A dán Jonas Vingegaard győzelmével zárult a 110. Tour de France, így zsinórban második elsőségét szerezte a Jumbo-Visma versenyzője. Vingegaard legnagyobb kihívója ezúttal is Tadej Pogacar volt. Ő májusban elszenvedett csuklótörése ellenére sokáig szorongatta a dánt, de végül teljesen elfogyott. A két klasszis összecsapása mellett kimondottan izgalmas versenyt hozott minden egyes szakasz – nézzük is miként zajlott az idei francia körverseny!
Baszk nagy rajt
Július elsején Baszkföldön vághatott neki a peloton az idei kiírásnak, melynek keretében az első két szakaszon egy kifejezetten nehéz vonalvezetés várt a kerekesekre. A szervezők ezzel a korábban megszokott sprinter, illetve időfutam hegemóniát kívánták megtörni, ami végül be is jött. Ahogy az várható volt, a nap utolsó meredekén beindult a tűzijáték és a két nagy összetett esélyes, Jonas Vingegaard, illetve Tadej Pogacar is próbálkozott támadásokkal. A végjátékra aztán a Yates tesók (Simon és Adam) maradtak elől. A családi párharcból aztán Adam került ki győztesként, így ő ölthette fel elsőként a sárga trikót.
Két nagy vesztes
Sajnos volt két nagy vesztese is az első napnak, név szerint Enric Mas és Richard Carapaz. Előbbi be se tudta fejezni a nyitószakaszt. Utóbbi ugyan igen, de másnap már nem állt rajthoz, így a két érintett alakulat rögtön az elején elveszítette a kapitányát.
A második etap is tartogatott magában nehézségeket és izgalmakat. Egy újabb nehéz emelkedőt kellett leküzdeni a céltól nem messze, ráadásul a hegy tetején bónusz másodperceket is lehetett szerezni. A lehetőséget nem is volt rest kihasználni a két nagyágyú: Pogacar hatalmasat sprintelt a megszerezhető nyolc szekundumért, ezzel tovább növelve az előnyét a címvédő dánnal szemben.
A lejtmenetben összezárt az eleje és sokáig úgy tűnt, hogy Wout Van Aert lesz a legnagyobb esélyes, de aztán a Cofidis versenyzője, Victor Lafay meglepte a sort és végül hazaért, ezzel a tavalyi Giro után már a Tour-ról is rendelkezik szakaszsikerrel.
A két hegyesebb etapot követően jöhetett az első, kimondottan sprintszakasz, ami még Baszkföldön kezdődött, de már Franciaországban ért véget, ahol aztán Jasper Philipsen örülhetett, mögötte pedig Phil Bauhaus és Caleb Ewan zárt.
Első hét
A baszk kiruccanás befejeztével ismét a sprintereké volt a főszerep és ezúttal is Philipsen volt a leggyorsabb. A befutónál egy hatalmas bukás borzolta a kedélyeket, melyben Fabio Jakobsen csúnyán megsérült, de szerencsére tudta folytatni a viadalt. Az idei versenyen szokatlanul korán, már az ötödik szakaszon le kellett küzdenie a kerekeseknek az első komolyabb hegyeket. Pau és Laruns között egy kiemelt és egy első kategóriás kaptató került a programba. A nap elején nagy csata zajlott a szökésbe kerülésért, ahova a Giro tavalyi győztese, Jai Hindley is bekerült, de nem is ez, hanem a két legerősebb sor viselkedése volt az érdekesebb. Ugyanis sem a Jumbo-Visma, sem az UAE nem akart igazán tempót menni, ennek pedig az lett az eredménye, hogy egy potenciális dobogóst közel öt percre is elengedtek. Természetesen ahogy közeledtek a cél felé, úgy egyre apadt mind Hindley, mind a szökevények előnye. Ennek megfelelően Hindley megérezte a „most vagy soha” pillanatot és bő húsz kilométerrel a vége előtt betámadta a szökevény sort.
Beigazolódott a teória
Eközben a főmezőny egyre fogyatkozott az irgalmatlan tempónak hála, amit Vingegaard csapattársai diktáltak, előkészítve egy esetleges támadást. Ez a teória aztán be is igazolódott: Vingegaard megindult, Pogacar viszont nem tudott reagálni, sőt komoly nehézségekkel küzdött. Végül közel egy percet kapott a szlovén, miközben Hindley megnyerte a szakaszt, amivel a sárgát is átvette Adam Yatestől.
