betöltés folyamatban...

Testvérek az alpesi-sí világából

2023.03.01.
alpesi-sí testvérek

Az alpesi-sízés ívén haladva egy hiánypótló ötlet fogalmazódott meg bennem éspedig az, hogy síző testvérpárokról, sikeres (nemzetközi hírnevű) síző-családokról készítsek egy összeállítást. Az első rész témája a az alpesi-sí testvérek. Helyszűke miatt saját – szubjektív – listát állítottam össze, úgy, hogy érdekességekkel, különlegességekkel szolgáljak és legyen magyar érdekeltség is. Igyekeztem az olimpiai és világkupa címeket, helyezéseket is figyelembe venni.

A Goitschel nővérek

Christine és Marielle, valamint az amerikai ikerpár – Phil és Steve Mahre

A Goitschel nővérek – Christine és Marielle

A IX. téli olimpián Innsbruckban (1964. február 1-én és 3-án) a Goitschel nővérek valami egészen különlegeset értek el. A szlalom versenyszámban Christine lett az első, Marielle pedig második, majd óriásműlesiklásban megismételték ezt a bravúrt fordított sorrendben Marielle Christine előtt ért célba. Volt már egyébként példa arra, hogy testvérek együtt álljanak dobogóra, de olyan, hogy egymás után kétszer, főleg ilyen leosztásban még soha. Némiképp hasonló esetre a férfiak mezőnyében is akadt példa. Itt az amerikai Mahre ikrek nevét – Phil és Steve – érdemes megemlíteni, akik a szarajevói olimpián, ’84-ben, szlalomban végeztek az első két helyen. A történelmi hűség kedvéért, az egyébként sikeresebb, Phil nyerte az aranyat. Ugyanakkor mindketten világbajnoknak mondhatják magukat és több világkupa futamon álltak együtt a dobogón.

A Kostelic tesók

A Kostelić tesók – Ivica és Janica

Minden bizonnyal a felsoroltak közül a legsikeresebb, legtöbb címet nyerő testvérpárt tisztelhetjük a személyükben, mindezt egy olyan edző hathatós segítségével, Ante az apukájuk, aki eredendően kézilabdázó volt. A világkupa futamokban szinte azonos győzelemmel végeztek az élen: 30-26 Janica javára és mindketten inkább a technikai számokban jeleskedtek. Olimpiákról és világbajnokságokról a páros hölgy tagjának pedig egyértelműen sokkal több babér termett még úgy is, hogy sok sérülés hátráltatta. Janica 2-2 olimpián és vb-n vett részt és kilenc aranyat, két ezüstöt és egy bronzot „csúszott” össze, a báty pedig 3-3 olimpiáról és világbajnokságról egy arany-, öt ezüst- és egy bronzérmet szerzett. Apukájuk később a szintén horvát Elias és Samuel Kolega testvérek edzését vállalta el, idővel karöltve Ivicával

2×3 grácia

A Løseth lányok: Lene, Nina, Mona

A nemzetközileg elismert sívilágban a Fanchini lányokon kívül még a norvég Løseth csajok vannak hárman. Sajnálatos módon február 8-a óta a legidősebb Fanchini nővér, Elena, nincs már közöttünk. Legnagyobb sikere a Bormioban elért vb ezüst lesíklásban. Négy gyermeke közül hátha lesz, aki  nyomdokaiba lép. A középső lány, Nadia volt a legsikeresebb, junior vb-ről három aranyérme is van, de a felnőttek között is nyert ezüstöt és bronzot szintén lesíklásban. Sabrina 13 szezont húzott le a legnagyobb nevek között, középső nővérével egy napon vonultak vissza az aktív versenyzéstól. A Løseth nővérek eredményességben nem veszik fel a versenyt a Fanchinikkel, de Mona és Nina is szerepelt olimpián. 2010-ben a Flachauban rendezett szlalom futamon a Løseth lányok történelmet írtak, először fordult elő, hogy három nővér befejezzen egy versenyt: Nina a 20., Mona 22., míg Lene a 27. helyen végzett. Egyébként a „legnépesebb” sízőcsalád a Piccardok: Franck, Ian, Jeff, Leila és Ted Piccard

