Fördős Zé mindig pörög, és nemcsak a konyhában. “Kompetitív alkat vagyok, és ha belefogok valamibe, akkor annak a versenyzésébe is beszállok, azt versenyszerűen is szeretem csinálni.”
Bár a közösségi médiában sok képet látunk rólad sportolás közben, talán mégsem köztudott, mennyire szeretsz sportolni. Honnan jött, melyik sport(okat) űzöd? Mit szeretsz benne?
F.Z.: Igazából soha nem voltam élsportoló, de mindig is jelen volt az életemben a sport, már jóval azelőtt is, amikor még a kutya sem ismert engem… Az első olyan sport, amit komolyan vettem és komolyan is vehető volt, az a mountain bike. Gyerekkoromban beírattak ugyan karatézni, de azt hagyjuk. A montizás során alakult ki az utam, az, hogy nekem az outdoor jellegű szabadidős sportok jönnek be. Bár inkább hobbi szinten montiztam, de versenyekre is jártam, országos bajnokságon is részt vettem, és sok közös csapatedzésünk volt a Hármashatárhegyen. A következő sport, ami magával ragadott, az a siklóernyőzés volt. A hármashatárhegyi tekerések során fedeztem fel magamnak, ahol elsősorban a sárkányrepülőket figyeltem. (A siklőernyőzéáshez képest, ez sokkal macerásabb, nagyobb rákészülést igényelt, viszont akkoriban ez volt népszerű.) Amikor a siklóernyőzés divatba jött és elterjedtebb lett, kb. a 90-es évek elején, én is beiratkoztam egy tanfolyamra. Talán azért is motivált egy új sport, mert volt egy komoly mountain bike balesetem. A zalaegerszegi országos bajnokságon fejreálltam, ki is kellett hagynom egy teljes szezont, így óhatatlanul eltávolodtam a montizástól.
Annyira komoly volt a sérülésed?
F.Z.: Agyrázkódást kaptam, két hónapra eltiltottak az edzéstől, de szerencsére nem volt maradandó szövődmény. Akkoriban a koromból adódóan más dolgok kezdtek el érdekelni: érettségi, továbbtanulás, csajozás, siklóernyőzés, a kerékpár ott egy időre fókuszon kívülre került. Számomra a siklóernyőzésnél, -vagy más sportnál- nem elsődleges szempont a versengés, de mivel kompetitív alkat vagyok, a magam szórakoztatására elindulok versenyeken.
És mi számít ilyenkor neked, az eredmény, a helyezés? Vagy önmagad legyőzése?
F.Z.: A futásnál is, és a siklóernyőzésnél is egyből elkezdtem versenyekre járni. Ott szembesülök a valósággal, sok hozzám hasonlóan lelkes, sok esetben ügyesebb, gyorsabb, felkészültebb sportoló az idejével, teljesítményével mutat irányt, hogy mi a sztenderd a kategóriámban. Ezáltal magamat is jobban tudom mérni és viszonyítani, mert edzés közben – bár vannak adatok – nem tudjuk reálisan felmérni, mire vagyunk képesek. Azt hisszük jók vagyunk, aztán a következő versenyen pedig utolsó előttiként érünk be a célba. Azt is észrevettem, hogy akármilyen időre is voltam képes edzésen, egy a versenyen sokkal jobb teljesítményt nyújtottam. Ez mind a futásban, mind a montiban és, de a siklóernyőzésben is így volt. A hobbiversenyzést is szuper dolognak tartom, bármilyen sportot is űzünk, mindenkinek javaslom, vegyen rész részt szabadidősport versenyeken a saját sportjában. Jófej embereket lehet megismerni, és ahogy mondtam, serkentőleg hat a teljesítményre. Versenyhelyzetben, az extra adrenalin hatása alatt, a saját képzelt korlátainkat is feszegetve tudjuk meg igazán, mire vagyunk képesek.
Egyedül vagy csapatban, közösségben szeretsz sportolni? Említetted a versenyeket, de mégiscsak egyéni sportokat csinálsz.? Így alakult, vagy így szereted?
F.Z.: Jó a kérdés, soha nem folytam bele igazán csapatsportokba, sem a fociban, sem a kosárlabdában, sem más olyan sportágakban, ahol teamben kellett egymásra utalva kellett küzdeni és megoldani a feladatot, nem igazán éreztem jól magam. Az individualista sportolás jött be, bár a versenyek közösségi élményt adnak. A felkészülést és a versenyzést inkább mégiscsak egyedül szeretem csinálni, engem ez kapcsol ki. Az a flow élmény, amit nekem a sport ad, az akkor van, amikor én határozom meg, mit kell csinálni, és egyedül vagyok. Csapatban nyomtam, hajtottam, de összességében nem jött a flow.
A munkád során is individualista vagy? Ott is visszajön a magányos teljesítmény? Vagy az a más műfaj számodra?
F.Z.: Igen, ott is visszaköszön, hiszen az életem nagy részében vállalkozóként dolgoztam, az alkalmazotti lét is inkább csak két vállalkozás közötti kényszerállapot volt. Igen, elmondhatom, én olyan alkat vagyok, aki magának határozza meg a célt, a tempót, a feladatokat, így érzem jól magam.
Mennyire tudatosan tervezel a sportban és a munkádban?
F.Z.: Fontosnak tartom a tervezést, mert azt vettem észre, hogy a jó teljesítményhez a célokat jól és reálisan kell meghatározni. A futásban, a siklóernyőzésben, de a munkámban is rövid és középtávú célok alapján tervezek. A vállalkozásomban, a Street Kitchenben úgy haladunk előre, hogy reális, de már erőfeszítést igénylő célokat határozunk meg, folyamatosan ledaráljuk őket, és így megyünk előre.
