Az olimpiai bronzérmes, világ és Európa-bajnok kardvívót kérték fel a 2023-as Magyar Parasport Napjának egyik nagykövetének. Szatmári András a Sport&Movenak adott interjújában elmondta, nagyon örült a felkérésnek, az olvasók emellett megismerhetik egy személyes történetét a parasporttal való találkozásról, ami a mai napig inspirálja őt, de szóba került sportolói karrierje jelenlegi szakasza is, hiszen kevesebb, mint 500 nap, és jön a párizsi olimpia.
Milyen érzés ép sportolóként egy ilyen mozgalom mellé állni nagykövetként?
Szatmári András: Jó érzés, ezért egy percet sem kellett gondolkodnom rajta, mikor jött a felkérés, egyből elfogadtam. Szeretek ilyen ügyek mellett kiállni és képviselni akár a parasportolókat, akár másokat. Azt gondolom, ez az egyik feladatom élsportolóként, hogy részt vegyek ezekben a kezdeményezésekben, pláne, hogyha felkérnek. Büszkén fogok ott állni 22-én és addig is híresztelni, minél szélesebb körbe eljuttatni, hogy a parasportolók is ugyanolyan megvilágítás érdemelnek, mint az ép sportolók.
Mit gondolsz, mi az az üzenet, amit a fiataloknak érdemes eljuttatni a parasporttal kapcsolatban?
Szatmári András: Azt gondolom, elsősorban az elfogadást, hogy azért mert valamilyen szempontból hátrányosabb helyzetű valaki, attól még ugyanolyan értékű ember, hatalmas erényekkel és nem szabad senkit sem lebecsülni. Szerencsére a sport az megadja azt a lehetőséget, hogy mindenki egy platformra kerüljön és az ő aranyérmük ugyanúgy aranyérem, mint bármelyik másik sportolóé. Ezért tartom a legfontosabbnak az elfogadást, hogy senkit ne rekesszenek ki azért, mert valamiért hátrányos helyzetbe került valaki.
Neked, a pályafutásodhoz ad valamilyen inspirációt a parasport és a sportolók?
Szatmári András: Abszolút, már az is, hogy minden nap látom, hogy ők hogyan készülnek és mennyi energiát tesznek bele, hogy minél eredményesebbek legyenek és elérjék a céljaikat, ezt nagyon jó közelről megtapasztalni. Amikor kicsit fáradtabban kelek fel, vagy kedvtelenebb vagyok, akkor mindig elgondolkozom ezen, hogy ők ezt ugyanúgy megcsinálják, pedig sokszor több akadállyal kell megküzdeniük. Ennek ellenére mindig ott vannak, mindig pontosan érkeznek, azt hiszem ez mindenkinek erőt ad, hogy ha ők ilyen sokat tesznek ezért, akkor nekünk is ez a minimum.
Meséltél arról, hogy kadetként volt lehetőséged kipróbálni a kerekesszékes vívást, milyen volt ezt megtapasztalni?
Szatmári András: Fura volt, főleg, hogy akkor még fiatalabb voltam, 15 éves. A vívás része is teljesen más így, úgy ülni a kerekesszékben, hogy közben a kezeimet a mozgásra és a technikai részére is használni kell. Nagyon más élmény, hogy hozzá vagyunk szokva a lábaink használatához, és ez egyszer csak eltűnik és talajvesztetté válik az ember. A paravívás egyik legendája, Szekeres Pál ellen edzhettem, ami hatalmas élmény volt, még úgy is, hogy természetesen ő győzött és sokat adott hozzá a pályafutásomhoz és az életemhez is.
Szekeres Pál: Az 58 éves vívó 1976-ban kezdte vívói karrierjét. Első sikerei után, 1984-ben a válogatott tagja lett, és a tőrvívó csapattal 1987-ben világbajnoki, Szöulban 1988-ban olimpiai bronzérmet szerzett. Három évvel később, 1991-ben súlyos autóbalesetet szenvedett. Az ezt követő időszakban, ahogy fogalmazott „nem tudott enni, felöltözni, megfordulni az ágyban. Az elején beszélni sem tudott, lélegeztettek, mert nagy ütést kapott a tüdeje. Csak arra vágyott, hogy aludjon, hogy azt álmodja, hogy minden a régi, minden rendben van.” Hatalmas akaraterejének köszönhetően megtanulta elfogadni a helyzetét, és parasportolóként folytatta tovább pályafutását, ahol további 3 arany és 3 bronzérmet szerzett a Paralimpiákon. Ő a világon az első sportoló, aki olimpiai és paralimpia érmet is nyert.
A páston is már javában tart a szezonod, hogy értékeled az eddigi versenyeket, hiszen hamarosan indul az olimpiai kvalifikáció?
Szatmári András: Eddig határozottan jól. Ha januártól nézem, akkor egyéniben volt egy világkupás bronzérmem, hosszabb idő után szereztem újra egyéni érmet, ami hatalmas löketet ad. Emellett csapatban is szereztünk egy ezüstöt, mindig jó és bíztató a dobogón állni. Hosszú a szezon, vár még ránk két világkupa, egy Grand Prix verseny és természetesen az Európa-bajnokság és a világbajnokság. Azt gondolom, hogy áprilisig belefér egy-egy baki, de nyilván nem ez a terv, utána viszont minden verseny élet-halálra fog menni.
Tokióban a kardcsapatnak összejött a bronzérem, Párizsra jövőre mik a célok?
Szatmári András: Tokióban is magasra tettük a lécet, ott egy bronzérem lett a vége. A következő olimpián szeretnék egyéniben is és csapatban is érmet szerezni, amiben azt gondolom, benne van a potenciál. Ha odaérünk, és a tervek szerint alakul a kvalifikáció, akkor a cél legalább egy, de adott esetben két érmes helyezés elérése.
Készítette: Kreisz Bálint
