Debreczeni Dóra: nincs más csak a sport, a zene és a tánc

Szolnokon születtem és nőttem fel, egy panel tizedik emeletén laktunk. Sokszor ültem a radiátoron, és pont ráláttam a Széchenyi István Gimnázium fakupolás épületére, amely testnevelés tagozatos iskola volt. Én már ötévesen úgy döntöttem, hogy oda fogok járni. Gondolom, már akkor is az a tudatos hozzáállás jellemzett, ami az egész életemet végigkísérte.

Sportos családod volt?

Szüleim sportoltak, de nem voltak kiemelkedően eredményesek, viszont a sport szeretetét és hasznosságát tőlük tanultam, a mindennapjaink része volt. Az aktív sportolás mellett jártunk vízilabdameccsre, apukám focimeccseire, és figyeltünk az egészséges életmódra. Az elhatározásom mellett egyértelmű volt, hogy sportos suliba fogok járni, ahol meg is alapoztam a sportosságomat Karácsony Mihály tanár úr áldozatos munkája révén, tényleg rengeteget köszönhetek neki. Szó szerint kiváló és önzetlen pedagógus volt. Már az általános iskolai éveimben megszerettette velünk a sportos életmódot. Elsősorban az atlétikát, de sok más sportágat is. Majd ezt követően a Széchenyi István Gimnázium sport tagozatára is felvételt nyertem.

A sportos szüleid révén szülői elvárás vagy nyomás terelt a sport felé?

Nem igazán kellett terelgetni a sport felé! Ha valamiben, akkor a tanulásban volt szükség a szülői szigorra. Örökmozgó voltam – ebben a kisfiam is rám ütött –, így nem volt kérdés, hogy az életemben, majd a karrieremben a sport meghatározó lesz.

Versenysportoló lettél?

A szó szoros értelmében igen, de nem a versengés volt számomra igazán vonzó. Egyesületben igazolt versenyúszó voltam, tehetséges is, nyertem diákolimpiát, így előttem volt az út, de az úszóedzőmnek nem sikerült megtalálni a hozzám való kulcsot. A túlzott terhelés nálam nem jött be, a tanulás rovására ment, a figyelmem másfelé terelődött. Az egyik nyáron sokat lovagolhattam, ami teljesen magával ragadott, nagyon szerettem volna évekig egy lovat, aztán kaptam egyet a szüleimtől! 😊Az úszásnak sajnos negatív következményei is lettek, a kamaszkori érésemre egyértelműen nem volt jó hatással a napi szintű kizsigerelés, ami az úszóedzések alapját jelentette, így erősen ajánlatos volt, hogy visszavegyek. A lovaglás egyre fontosabbá vált, végül a hormonháztartásom is helyére billent. Mindez igazoltan jó döntés volt, és engem is harmonikusabb pályára tett.

A lovaglásban jöttek a sikerek, aranyjelvényes sportoló lettem, megint a versenyközegben találtam magam. Azonban a lovaglás nem csak sport, sokkal összetettebb, elég költséges is, így újabb kihívások előtt álltam. 

Újabb sportot választottál?

18 évesen felköltöztem tanulmányaim miatt Budapestre, a megszokott lovas tanya már nem volt elérhető közelségben, így a mérleg nyelve a lovaglás helyett a tanulás felé billent, és célba vettem a Testnevelési Egyetemet.

A lovaglással tovább erősödött nálad az életvitelszerű sportolás?

Nagyon sok mindenben hozzáadott a személyiségemhez, hiszen megtanultam, milyen felelősséget vállalni, törődni mással, együttműködni és sok helyzetben azonnali döntést hozni. A lovaglás által olyan élményekben volt részem, ami semmihez sem fogató. Teljes harmóniában együtt lélegezni egy lóval, érezni egymást egymásra utalva, együtt menni a természetben, és együtt megfejteni a világ(om) dolgait… ez a mai napig borzongató tud lenni. Számos barátomat ennek a sportnak köszönhetem, úgy érzem, akkor és ott a helyemre kerültem.

Manapság is lovagolsz?

A jelenlegi életvitelembe most nem fér bele, így parkolópályára tettem egy ideig, de nem mondtam le arról az álmomról, hogy újra lesz saját lovam.

A mai életed a gyerekkorodban megálmodott úton van?

Igen, mindenképp, a sportban képzeltem el magam, és ebben soha nem kételkedtem, még akkor sem, amikor éppen más töltötte ki a mindennapjaimat. Az is biztos volt, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni. Segíteni, terelgetni őket a céljaik elérésében. 

Itt megint tudatos döntést hoztál a jövőd szempontjából, úgy, mint az úszásban.

Igen, a lovaglást nem tudtam folytatni, mert Budapestre jöttem tanulni, építeni a jövőmet. A továbbtanulás a TF-et (Testnevelési Egyetem) jelentette, bár sajnos nem oda vettek fel – ebben a korábbi gerincsérülésem is közrejátszott. Kommunikációs szakon kötöttem ki, közgazdászként végeztem, de nem tekintem a szakmámnak, bár manapság sok hasznát veszem. Nem éreztem jól magam, sem a főiskolán, sem Budapesten, de a sportolást nem hagytam abba, kellett valami a régi életemből. Futottam, kondiztam, és kezdtem magamra találni, sportos barátaim lettek.