Osztrák testvérpárok

Elisabeth és Stephan Görgl, Benjamin és Carina Raich, Bernadette és Marlies Schild

Bernadette és Marlies Schild
Benjamin és Carina Raich

Nem fogok külön-külön kitérni mind a hat megnevezett sízőre, pedig mindannyian aktívak (voltak) a világkupában, de az azért megállapítható, hogy Liz Görgl, Benni Raich és Marlies Schield felfele lóg ki a tesók közül. Mindhárman nyertek világbajnoki aranyat és hármuknak összesen 80 világkupa-futamgyőzelmük van. Nem mellékes Benni és Marlies hosszú évek óta egy párt alkot, három gyermekük született. Minden bizonnyal hallunk még róluk. A Raich házaspár egyébként 14 kristálygömböt nyert (szakági világkupa győzelem), Benni 2006-ban az összetettben is élen végzett, talán a legsikeresebb férj-feleség a sí világából. A családi vonal kapcsán még említésre méltó, hogy a Görgl testvérek anyukája az egykori kétszeres olimpiai bronzérmes Waltraud Hecher.

Ezt is olvasd el!
A sízés kiegészítő gyakorlatai 2023.01.15
Minden valamirevaló sport megmozgatja a teljes testet és legtöbben tényleg arra is vágyunk, hogy minden (vagy a legtöbb) izomzatunk munkálkodjon. Az úszást, nagyon sokan – joggal – a legtöbb izomcsoportot igénybe vevő sportnak tartják. Nem célunk itt és most megversenyeztetni a legtöbb izmot megmozgató sportágakat, de ha megpróbálkoznánk vele, akkor az alpesi sízés minden bizonnyal előkelő helyen végezne. A teljesség igénye nélkül: láb, térd, comb, csípő, has, váll, nyak, hát, gerinc, kéz és ha az ember „vágja” a kanyart, nem csak csúszik, akkor ezek bizony egytől egyig kemény ellenállásnak vannak kitéve.

A magyar kapcsolat – a Bónis család: Feri bácsi, Annamária és Attila

Forrás: Bónis archivum
Forrás: Bónis archivum – guggoló sor balról Marcsi, második sor jobbra Attila.

Büszke vagyok, hogy ismertem Bónis Feri bácsit, sőt az olimpikon gyermekeivel is baráti viszonyt ápolok. Annamária (Marcsi) és Attila a magyar válogatott színeiben vettek részt a ’92-es olimpián, Attila ráadásul lillehammeri ötkarikás játékokon is rajthoz állt, ahol szlalomban a 22. helyen végzett. Feri bácsi Debrecenben született, de Székelyföldön, Csíkszeredában, nőtt fel és olyan hatású alakítója a magyar alpesi sísportnak, mint jégkorongban Kercsó Árpád. A maguk sportágában mindketten rengeteget tettek az egyetemes magyar sportért, sok neves sportolót kinevelve úgy romániai, mint magyarországi viszonylatban. A Bónis testvérek a romániai sísport egyik legkiemelkedőbb korosztályába tartoztak, bár csíkszeredai születésűek nemzetközileg Magyarországot képviselték a székelyföldi sísport hírnevét öregbítve. Marcsi az utánpótlásban dolgozik, Miklós Edittel a KidsSport klubot működtetik és nevelik ki a jövő síző generációját. 

Ezt is olvasd el!
Sízés előtti bemelegítés és nyújtás 2023.02.03
Az előző részben néhány kiegészítő sportágról és mozgásról értekeztünk, ami passzol a sízéshez, kellően átmozgatja és erősíti a teljes testet, bemelegít és felkészít a sízés kihívásaira. Megemlítettük a biciklizést, úszást, a slackline-t, szó esett a saját testsúlyos gyakorlatok fontosságáról, az ínyencek pedig görsízhetnek. A bemelegítés a hétvégi családi sízés előtt is ugyanolyan fontos, mintha életünk versenyére készülnénk!

Közismert továbbá a Szőllős tesók (Barnabás, Benjámin és Noa) helyzete, ők a Magyar Sí Szövetséggel való nézeteltérés miatt egy ideje már Izraelnek síznek, Barnabás és Noa ott volt a 2022-es olimpián Pekingben.