Nem feszülsz bele a terveidbe?
F.Z.: Nem, mert ahogy a sportban is a számomra elérhető szintű sztenderdek motiváltak, úgy az üzleti életben is a realitás mentén haladunk. Nem voltak soha óriás terveim, hogy például melyik konkurenst faljuk fel, vagy mennyi pénzem legyen, a munkát is szórakozásszerűen kezelem, szeretem magam jól érezni közben.
Látni rajtad, ahogy dolgozol, a sport képeiden, hogy élvezed, amit csinálsz. Ezek szerint ez egy tudatos hozzáállás? Te élvezni is akarod, nemcsak elvégezni a feladatot, és elérni a célt?
F.Z.: Igen, ez így van. Még ha ennek „ára” is van, azaz tudom, ha esetleg még többet dolgoznék, további erőfeszítést tennék bele, akkor többet elérhetnék. Ám milyen áron? Én nagyon tisztelem az élsportot, de azt az áldozatot, amit az élet más területeiről kéne elvonnom egy olimpiai aranyéremért, az nekem már nem éri meg. Ezzel együtt csodálom a bajnokokat, és minden tiszteletem az övék! Az üzletben is pont így van. Lehetne nagyobb, lehetne több, de így legalább élvezete marad, nem szenvedés. Ez egy életfilozófiai kérdés igazából.
Milyen étkezési, vagy étrend tanácsod van az amatőr szinten sportolók számára? Van-e specialitásod vagy találmányod, amit megosztanál a Sport&Move olvasóival? Például; frissítesz-e eleget?
F.Z.: Gasztronómiával foglalkozom, de nem vagyok a sporttáplálkozás szakértője. Viszont nagyon érdekel, és én vagyok az, aki kalóriatáblázat alapján megtervezi előre, hogy mire lesz szükségem. Még akkor is, ha csak egy egynapos túráról van szó – kalóriaszükségletet, szénhidrát -szükségletet, folyadék bevitelt. Kitalálom, hogy a táv elején mire lesz szükségem, megfelelő glikémiás index alapján lassabban felszívódó ételt-italt fogyasztok, vigyek be olyan ételt-italt, ami lassabban szívódik fel, a végére pedig gyors, instant energiapótlókkal készülök. Én bizony nem szoktam éhesen beérni a célba, mert erre különösen nagyon figyelek!
Ez valóban fontos, sok amatőr sportoló nem készül fel rendesen, és a versenyen pedig elfogynaknak.
F.Z.: Igen, ez nekem megvan, én figyelek erre – tervezek 😊 – Nagyon szeretem a félmaratoni távot, minden évben legalább egyet futok is…
Mennyi a legjobb futott időd, elárulod?
F.Z.: .. na ez az! Én hobbisportolóként nyomom, a legjobbam 1:38. A futóvilágban ez nem kiemelkedő, de hobbifutóként elfogadható.! A hosszabb futások során kitapasztaltam, hogy mit egyek előtte. Na ez egy jó tipp mások számára is! 😊 Ha futóversenyre megyek –- mondjuk 10 km feletti a táv, akkor egy nagyon lightos paradicsomos spagettit reggelizek, nem rakok bele fűszert csak a paradicsomot és sót. Korábban, ha mást reggeliztem, futás közben hamar éhes lettem. Az általános nézettel ellentétben nem csak előző nap eszem tésztát, hanem aznap reggel is. Sokan tartanak tésztapartit egy nappal előbb, de fontos közvetlenül a futás előtt is a szénhidrátbevitel. Szóval egy nagy adag spagettivel indítom a napot, persze biztos sok futó mondaná, hogy „kösz haver, de inkább mással próbálkozom!”, de nekem bejött!
Van, aki például túrós táskát eszik, és hallottunk már olyanról is, aki kecsketejjel frissít triatlon közben…
F.Z.: Adhatok életmód tanácsot, de minden embernek magának kell ezt kialakítania, kitapasztalnia, mi a jó neki. Nem kell kapásból megfogadni egy tanácsot, mert lehet, hogy nekünk más jön be. Kísérletezgetni kell, mert különbözőek vagyunk. Nekem sok futóverseny kellet ahhoz, mire a paradicsomos spagettire rátaláltam, kialakítottam a megfelelő sótartalmat, ízvilágot és a mennyiséget.
Gasztronómiával foglalkozol, gasztroblogger vagy, legalábbis így vagy pozícionálva. Te minek vallod magad? Mi a szakmád, a foglalkozásod?
F.Z.: Azt mondanám, hogy én vendéglátós szakember vagyok, vendéglátó menedzserként végeztem, majd cateringes céget alapítottam édesapámmal. Amit most csinálok nehezen definiálható, nem is nevezném magam gasztrobloggernek, jelenleg nincs is blogom. A Street Kitchen inkább egy platform, mint blog. Itt egy csomó más arc írja a tartalmakat. Gasztromédia- vállalkozó, így mondható el leginkább, amit most csinálok.
FÖRDŐS ZÉ BIO
- életkor 45
- családi állapot: kapcsolatban
- tanulmányok: BGF
- amire a legbüszkébb: Street Kitchen
- ami a legküzdelmesebb volt: elkezdeni valami újat, 0-ról, garancia nélkül
- a következő NAGY cél: létrehozni az SK tetőkertet, ahol magunknak termesztjük a zöldségeket
- kedvenc kaja: csirkepaprikás
- kedvenc ital: tea
