között a mentőhajó kapitánya dönt. Van olyan időjárási helyzet, amikor ez a mentőegység biztonságát kockáztatja. Az is előfordul, hogy más feladatot (például életmentést) kell előnyben részesíteniük. Ilyenkor az eszközök mentését későbbre halasztják.
A BalatonHelp alighanem a legjobb dolog a viharjelzés üzemeltetése mellett, ami a biztonságot illetően a Balatonon megjelent az elmúlt száz évben. A kivitelezés profi, vezetője, Bagyó Sándor nem utólag magyarázza a bizonyítványt, hanem rendszeresen felhívja a figyelmet a hajósokra leselkedő veszélyekre, azok megelőzésére és a bajok elhárításának módjaira, illetve például arra is, hogy mivel nem érdemes a szolgáltatást terhelni, amikor a nagyobb baj még helyben elkerülhető. El kell fogadnunk, hogy vannak olyan időjárási körülmények, amikor nem lehet elvárni az eszközök azonnali mentését vagy egy búvár kirendelését, mert mások életének megmentése vagy a mentőcsapat testi épsége élvez prioritást.
Mentés 3 másodperc alatt
A mentés így – azaz az alkalmazás által felkínált gomb 3 másodperces nyomva tartásával – azonnal megindul, anélkül hogy ehhez beszélgetnünk kellene a diszpécserrel vagy bárki mással. Az egyesület több hajóval rendelkezik a Balatonon, ezek közül a Rupert nevű mentőhajó kifejezetten sürgősségi betegellátási célra tervezett, nagy és erős motorcsónak, amely a Balaton keleti medencéjében teljesít szolgálatot.
Szöveg: Máté Dániel Dugó