Hogyan teltek a pályakezdő éveid?

Elkezdtem dolgozni egy médiavállalatnál, sales és marketing területen, ezzel párhuzamosan beindult a modellkarrierem is. Számos megbízást kaptam, lehetőségem nyílt utazni, tanulni, tapasztalni. A modellkedés velejárója is, hogy odafigyelek a testemre, hiszen ebben a szakmában nagy hangsúly van a megjelenésen. Az utazásokra vittem magammal a futócipőmet is, a social media térhódításával én is elkezdtem posztolni képeket a futásaimról, ami magával hozta a követőbázisom növekedését. Alapvető szükségletem volt a sportolás, a férjemmel, Andrissal a wakeboardpályán ismerkedtem meg. Hasonló mentalitással és életfelfogással bír, mint én, számára is a mindennapi rutin része a rendszeres mozgás.

Akkoriban elhalványult a gyerekkori vízióm, más területen dolgoztam, családot alapítottunk, minden ment a maga medrében, de nekem hiányérzetem volt. Érett a váltás és a változtatás.

Tudatosan építettem magam a közösségi médiában, tudatosabbak lettem a posztjaim. Odafigyeltem a képek minőségére és az üzenetre, számos követőm visszaigazolta, hogy van igény rám. Így történt, hogy végül a futás választott engem.

Influencer lettél?

Akkoriban még nem használták ezt a kifejezést. Fontos volt a véleményem, a saját életformámat mutattam be: hogyan futok, végzem az erősítéseket, milyen táplálkozást követek. Ennek köszönhetően megkerestek az Adidastól, hogy legyek a márka arca. Sőt, megbíztak egy hazai futóklub megvalósításával, amibe nagyon lelkesen vetettem bele magam. Óriási lehetőségként éltem meg, rengeteg programot szerveztünk, edzéseket tartottunk, formáltuk a futókat. A mai napig aktív közösséget hoztunk létre, annak ellenére összetartanak, hogy már formálisan nem működik a futóklub.

Azt gondolom, ebben a szerepkörben találtam meg magam. Jó érzékkel hozok össze embereket, és motiválom őket a céljaik elérésében. A Garmin futóklubnál folyattam ez irányú pályámat, majd a New Balance magyarországi piacra lépésével felkérés érkezett tőlük a New Balance Runclub futóklub vezetésére. Szívesen vállaltam az új kihívást. A csapatommal kiemelt cél, hogy irányt mutassunk a kezdő futóknak. Bátran induljanak el futni kezdésként akár csak pár kilométert, a lényeg a mozgáson és a tudatosságon van.

Mitől lettél sikeres a futóéletben?

Bátran kijelenthetem, azonosulni tudok a futóimmal, együtt élem meg velük a sikert és a kudarcot. Eredménytől függetlenül is lehet szeretni a futást, a mozgást. A cél a hosszú távú egészségmegőrzés és a sport szeretete. Szerencsére tudom motiválni a futóimat, tudok futóközösséget építeni, önazonos vagyok abban, amit képviselek és amilyen vagyok a mindennapjaimban. Ez fontos, hiszen több mint hetvenezren követnek, nekik tudniuk kell azonosulni velem. Hiszek abban, hogy mindenki számára lehet élmény a futás.

Ha business terminológiával élnénk, akkor a leadership számított, igaz?

Valamilyen szinten igen, vezetni kell az embereket, összetartani, összekovácsolni, motiválni őket. Egyéni szinten megérteni, kinek mi a fontos a sportban, milyen céljaik vannak. Van, akinek az egyéni eredmény a fontos, van, akinek a közösség, van, akinek a mozgás öröme. Hosszú távon mégis csak az, hogy rutinná és természetessé váljon az egészséges életmód.

Egy mondatban összefoglalnád a stratégiádat?

A stratégiám az, hogy csapatban gondolkodom. A csapat részei a vezető, az edzők, a kezdő futók, a tapasztalt versenyzők, a családjaik, a marketing, az üzlet, a szponzor stb. Figyelnem kell, hogy mindenki hozzátegye a maga kis szeletét, mindenki örömét lelje benne, és lelkesen csinálja, hasznos és fontos tagja legyen a csapategységnek. Mindenkinek megvan a maga szerepköre, abban kell odatennie magát. Én igyekszem legjobb tudásom szerint összefogni a csapatot, együtt dolgozni mindenkivel a harmónia kialakításában.

Debreczeni Dóra BIO

• Életkor: 37
• Családi állapot: házas
• Sportsiker, amire a legbüszkébb: Sok van, a legkedvesebb emlékem a MIUT Madeira verseny
• Kedvenc étel, ital: Mangó minden formájában, bodzaszörp
• Kedvenc sportétel, sportital: Sponser gélekkel frissítek, és néha gumicukrot majszolok
• www.debreczenidora.hu

Fotók: Panamy