Kékszalag egy kerékpáros tolmácsolásában. Nem ámítás, tényleg így történt. Két keréken, azaz kerékpárral ”teljesítettem” az idei Kékszalag tókerülő vitorlás versenyt, mely a viadal történetének egyik legfordulatosabb és legizgalmasabb nagydíját hozta, ahol végül a Józsa Márton vezette Fifty-Fitfy katamarán diadalmaskodott egy hatalmas fordítás után, az utolsó métereken.
A vízen történő küzdelem közvetítéséről temérdek ember, illetve technikai vívmányok garmadája gondoskodott, én pedig – ahogy már említettem – hű tettestársammal egy Merida Scultura Endurance 7000-E-vel igyekeztem egy sajátos nézőpontból átadni Európa legrégebbi, leghosszabb távú és legtöbb résztvevőt vonzó vitorlásversenyét. Élménybeszámoló következik!
Reggel öt óra: szól az ébresztő, kelek is egyből, hiszen nagy nap a mai! Történt ugyanis, hogy többedmagammal együtt én is részese lehettem a Sport&Move Kékszalag Live projektjének, méghozzá kerékpáros tudósítóként.
Rajt előtt
Egy szénhidrátdús reggeli belapátolása után a siófoki vasútállomás felé vettem az irányt és Szántód révről keltem át az északi partra. Ahogy azt már korábban egyeztettem Papp Gáborral, a magazin főszerkesztőjével és persze magának a Kékszalag projekt megálmodójával, a kompról fogok először bejelentkezni. Gyülekező hajók, enyhe szél és tikkasztó hőség, meg persze hatalmas izgalom, ahogy annak lennie kell.
Nem sokkal 8 előtt meg is érkeztem a balatonfüredi kikötőhöz, ahol már mindenki a verseny lázában égett: kivetítő, hömpölygő tömeg, kiállítói kavalkád és Misi, aki a médiahajó indulására várt. Ő előbb onnan, majd a kikötőből kísérte figyelemmel a történéséket és közben olyan illusztris vendégeket szólaltatott meg, mint például a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke.
Egy gyors közös élőzés után elköszöntem Misitől, ezt követően gyorsan összeszedtem a gondolataimat, valamint meggyőződtem róla, hogy megvan mindenem. Enni- és innivaló, gimbal, powerbank és nem mellesleg a csodaszépen kékkelő Merida paripa.
Indulás!
Pontban 9 órakor, a Tagore-sétány közepéről láthattam, ahogy ellövik a rajtot, de mivel enyhe észak-keleti szél uralkodott, így nem volt akkora mozgolódás, mint azt talán sokan remélték. Nem tétlenkedtem tehát én sem, bepattintottam a cipőmet a pedálba és uccu neki!
A tó körüli kerékpárút adottságaiból fakadóan, premierplánból pásztázhattam az időközben elterülő mezőnyt. Nagy meglepetésemre a strandokon pihenő tömegek is így tettek, sőt nem egyszer hallottam a „gyertek, itt a mezőny” kifejezést, ami egyértelműen jelzi, hogy tényleg sokakat megmozgat ez a patináns esemény.
Balatonakarattya és Balatonvilágos, tengernyi vitorla a magaspartok ölelésében
Szokás szerint Balatonkenese magasságában helyezték el az első kerülendő bóját, ennek megfelelően onnan terveztem a következő bejelentkezést, azonban nem tudtam kellően közel kerülni a történések középpontjához. Tiszta szerencse, hogy remekül ismerem a partnak ezen szakaszát és úgy döntöttem, hogy majd Balatonakarattyán, a magas parton pótlom e restanciámat.
Ha nem is az életem, de az aznapi legjobb döntésemet hoztam, hogy végül erre a helyre esett a választásom: sereglő vitorlások, csodaszép, szinte feszített víztükör és a Balaton-felvidék vonulatai – festeni se lehetne szebbet! Mindezek mellett tucatnyi felkészült néző, mivel mindenki kempingszékkel, mi több sörrel és nasival települt ki, hogy innen gyönyörködhessenek ebben a tényleg nem mindennapi kilátásban. Ezt az eszmefuttatásomat a bejelentkezésemben is kifejtettem és mentem is tovább Balatonvilágosra, ahonnan ismételten beköszöntem a Sport&Move Facebook oldalán.
Déli part, Siófok, szélcsend és pokoli meleg
A szaharai hőség mellett a szélcsend játszotta a főszerepet, bár ez utóbbival nekem nem volt igazán problémám, annyi kérésem volt csak, hogy legalább szemből ne fújjon. 😊 A meleggel önmagában egyébként nem is lenne gond, viszont – sífutós szlenggel mondva – alaposan elwaxoltam a frissítőm kiválasztását, ugyanis egész egyszerűen nem bírtam meginni, annyira nem ízlett, tehát maradt az örök klasszikus, a víz, meg ami a boltban van.