Nagy izgalmakkal övezve indult tehát az összetett elsőségért folytatott harc a nagyobb hegyeken. Rögtön ezután jöhetett az első hegyi befutó. Két kérdés volt adott az etap előtt: Hindley vajon képes lesz-e megtartani a sárgát, illetve milyen erőben lesz Pogacar és Vingegaard?
Előbbire viszonylag gyorsan választ kaptunk, mivel Hindley jócskán a hegy elején leszakadt, Pogacar pedig – nyugodtan fogalmazhatunk így – feltámadt, hiszen nem várta meg legfőbb riválisa támadásait, hanem elejébe ment a dolgoknak. Talán ő sem számított arra, hogy elég lesz mindössze egy ritmusváltás. Azonban olyan dinamikusan indult meg szűk három kilométerrel a vége előtt, hogy Vingegaard már csak a hegytetőn látta őt ismét. A dán ennek ellenére az élre ugrott, de már csak huszonöt másodperc volt a fórja Pogacarhoz képest.
Két könnyebb etap
Két nehéz nap után két könnyebb, elsősorban mezőnyhajrát ígérő etap következett. Az elsőn Philipsen már a harmadik elsőségének örülhetett, másnap pedig Mads Pedersen ért be elsőként. A két győztes érdemeit nem lebecsülve a legnagyobb történést mégis Mark Cavendish bukása szolgáltatta, akinek úgy kellett búcsúznia a Tourtól, hogy előtte lévő nap épphogy lemaradt a rekordot jelentő harmincötödik etapsikerről.
Az első hét egy újabb hegyi befutóval zárult, ahol először ért haza a szökés, az élen Michael Woodsal. Az összetett esélyesek ezúttal sem kímélték egymást, de a hegy karakterisztikájából adódóan a végén alakult ki komoly csata, amiből most is Pogacar került ki kedvezőbben. Vingegaard végül kilenc másodpercet kapott, így az előnye tizenhét másodpercre csökkent a második hétre.
Második hét
A második hét elején is a szökevények örülhettek, egészen pontosan Pello Bilbao, aki a svájci körön elhunyt csapattársának, Gino Madernak ajánlotta a sikerét, de Ion Izagirre is a nap elmenéséből húzta be az első helyet a tizenkettedik szakaszon.
Közben Jasper Philipsen negyedjére is a leggyorsabbnak bizonyult a dugattyúlábúak közül, tehát a zöld trikóját már csak egy esetleges bukás vagy betegség akadályozhatta meg.
Ahogy az a nagy körversenyeken lenni szokott, a második hét utolsó három napja egyfajta „hegyi trilógiaként” funkcionál, mely hármasból kettő hegyi befutó volt, egy pedig egy hosszabb lejtmenet után zárult. Előbbi kettő a Grand Colombier (péntek) és a Saint-Gervais Mont-Blanc (vasárnap) csúcsai voltak, így izgatottan várhattuk, hogy mire jut egymás ellen a két nagyágyú.
A pénteki napon már a Colombier lábánál egyértelmű volt, hogy az elmenésből kerül ki a szakaszgyőztes. Bár az UAE nagyon kemény tempót ment a végső meredeken, hátha rosszul esik Vingegaardnak, azonban a dán egy pillanatra sem inogott meg. Elől tehát ment a harc a szakaszért, ami végül Michael Kwiatkowskié lett, hátul meg Pogacar kínálta be az ellenfelét, ezzel újabb másodperceket faragva Vingegaardon, akinek mindössze kilenc szekundum maradt az előnye.
Fokozódnak az izgalmak
Másnap sem szűkölködhettünk az izgalmakban, de ezúttal biztosra lehetett venni, hogy az összetett esélyesek közül kerül ki a szakaszgyőztes. Az utolsó hegy lábától szűk tizenhárom kilométer volt a finisig. Így a gyors felfele mellett egy bátrabb lefele is eredményezhetett sikert. Pogacar itt is próbálkozott, de most egy jóval életerősebb támadást vállalt be és sikerült is eltávolodnia dán riválisától. Ekkor úgy tűnt, összejöhet a fordítás, viszont – mint utólag kiderült – Vingegaard tökéletesen érezte a határait és mire felértek a csúcsra, össze is zártak. A felek csatája hamar nézelődésbe torkollott és ezt használta ki a fiatal Carlos Rodrigez, aki a szakasz mellett a dobogóra is felugrott, letaszítva így a tavalyi Giro győztesét, Jai Hindleyt.
