betöltés folyamatban...

Balaton Trophy ’23 beharangozó

2023.05.09.

A Balaton Trophy idén második alkalommal kerül megrendezésre, az utánpótlás korosztályokat szinte teljes mértékben lefedi és a helyszín is minden igényt kielégít.

Minőségi utánpótlás

Minden futballdrukker fel tud sorolni kapásból 10-15 nagy nevet a mai nemzetközi felhozatalból. Mások kifejezetten a kedvenc klubjuk vagy válogatottjuk játékosait sztárolják, nagyapáink pedig az Aranycsapatra esküsznek. Ugyanakkor ez a sztárkavalkád csak egy apró szelete a futballnak és annak a közegnek, ami a világ legnépszerűbb sportágának vonzáskörébe tartozik. Ide is el kell jutni és bizony napjaink sztárjai is végigjárták a szamárlétrát. Nem célunk a profivá válás rögös útjának boncolgatása, ahogy az sem, hogy ki, mikor és pontosan mitől robban be úgy igazán, de abban mindenképp megegyezhetünk, hogy minden a minőségi utánpótlásnál kezdődik. Itt el is érkeztünk egy sarkalatos ponthoz, hiszen az edzéseken elsajátított ismereteket „élesben” a legjobb viszontlátni, ehhez pedig egy rangos utánpótlás-torna megfelelő helyszín. Meggyőződésünk, hogy ilyen bajnokság a szóban forgó Balaton Trophy is.

Balaton Trophy 2023-ban is

A Balaton Trophy idén második alkalommal kerül megrendezésre, az utánpótlás korosztályokat szinte teljes mértékben lefedi és a helyszín is minden igényt kielégít. Tavaly közel 1000 résztvevő volt, több, mint 60 csapat tette tiszteletét a Balaton partján. A magyarországi és a határon túli magyar klubok és akadémiák mellett, osztrák, lengyel, ukrajnai, romániai, szlovákiai csapatok is jelen voltak a tavalyi megmérettetésen és többségük idén is visszatér. A szervezők elmondása szerint már sikerült túlszárnyalni a tavalyi létszámot, így minden bizonnyal ismét komoly párharcok és kiemelkedő meccsek várhatóak. Természetesen a legfőbb cél a játék és a szórakozás, erre pedig a helyszín teljességgel megfelelő. Idén is minőségi pályákon, szakszerű játékvezetés mellett mérhetik össze tudásukat a többségében Közép- és Kelet-Európai térségből érkező csapatok. A minőségi időtöltés mellett a barátságok, sportszakmai kapcsolatok kialakulása valamint ápolása is hasonlóan fontos a május 27-28 között megrendezendő Balaton Trophy 2023-as kiírásában. 

Ami a korosztályokat illeti a fiúk mezőnyében U9-ben, U10-ben, U11-ben, U12-ben, U13-ban, U15-ben és U17-ben csapnak össze a benevezett együttesek, a lányok pedig U13-ban és U15-ben mérhetik össze tudásukat a vetélytársakkal.

Balaton Trophy 2023 is
Balaton Trophy 2023-ban is

Bízunk benne, hogy hagyományos utánpótlás tornává és rendezvénnyé növi ki magát ez az esemény és, hogy évről-évre egyre több gyerek és leendő focista rúgja majd a bőrt és felhőtlen szórakozás közepette csillogtatja meg technikai tudását megannyi lelkes fiatal. Hajrá foci!

Tudtad? A Balaton Trophy egy igazi Közép- és Kelet-Európai projekt ugyanis a lengyel Around the Sport és a magyarországi The Path Management közös ötlete alapján kerül megszervezésre. A lengyel partner több sportban is szervez utánpótlás bajnokságokat a környező országokban, ami a futballt illeti jobb társszervező partnert nem is találhatott volna a Path-nél. 

Időpont: 2023. május 27-28.

  • A nézők számára a belépés ingyenes
  • Helyszínek: Révész Géza utcai stadion (Siófok), Bozsik József focipálya (Siófok-Kiliti) valamint a Siófoki Vasas pálya

Elérhetőségek:

 

Média partner: Sport&Move magazin – https://sportandmove.hu/ 

  • Facebook: @sportandmove2015
  • Instagram: @sportandmove
  • +36 30 231 5308 – smoffice@sportandmove.hu

Szerző: Szabó Áron

További cikkek

Balaton Maraton 2024.09.14
Nem a Kékszalag a Balaton valaha volt leghosszabb vitorlásversenye. 1998-ban a Hajó Magazin megszervezte a 10-szeres Kékszalag-távot magában foglaló Kent-Balaton Maraton versenyt. Itt nemcsak elindult 14 hajó, de 12 közülük be is fejezte a versenyt. A verseny még több kiadást megélt, de mára kihunyt a lelkesedés. Kár érte.
Fürdőruha a hátizsákban – vízparti túratippek 2024.08.06
A nyár nem a túrázás főszezonja, de persze meleg napokon is lehet kellemes élmény a természetjárás, pláne akkor, ha korán indulunk, és egy hűsítő strandon zárhatjuk a túrát. Vízparti túratippek mindig jól jönnek!
Akkor most túra vagy verseny? 2024.07.25
A Kékszalag túraverseny. Kicsit fából vaskarika ez az elnevezés, hiszen a vitorlástúra célja az, hogy eljussunk A-ból B-be, szép tájakat lássunk, barátainkkal élvezzük a vitorlázást és új kalandokban legyen részünk. Versenyezni azért szokás, hogy az ember nyerjen, legyőzzön másokat, vagy saját magát és jobban teljesítsen, mint korábban. A mezőny legnagyobb részének így a Kékszalag az év legnagyobb túrája, az élmezőnynek pedig a szezon leghosszabb futama

Ajánló

Bosch: háromszor a Föld körül – első hely a Fut a cég versenyen! 2025.04.27
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen (X)
Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás ...
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg ...
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még ...
Mi is az a Zwift? 2025.02.07
A kerékpársportot követők már megszokhatták, hogy egy-egy kerékpárverseny közvetítése előtt a reklámblokkban egy bizonyos „Zwift” nevű programot promózik a ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.

Kékszalag 2022 Farkas Áron interjú

2022.09.12
##kékszalag2022
Farkas Áronnal készült az interjú a befutó után a Bajnokok vacsoráján. Összesen 516 hajó és több mint 2500 vitorlázó vágott július 14-én csütörtök reggel az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj légvonalban több mint 150 kilométeres távjának.