Érdemes a para-sí világából is felhozni példát és itt ismét egy többgyermekes család és leszármazottjaik a főszereplők. Az osztrák Aigner családról van szó, nevezetesen Barbara, Elisabeth, Johannes és Veronika. Az Aigner család a 2022-es pekingi paralimpiai téli játékokon írt történelmet. Veronika – nővére Elisabeth vezetésével – óriás-műlesiklásban aranyérmet szerzett a látássérültek mezőnyében, míg BarbaraKlara Sykora vezetésével – bronzérmet szerzett. Fiútestvérük, Johannes pedig két aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot szerzett a látássérültek versenyében.

Szerző: Szabó Áron

További cikkek

Az ultrafutás és az egészség 2024.04.16
A futás, még a rendkívül hosszú távok is, a legtöbb ember számára inkább előnyökkel, mintsem egészségügyi kockázatokkal jár. Nézzük, hogyan vélekednek az ultrafutás és az egészség összefüggéseiről a szakértők.
Nagy levegőt! A légzés szerepe 2024.04.13
Bármennyire is úgy tűnik, hogy a helyes légzés csak a futók vagy a jógázók sajátja, valójában mindenkinek, aki él, helyesen kellene lélegeznie – különösen akkor, ha rendszeresen mozog, sportol. A helytelen légzés ugyanis nemcsak nem használja ki a tüdő teljes kapacitását, de az idegrendszer is rendellenes terhelésnek lesz kitéve, sőt, akár fizikai tünetek is jelentkezhetnek. Ezért fontos a légzés szerepe a mozgásban és a sportban!
Balatonfelvidék - felfedezésre váró eldugott kincsek! 2024.04.12
A Balatonfelvidék gazdag történelmi és természeti kincseket rejt, amik kiváló lehetőséget kínálnak a kirándulások és túrák szerelmeseinek. Számos eldugott helyszín vár felfedezésre, miközben a lenyűgöző táj és a változatos látnivalók megnyugtatják a lelket és feltöltik a testet. Tekintsük át ezeket a kihagyhatatlan célpontokat a Balatonfelvidéken!

Ajánló

Az ultrafutás és az egészség 2024.04.16
A futás, még a rendkívül hosszú távok is, a legtöbb ember számára inkább előnyökkel, mintsem egészségügyi kockázatokkal jár. Nézzük, hogyan vélekednek az ...
Nagy levegőt! A légzés szerepe 2024.04.13
Bármennyire is úgy tűnik, hogy a helyes légzés csak a futók vagy a jógázók sajátja, valójában mindenkinek, aki él, helyesen kellene lélegeznie – különösen ...
Balatonfelvidék - felfedezésre váró eldugott kincsek! 2024.04.12
A Balatonfelvidék gazdag történelmi és természeti kincseket rejt, amik kiváló lehetőséget kínálnak a kirándulások és túrák szerelmeseinek. Számos eldugott ...
Bye Bye integetőháj 2024.04.10
Az integetőháj, más néven tricepsz háj vagy karizomháj, rengeteg embert érint világszerte. Ez az extra zsír a karok hátoldalán és alján található, és gyakran okoz ...
Milyen zenéket hallgatunk sportolás közben? 2024.04.08
A sportolók két táborra oszthatók: zenére vagy zene nélkül sportolnak. Előbbiek a hangulatot, az ütemet, illetve a zenehallgatással kizárt külvilágot említik ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.

Sport Forum Hungary 2022

2022.12.10
2022. október 20-án lezajlott az első Sport Forum Hungary konferencia a Puskás Arénában, elmondhatjuk a kitűzött céljainkat elértük, a szakmai nap a programok mellett fórumot teremtett a sport diszciplinái között. A Sport Forum Hungary egésznapos programja három teremben párhuzamosan zajlott, közel 100 előadó és panelbeszélgetés résztvevő 70 előadása gazdagította a napot és 646 résztvevő látogatta meg az eseményt. Az Expo részen 17 kiállító kitelepüléssel jelent meg a rendezvényünkön. #sportforumhungary #egyuttasportert