betöltés folyamatban...

Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó

2025.02.09.
Courtney Dauwalter

Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még senkinek sem sikerült. Az amerikai ultrafutót azonban nemcsak káprázatos sikerei miatt szeretik, hanem azért is, mert bárhol megjelenik, árad belőle a kedvesség. 

A Moab 240-et a világ egyik legkeményebb ultrafutóversenyének tartják.

Az amerikai Utah államban lévő kisvárosról, Moabról elnevezett 240 mérföldes, azaz 383 kilométeres verseny útvonala gyönyörű tájakon halad, a Colorado folyó vidékén, a westernfilmekből jól ismert vörös sziklás díszletek között. A terep azonban rettentően nehéz, nemcsak nagyon technikás, de a sivatagi körülmények és a több mint hétezer méteres szintemelkedés is komoly kihívás a versenyzőknek.

2017-ben itt sikerült elképesztő győzelmet aratnia Courtney Dauwalternek, aki 2 nap 9 óra és 59 perces idővel győzött, több mint 10 órás előnnyel a férfi győztes előtt. Bár Dauwalter már korábban is ért el sikereket, ő tartotta például az amerikai rekordot 24 órás futásban, a Moab igazi áttörés volt számára, ami után nem sokkal feladta tanári állását, és profi ultrafutó lett. 

A hosszabb jobb

A minnesotai Hopkinsból származó, 40 éves Dauwalter már középiskolásként is kitűnt tehetségével, és négyszeres állami bajnok volt, igaz, akkoriban még nem futásban, hanem sífutásban. Eredeti végzettségét tekintve tanár, természettudományokat oktatott, de ma már főállású sportoló, akit többször választottak meg Az év ultrafutójának. 2020-ban megkapta a George Mallory-díjat is, amelyet olyan személyeknek ítélnek oda, akik folyamatosan feszegetik az emberi teljesítőképesség határait, és olyan dolgokat visznek véghez, amelyekről korábban azt hittük, hogy lehetetlen.

Ezt is olvasd el!
Alexandr Sorokin az ultrafutás új ikonja 2024.03.08
A világ vitathatatlanul leggyorsabb ultrafutója Alexandr Sorokin, a széles vállú litván bajnok, aki üstökösként tarolta le az évszázadosnak hitt rekordokat. Kétségtelenül Sorokin az ultrafutás jelenlegi királya.

Courtney Dauwalter számára a határok feszegetése az ultrafutás egyik legizgalmasabb aspektusa.

„Mindig próbálom újabb és újabb kihívások elé állítani magam, kíváncsi vagyok arra, milyen messzire tud eljutni a testem, és milyen messzire tudja eljuttatni a testemet az agyam”

– mondta egy korábbi, a Mississippi Egyetem lapjának adott interjújában. Mikor ugyanebben az interjúban megkérdezték tőle, hogy melyik a kedvenc ultratávja, azt válaszolta:

„Az én filozófiám az, hogy a hosszabb jobb. Nagyon szeretem a 100 mérföldes és a 24 órás versenyeket. Nagyon jó, amikor egyetlen versenyen az ember végigmehet különböző fázisokon, onnan kezdve, hogy remekül érzi magát, addig, hogy egyetlen lépés megtétele is irtózatosan fáj már.” 

„Hallgatok a testem jelzéseire”

Courtney Dauwalter eredményeit olvasgatva egyik ámulatból a másikba esik az ember, de nem csak ez a tényező tette őt igazán népszerűvé. Ha megnézzük a róla készült felvételeket, a versenyekről szóló tudósításokat, szinte mindig mosolyog, jellegzetes kosárlabdamez-szerű futócuccában mintha legszívesebben az egész világot magához ölelné. Ez a természetesség és kedvesség, a jó értelemben vett hétköznapiság a vele készült interjúkból is érezhető. 

„Ne gondold túl a dolgokat” – akár életfilozófiájaként is értelmezhetjük ez a mondatot, ami nemcsak az élethez való hozzáállására, de az edzésmódszerére és a táplálkozására is igaz. Edzeni általában a Colorado állambeli otthona környékén szokott, de hogy mennyit, az mindig aznap reggel dől el. 

„Nincs napi edzéstervem, és nincs olyan étel, amit ne ennék. Hallgatok a testem jelzéseire, arra, hogy épp mit kívánok, hogy a lábam és az elmém hogy van, ettől függ, hogy mennyit edzek, és mit eszek aznap.

