A Kékszalag túraverseny. Kicsit fából vaskarika ez az elnevezés, hiszen a vitorlástúra célja az, hogy eljussunk A-ból B-be, szép tájakat lássunk, barátainkkal élvezzük a vitorlázást és új kalandokban legyen részünk. Versenyezni azért szokás, hogy az ember nyerjen, legyőzzön másokat, vagy saját magát és jobban teljesítsen, mint korábban. A mezőny legnagyobb részének így a Kékszalag az év legnagyobb túrája, az élmezőnynek pedig a szezon leghosszabb futama
Mit visz a víz?
A balatoni túravitorlázás és a vizen úszó hajóállomány átalakulóban van. Nagyjából 8.000 tőkesúlyos vitorlás lehet a tavon, ami a hajózható felületre vetítve nem sok, – az EU előírások szerint 4 hajó/ha a maximum, nálunk ez a szám 0,4 – 0,5.
A 104 balatoni kikötő közül 55 fogadhat vitorlás hajókat. Mára ez több milliárdos bevételű iparág és látszik, hogy a kikötővel rendelkező települések munkahelyteremtő képessége is nagyobb. Jó lenne azonban – a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára, Holczhauser András szerint – más európai tavak és tengerek partján lévő városok példája alapján egy nyitottabb koncepcióban gondolkodni, a kikötőt a város szerves részévé tenni.
Hányan lehetünk?
Jelenleg 50-55 ezer alkalmi vitorlázónk van, rendszeresen mintegy 20-25 ezer fő hajózik, a versenyzők közel négyezren vannak, de közülük csak kb. 200-250 profi vitorlázó edz egy évben száz napnál többet. A sportolók ⅘-e túrázik, nagyobb részük a keleti medencében és egyre rövidebb, 1-3 napos túrákon vesz részt . Míg sok külföldi vitorlás célterületen a kisebb jollék egyre népszerűbbek, nálunk ellenkező a trend. Egyre nagyobb, néha tengerre tervezett, tőkesúlyos hajók érkeznek.
Ha az ember körülnéz a marinákban, – főleg alacsonyabb vízállású években – szinte biztosan talál olyan 40 láb feletti jószágot, amivel ki sem lehet futni, mert a tőkesúlya az iszapban üldögél.
Hová és hogyan tudunk kikötni?
A korábban állami, vállalati egyesületek megszűnésével, a kikötők magánkézbe kerülésével persze a marinák egy része megszépült. A kikotort csatornán beférnek a mélyebb járású, nagyobb hajók is. Azonban a kikötői díjak jelentős emelése a kishajósokat szinte megfosztotta korábbi hajótárolási lehetőségeiktől. A kisebb méretű tőkesúlyos hajók tulajdonosai is kb. évenként újra “megveszik” hajójukat a kikötő tulajdonosától…
Ráadásul a Bahart Kikötőkben, amiből 10 is található a tó körül és eddig nagy előnyük volt, hogy ha az egyikben helyet béreltünk a hajóknak, akkor túrák alatt az összes többiben ingyen lehetett kikötni. Ezt a lehetőséget limitálták: egy év alatt tízszer lehet igénybe venni.
Világos, a kikötőhely is termék, ami most szűkösen áll rendelkezésre, s ha van kereslet drágábban is, a cégnek “az a dolga”, hogy maximalizálja a profitot.
Korábban, főleg az északi parton, a hajók jelentős része bójamezőkön állt, ezek újjáélesztése és fenntartása most is biztonságosan és gazdaságosan megoldható lenne és megmenthetné a hajóállomány kisebb értékű részét az enyészettől…
Nem könnyítik meg a kishajós túrázók életét a feleslegesen megszigorított biztonsági előírások sem – viharjelzés esetén ki kell jönniük a vízről, és nyugodt időben sem kelhetnek át a túloldalra, csak a part mentén közlekedhetnek szabályosan.
A 50. Kékszalagon, 2018-ban indult a legtöbb hajó: 683 egység nevezett be. Több más tényező mellett a bürokratikus szabályok is közrejátszanak abban, hogy csökken azon hobbi vitorlázók száma. Akik legalább csak ezen az egy versenyen végigmennének, az év többi részében pedig nem akarnak versenyezni, “csak” túrázni.
Amikor egyszerűen “kikapcsolják” a szelet
Badacsony előtt, szép, kifújt, 2-3-as észak-nyugatiban Keszthely felé tartva esett meg velünk, hogy a szinte sima vízen 7-8 csomóval enyhén megdőlve hasító hajónk egyszer csak felállt, háromszor jobbra-balra billent az árboc, a vitorlák belobogtak, ahogy a szél eltűnt belőlük, majd az eredeti irányunkhoz képest 45 fokban balra csúsztunk pár métert a teljesen olajossá vált vizen és megálltunk egy helyben. Mintha lehorgonyoztunk volna. Órákon át aszalódtunk mozdulatlanul a több, mint harminc fokos melegben, míg végre mi is megkaptuk a tőlünk 6-800 méterre egyébként enyhén, de folyamatosan fújdogáló üzemanyagot. Túl közel mentünk a hegyhez, s ez a döntésünk legalább 100 hajónyi helyezésünkbe került. Jól álltunk, de már elmúlt.
Jönnek az árvák!
A párás, szinte szélcsendes naplementében a déli marás közelében csendesen csorogva már majdnem elérjük Boglárt. Távcsővel figyeljük, hogy nem lenne-e jobb mégis bemenni vízközépre, mert bár szentül elhatároztuk, hogy márpedig az idén biztos nem, hiszen kis szeles időben ott mindig leáll – de nézzétek, milyen jól meg ott az X35-ös!
Hirtelen elsötétedik az ég, tompa zümmögéssel telik meg a levegő, oda a kép a távcsövön és egy pillanat alatt kitör a gyalázat. Szélirányba fordulva nemhogy levegőt nem lehet venni, de szemüveg nélkül még arra nézni sem. A fehér hajótest pillanatok alatt eltűnik, zöldre vált. Bármihez nyúlsz, beleragadsz a hajóra hullott rovarokba. A kötelek csúsznak a maradványoktól, a fehér pólóm és a világos nadrágom tuti kuka. Még jó, hogy a bliszter nincs felhúzva, ha így, rajta az árvákkal bezsákolnánk, biztos szétrohad.
A Balatonban élő több, mint száz árvaszúnyog faj 200 milliárd egyedéből néhány millió egyed épp most, és pont a mi hajónkra rajzott ki. De, szemben a hétköznapi szúnyogokkal, ezek legalább nem csípnek.
Szöveg: TM
