Az erőteljes színű zöldségek és gyümölcsök magas antioxidáns tartalommal rendelkeznek. A legfrissebb kutatások alapján szoros összefüggés látszik az antioxidáns -tartalmú élelmiszerek rendszeres fogyasztása és a demencia ritkább előfordulása között. Minél több ilyen típusú élelmiszert fogyasztunk, annál kisebb lesz az esélyünk, hogy a kognitív leépüléssel járó betegségek nehezítsék a saját és a szeretteink mindennapjait.
3-as típusú cukorbetegség???
Az Egyesült Államokban a táplálkozástudomány legelismertebb szakemberei már nem demenciának, hanem 3-as típusú cukorbajnak hívják a korunk leggyakoribb, kognitiv teljesítmény csökkenésével járó állapotot, amelyben az esetek 10-20 százalékánál néhány éven belül kialakul az Alzheimer-kór.
Jelen pillanatban nincs rá gyógymód
A Mayo Klinika legfrissebb kutatásai alapján azok az emberek, akik 2-es típusú (időskori) cukorbetegségben szenvednek, nagyobb eséllyel lesznek demensek, gyakoribbá válik náluk az Alzheimer-kór előfordulása.
A genetikát is okolhatjuk.
Egy APOE4-es gén felelős az Alzheimer betegségért, amely megakadályozza a glükóz sejtbe jutását. A sejtek így nem jutnak üzemanyaghoz, szó szerint éhezni kezdenek, nem lesz energia a szervezetben. Ezért nevezik “nem hivatalosan” 3-as típusú cukorbetegségnek, mivel hasonló hatású van az anyagcserét tekintve, mint az egyes vagy a kettes típusú cukorbaj. A tudósok egy olyan orális spray-vel kísérleteznek, amelynek segítségével inzulint juttatnak a szervezetbe. Az eredmények kecsegtetőek, a vizsgált páciensek állapotromlása megállt.
Mi okozza?
A demencia és az Alzheimer-kór legfőbb okai között szerepelnek a genetikai tényezők, a szociális és a fizikai inaktivitás, elszigeteltség, jelentős szerepe van az életmód-tényezőknek. Mit eszünk, mit iszunk, dohányzunk-e, hogyan viseljük a stresszt, folytathatnám…. Egy nemrégiben lezajlott kutatás keretében azt vizsgálták, milyen hatása van az elfogyasztott élelmiszereknek a demencia kialakulási esélyére. Ennek eredményeként megállapítható volt, hogy azok az emberek, akiknek a vérében az antioxidáns-vegyületek mennyisége magasabb értéket mutatott, kevésbé voltak kitéve az Alzheimer-kórnak.
Oxidatív stressz
Reaktív oxigén és nitrogén molekulák -szabadgyökök- folyamatosan keletkeznek a szervezetünkben különféle anyagcsere-folyamatok eredményeképp, de a stressz, a dohányzás és az UV-sugárzás is hatással van a termelődésre. Ezek a káros molekulák (ők a rossz katonák) számos problémát okozhatnak (akár a DNS-ünknek is károsíthatják, öregedést gyorsíthatnak, szív-és érrendszeri, rákos megbetegedéseket generálhatnak), amennyiben az optimális esetben egyensúlyban lévő antioxidáns-rendszerünk valamiért nem működik jól. Ha bomlik az egyensúly, úgy szükség lehet az antioxidánsok (a jó katonák) pótlására.

Antioxidánsok
Az antioxidánsok azok a “jó katonák”, akik fellépnek a szabadgyökök ellen, pótolják a külső elektronhéjukon azt az elektront, amely onnan hiányzik, így hatástalanítva őket. Sokfélék lehetnek, enzimek, vitaminok, ásványi anyagok, stb. Bizonyos élelmiszerek magas antioxidáns tartalommal rendelkeznek, ezért érdemes őket gyakrabban fogyasztanunk. A szakértők szerint a lutein, a zeaxantin és a béta-kriptoxantin szintje a vérben összefüggésbe hozható a demencia kialakulásának kockázatával.
Miben van antioxidáns?
Flavonoidok, fenolsavak, karotinoidok. Általában növényi élelmiszerekben találhatók meg, mégpedig azokban a legmagasabb az antioxidáns-tartalom, amelyek erős, mély színűek. Sötétlila, bíborszínű, sötétzöld, narancssárga, piros. A növények az őket érő fizikai vagy kémiai stressz hatására választják ki ezeket a színanyagokat. Magas az antioxidáns-tartalma a diónak, a petrezselyemnek, az áfonyának.
Létezik egy úgynevezett Orac-lista

Az ORAC (Oxygen Radical Absorbance Capacity azaz Oxigéngyök Abszorbciós (elnyelő) Kapacitás) egy nemzetközileg elfogadott szabványrendszer az élelmiszerek és táplálékkiegészítők antioxidáns kapacitásának mérésére. A táplálkozástudósok napi kb. 5.000 ORAC egységnyi élelmiszer fogyasztását javasolják. Mindazonáltal amikor valaki nagyobb mértékben van kitéve a szabadgyökök károsító hatásának (sportol, dohányzik, egészségtelenül táplálkozik stb.), a javasolt ORAC egység a dupláját vagy háromszorosát is elérheti!
Étrendi tanácsadásaim során előszeretettel ajánlom az antioxidáns-tartalmú élelmiszereket, hiszen amellett, hogy nagyon finomak, rendkívül egészségesek is.
Szerző: Rákóczi Gabi Msc