betöltés folyamatban...

Teljes siker a Kékszalag 2024-ben is

2024.07.20.
Kékszalag 6

120 ezren nézték az élő közvetítést és több, mint félmillióan látták a közösségi médiában az év legnagyobb és legrangosabb vitorlásversenyét, az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat, amelyet izgalmas csata végén az MLS Raiffeisen Fifty-Fifty katamarán nyert meg, Józsa Márton kormányos irányításával. Egy női egység volt a legkitartóbb, több mint 41 órát töltöttek a vízen.

510 hajó

Az 510 hajóból álló mezőny csütörtökön reggel indult neki Balatonfüredről a légvonalban több mint 150 kilométeres Kékszalag tókerülő viadalnak, és a versenyzők kitartását jól jellemzi, hogy több mint 450 hajó vissza is ért a célba a szombat reggel 9-kor lejáró, 48 órás limitidőn belül. A többségnek vízen kellett töltenie egy, sőt, voltak, akiknek másfél éjszakát, és el kellett viselniük a rekkenő hőséget.

A legkitartóbb

A Prosecco nevű hajó volt, melynek csak hölgyek által alkotott egysége a 456. helyen, 41 óra 40 perc és 7 másodperc vitorlázás után, szombaton hajnali 2 óra 40 perckor futott be a balatonfüredi célba, ahol a hagyományoknak megfelelően az abszolút győztes MLS Raiffeisen Fifty-Fifty legénységének több tagja és Verebély Tibor versenyvezető köszöntötte őket.

A leggyorsabbak

A leggyorsabb hajók már csütörtökön este célba értek, méghozzá a Kékszalag 90 éves történetének egyik legizgalmasabb és legfordulatosabb versenyének végén. A gyenge, többször változó irányú szélben végig taktikai csata zajlott, minden döntésnek, irányváltoztatásnak, kormánymozdulatnak, vagy éppen vitorlacserének óriási jelentősége volt.  

Ezt is olvasd el!
Az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj győztese a MLS Raiffeisen Fifty-Fifty 2024.07.19
A verseny 90 éve íródó történetének egyik legfordulatosabb és legizgalmasabb nagydíjának végén Józsa Márton kormányos irányításával a Fifty-Fifty nyerte az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat. 

37 hajóosztály

Összesen 37 hajóosztályban hirdetnek győztest az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj szombat esti díjátadó ünnepségén, ám az érmek és trófeák mellett az összes hajós jutalma volt már pénteken este a naplemente látványa. Több száz hajó haladt ekkor egymás közelében a Balaton arany színűre festett vízén Tihanynál, miközben a nap lebukott a Balaton-felvidék hegyei mögé, még a legidősebb vitorlázók sem nagyon emlékeznek ehhez hasonló látványra.

Kékszalag 7

A 2024-es Kékszalag erről a festői képről, illetve a rohanógépnek is nevezett katamaránok élmezőnyének izgalmas csatájáról lesz emlékezetes. A 90 éves múltra visszatekintő viadalt óriási érdeklődés övezi, 120 ezren néztek a Magyar Vitorlás Szövetség, a Magyar Telekom és a Samsung együttműködésében gyártott élő közvetítést, a közösségi médiában pedig több, mint félmillióan látták Európa legnagyobb létszámú, legrégebbi és leghosszabb tókerülő vitorlásversenyét.

Küzdelem az utolsó percig

Meglepetésre a rekorder és címvédő MLS Raiffeisen Fifty-Fifty rosszul kezdett, (kormányos: Józsa Márton) a balatonkenesei bóját a kilencedik, míg a siófokit a 10. helyen vette, miközben az élen kialakult egy három katamaránból álló élboly. 

Kékszalag 9
MLS Raiffeisen Fifty Fifty – fotó: Gémesi Jóka

A Prospex-Delta Sailing Team (k: Kaiser Kristóf), az RSM Sailing Team (k: Vándor Róbert) és a Process Solutions katamarán (k: Litkey Farkas) sokszor szinte fej-fej mellett haladt, többször helyet cseréltek. A kenesei bóját az RSM érte el először, Siófokon a Prospex-Delta fordult első helyen, Keszthelyen ismét az RSM, de nem sokkal később már átvette a vezetést a 13-szoros bajnok Litkey Farkas és a Process Solutions.

2024_Prospex_Full_KereksZsombor-1
Prospex-Delta Sailing Team – fotó: Kerekes Zsombor

A nyugati medencében aztán a Fifty-Fifty magára talált. Keszthelyen a 6. helyen fordultak Józsa Mártonék, igaz jelentős, 1 óra 48 perces hátránnyal. Ezt követően a feltámadó szélben sorra érte utol vetélytársait a címvédő. Az izgalmak tovább fokozódtak, amikor szembe találták magukat a katamaránok a több száz hajóból álló főmezőnnyel. Ennek tagjai naplementekor szabályos közlekedési dugót okoztak, majd még épp időben átjutottak a Tihanyi-szoroson. 

A füredi befutó előtt a szélviszonyok inkább a Fifty-Fifty-nek kedveztek, amely a Forma 1-es futamokra emlékeztető módon üldözte az élen haladó Prospex-Deltát és drámai csatában, az utolsó pillanatokban előzte meg. Így több mint 12 órás küzdelem végén elsőként az MLS Raiffeisen Fifty Fifty haladt át a balatonfüredi móló előtti célvonalon. A második a Prospex-Delta Sailing Team, a harmadik pedig az RSM Sailing Team lett. Litkey Farkas a Process Solutions katamaránnal negyedikként ért célba.

Fotó: MVSZ, MVSZ/Szántó Áron, MVSZ/Cserta Gábor, Gémesi Jóka / MLS Raiffeisen 5050

További cikkek

Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás együtt nemcsak fizikai, hanem mentális jóllétet is teremt. 
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg rendellenességre utalnak, nem elég informatívak. Általában szükséges a „kódolvasáshoz” egy orvos, aki átlátja őket. Jó esetben. 
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még senkinek sem sikerült. Az amerikai ultrafutót azonban nemcsak káprázatos sikerei miatt szeretik, hanem azért is, mert bárhol megjelenik, árad belőle a kedvesség. 

Ajánló

Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás ...
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg ...
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még ...
Mi is az a Zwift? 2025.02.07
A kerékpársportot követők már megszokhatták, hogy egy-egy kerékpárverseny közvetítése előtt a reklámblokkban egy bizonyos „Zwift” nevű programot promózik a ...
Múlt. Jelen. Jövő. Bemutatjuk a PUMA magyar bajnok atlétáit 2024.12.19
Ismerjétek meg a magyar PUMA csapatot Kerekes Grétát, Kozák Lucát és Tóth Annát, a PUMA magyar bajnok atlétáit. Mindannyian eredményes PUMA atléták, akik most ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.

Kékszalag 2022 Farkas Áron interjú

2022.09.12
##kékszalag2022
Farkas Áronnal készült az interjú a befutó után a Bajnokok vacsoráján. Összesen 516 hajó és több mint 2500 vitorlázó vágott július 14-én csütörtök reggel az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj légvonalban több mint 150 kilométeres távjának.