Nála is előfordul persze, hogy nem elég motivált. Ilyenkor is nekiindul azért, de ha néhány háztömbnyire is azt érzi, hogy nem megy a futás, leáll, és inkább csak sétál egyet. 

A táplálkozásában sincs semmit flancos. Versenyek előtt általában pizzát vagy burritót eszik, közben a számára jól bevált ételeket veszi magához, például palacsintát vagy krumplipürét. A 100 mérföldnél hosszabb versenyeken ehhez jön még a quesadillas vagy egy dupla sajtburger, a verseny után pedig legszívesebben egy sört gurít le először, majd jöhet egy kis nachos. 

Leopárd a függőágyban

Az ultrafutás mentális oldala különösen izgalmas számára. Egy interjúban arról mesélt, hogy karrierje elején még nem tudta, hogyan legyen úrrá a fájdalmon verseny közben. Mostanra azonban megtanulta, hogyan maradjon erős fejben, hogyan vegye rá magát arra, hogy akkor is menjen tovább, ha már mindene fáj. 

Persze egy 150-200 km-es versenynél, amikor az ember a teljesítőképességének határainál jár, nem csak a fájdalom üthet be. Egy versenyén az utolsó kilométereken átmenetileg elvesztette a látását, a sziklás terepen azonban így is célba ért, sőt meg is nyerte a versenyt, néhány óra múlva pedig a látása is visszatért. 

Ezt is olvasd el!
Egy szimpatikus szupersztár – Emelie Forsberg 2023.12.05
Terepfutóként a világ elitjébe bekerülni már önmagában is csodálatra méltó. A svéd szupersztár Emelie Forsberg azonban nemcsak sportolói teljesítménye miatt vívta ki világszerte sokak elismerését. A természethez, a sporthoz való hozzáállása és egész életfelfogása igazi példaképpé teszi őt. 

A hosszú, többnapos versenyeken kevés lehetőség van az alvásra, így sok futó hallucinál, különösen a magányos, éjszakai szakaszokon. Dauwalternek számos érdekes és utólag már vicces hallucinációja volt.

„Az első ilyen élmények kicsit kikészítettek, de most már tudom, hogy mi történik velem ilyenkor, és sok jó barátot szereztem már odakint. Láttam már zsiráfokat, repülő angolnákat, leopárdot függőágyban, csellistát az út mellett, egy háromméteres cowboyt, de volt, hogy macskák borították be az utat, vagy egy jégkastély állt az ösvény mellett, ami olyan valósághűnek tűnt, hogy be akartam menni a kapuján”

– mesélte a redbull.com-nak adott interjújában. 

További cikkek

Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás együtt nemcsak fizikai, hanem mentális jóllétet is teremt. 
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg rendellenességre utalnak, nem elég informatívak. Általában szükséges a „kódolvasáshoz” egy orvos, aki átlátja őket. Jó esetben. 
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még senkinek sem sikerült. Az amerikai ultrafutót azonban nemcsak káprázatos sikerei miatt szeretik, hanem azért is, mert bárhol megjelenik, árad belőle a kedvesség. 

Ajánló

Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás ...
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg ...
Mi is az a Zwift? 2025.02.07
A kerékpársportot követők már megszokhatták, hogy egy-egy kerékpárverseny közvetítése előtt a reklámblokkban egy bizonyos „Zwift” nevű programot promózik a ...
Múlt. Jelen. Jövő. Bemutatjuk a PUMA magyar bajnok atlétáit 2024.12.19
Ismerjétek meg a magyar PUMA csapatot Kerekes Grétát, Kozák Lucát és Tóth Annát, a PUMA magyar bajnok atlétáit. Mindannyian eredményes PUMA atléták, akik most ...
TOP 5 sporteszköz, amivel eredményesebb lehetsz 2024.12.18
Megfelelő sporteszközök segítségével nemcsak változatosabbá tehetjük az edzéseinket, de gyorsabban elérhetjük a kitűzött céljainkat is. Íme az 5 legjobb ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.

Korinthosz Ultra Running Race 2020

2020.09.25
#Ultrafutások
A Korinthosz 160, 80 és  40 km-es tiszteleg a legnagyobb görög klasszikus ultratávú futóverseny, a Spartathlon és annak teljesítői előtt. Őrizni és ápolni kívánja annak szellemiségét és hagyományait! A rendezvény több szálon kötődik a hagyományos görög versenyhez, hiszen az eredeti Korinthosz.hu verseny 81 km-es távja megegyezik a Spartathlon Athén – Korinthosz szakaszával.