A kellemetlen közjátékon túllendülve, elégedetten nyugtáztam Siófokon, hogy az élmezőnnyel együtt haladok. A fizikai akadályokból eredően bóját ugyan nem kerültem, hanem egy újabb bejelentkezéssel erősítettem meg a hollétemet és Berecz Zsombor, olimpiai ezüstérmes vitorlásunk gondolatait emlegettem fel, miszerint: „hiába tűnhet úgy, hogy csak ott állok vagy ülök a hajón, miközben az alig halad, ennek ellenére a pulzus az egekben van”. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy szél ide vagy oda, annak a hajótestnek valahogy csúsznia kell a vízen, azt valahogy mozgatni kell, nincs mese.
Zamárdi és Balatonszemes
Siófok után Zamárdiban tekintettem meg a mezőnyt, legközelebb pedig Balatonszemesen jelentkeztem be. Sajnos a déli parton kijelölt kerékpárút nem bír olyan adottságokkal, mint az északin. Sokáig nem láttam semmit a tavon lévő hajókból. A térképen kinéztem magamnak, hogy hol van a leghosszabb móló és ekképpen esett a voksom a szemesi kikötőre. Ha lesz mégis messzebbre nyúló építmény, akkor így jártam, talán majd legközelebb.
Szemes tehát nem volt tervezett, Bélatelep ellenben annál inkább. Az ottani strandról szinte testközelből lehet megcsodálni Badacsonyt és a tanúhegyeket. Próbálnám itt érzékeltetni, hogy mennyire gyönyörű, de ezt mindenképpen látni kell, csak úgy lehet átadni azt a vibeot.
A nyugati kanyar és a fáradtság első jelei
Balatonszentgyörgy után északnak fordultam, miképpen a kerékpárút is és közben azon gondolkodtam, hogy miről beszéljek a Keszthelyi bejelentkezésnél. Ránéztem a térképre, hogy merre járnak a versenyzők és egyből beugrott: élő, valós nyomkövetéssel nézhető hajók, melyből több mint 500 van a vízen. Hát persze! Gyorsan el is meséltem, hogy a Telekom privát hálózatának köszönhetően még közelebb hozták az érdeklődőkhöz a viadalt, amiért hatalmas pacsi jár, mivel több blog, szakportál és persze mi, a team Sport&Move is – többek között – ezt a felületet használtuk a történések tolmácsolásában.
Nem csak a hajósoknak, hanem nekem is fontos mérföldkő volt Keszthely. Itt kezdtem el először azt érezni igazán, hogy kezd lefőni a lefőni való. Éhes nem igazán voltam, napközben nyomtam zselét, gélt és egyéb speckó élelmiszert, viszont egyik sem esett olyan jól, mint az a rántotthúsos szendvics, amire végül sikerült rávennem magamat. A jól eső falatok után jöhetett tehát a nagy kedvenc, a csodás északi part.
Északi part, te csodás!
Akármennyire is perzselt a nap, tudtam, hogy csodás kilométerek várnak rám a tó északi partján és tisztában voltam azzal is, hogy nincs messze Révfülöp, ahol a csapat már nagyon várt engem. Szigliget, Badacsony és jött is a flow, hogy aztán pikk-pakk ott legyek Révfülöpön a stúdiónál. Bíztató szavak Darinkától, Ernőtől és Gábortól, na meg persze egy kis coca-cola, ami – vicc nélkül – visszahozott a jelenbe. Ezer hála érte! Aztán átbeszéltük az eddig történteket, csináltunk egy közös élőt is és megkaptam a bíztató szavakat az előttem álló utolsó, nagyjából 30 kilométeres etapra.
Balatonfüred és az eufória
Este 7 óra körül nekivágtam tehát az utolsó nagyobb etapnak Révfülöp és Balaton között. Egyértelműen ezen a szakaszon voltam a legfáradtabb, ellenben itt éreztem magam a legjobban. A kerékpárút itt hol levisz a part mellé, hol a 71-es főút mellett halad. Szerettem volna magamat megkímélni a kanyargástól. Láttam, hogy nincs tiltótábla a bicikliseknek, szóval befogtam alulra, fogak össze és ami még bennem volt, azt igyekeztem kisajtolni magamból. A nap már egyre bújt be a hegyek mögé, a tó fölött pedig már megjelent a hold. Aszófőnél, ahonnan már megpillantható a Sajkodi-öböl, egyszer csak bevillant: basszus, megérkeztem! Oké, ez még nem Balatonfüred, viszont ezen a ponton mindenki azt érezheti, hogy megérkezett. Szerintem van ebben valamiféle spiritualitás, érdemes kipróbálni!
Nem sokkal negyed 9 után aztán átszakítottam a képzeletbeli célszalagot és Misivel sort kerítettünk az utolsó videós bejelentkezésünkre is. Mindketten nagyon elégedetten és boldogan meséltünk az aznapi forgatagról. Megköszöntük az egésznapos figyelmet és végül elköszöntünk egymástól. Nagyjából 11 óra lehetett, mire hazaértem, ettem néhány falatot, aztán elterültem, mint a Nagyalföld és mély álomra szenderültem.
Ez volt hát a 2024-es Kékszalag az én szemszögemből! Köszönöm a lehetőséget és bízom benne, hogy jövőre is részese lehetek ennek a projektnek!
Fajcsák Balázs, a Sport&Move ”száguldó” tudósítója
Powered by Merida Conceptstore