A hét zárásaként jöhetett egy újabb hegyi befutó. Itt egy percig sem volt kérdés, hogy az elmenés fogja adni az etapgyőztest. A Bahrain-Victorius kerekese, Wout Poels volt a leggyorsabb, aki szintén nemrég elhunyt csapatársa előtt tisztelgett ezzel a nem mindennapi sikerrel. Hátul nem történt nagy fordulat az összetett szempontjából, mind Pogacar, mind Vingegaard támadott, végül azonos idővel érkeztek meg, így alig tíz másodperces különbséggel vághattak neki a pihenőnap utáni időfutamnak, ami egyben az idei kiírás egyetlen kronója is volt.
Harmadik hét
A második pihenőnapot is eltelt és mindenki izgatottan várta, hogy mi fog kisülni a kifejezetten dombos, emelkedős befutóval tarkított egyenkéntin. Többen is egészen jó időt futottak, aztán jöhetett előbb a szlovén, majd a dán gigász. Aztán jött az, amit kevesen láttak jönni: Vingegaard már az első ellenőrzőpontnál hatalmas volt az előnye, annak ellenére, hogy egyébként Pogacar sem ment rosszul. Érdekes módon Pogacar cserélt kerékpárt a hegy lábánál. Ez ugyan a meredek részeken komoly segítség az időfutam kerékpár relatíve nagy súlyához képest, viszont az ilyen részből nem volt olyan sok, így csomóan maradtak a TT kerékpáron. Vingegaard is így döntött és utólag nézve őt igazolta ez a lépés, hiszen közel két perces előnyt dolgozott ki magának a szlovénnel szemben és az első szakaszát is behúzta az idei kiírásban.
Az időfutamot követően került sor az idei királyszakaszra, három első kategóriás heggyel és megint csak nem hegyi befutóval. Kíváncsian várta mindenki, hogy tud-e vajon faragni a hátrányából Pogacar, azonban hamar szertefoszlottak ezek a tervek, ugyanis teljesen megzuhant a szlovén. Közel öt percet kapott a címvédőtől, aki ezzel gyakorlatilag be is biztosította elsőségét.
A következő kép nap nyugisabb versenyt ígért, legalább is az összetett esélyesek szemszögéből. Végül mindkét etapon szökevény sikert láthattunk, előbb Kasper Asgreen, majd Matej Mohoric zárt az élen, így jöhetett az utolsó hegyi nap a párizsi körözés előtt. Az első és második hely már régen nem volt kérdéses. Egyedül a dobogó alsó foka volt még kérdőjeles, amire Adam Yates pályázott a legnagyobb eséllyel. Egyrészt jó erőben volt Yates, a csapata is tudta segíteni, így igazából csak raknia kellett a kereket az esetleges támadásoknál.
Sokáig úgy tűnt, hogy Thibaut Pinot szakaszgyőzelemmel búcsúzhat az utolsó francia körversenyéről, de aztán – többek között – Pogacar ritmusváltásai miatt hamar elolvadt az elől tekerők előnye. Mivel egy fennsíkon volt a cél, így jó esély volt arra, hogy egy kisebb csoport sprintelhet a végén. Ez pedig be is igazolódott. A hajrában Pogacar hozta a papírformát és megszerezte második sikerét is az idei viadalon, ráadásul Adam Yates meg tudta őrizni a helyét az összetettben, így Párizsban végül két UAE-s versenyző is felálhatott a pódiumra.
“Párizsi körözés”
A hagyományoknak megfelelően a párizsi körözéssel zárult az idei esztendő második Grand Tourja, ahol pezsgőzés mellett sportszakmai aspektus is kapott teret, hiszen a versenyben maradt sprinterek egyik, hanem a legnagyobb presztízzsel rendelkező csatája még hátra volt. Nagy meglepetésre az a Jordi Meeus húzta be a mezőnyhajrát, aki így az első Tourján szakaszgyőzelemmel debütált.
Az összetett dobogósok mellett ne feledkezzünk meg a trikósokról sem: a pöttyös az olasz Giulio Cicconehez került, a zöldet hatalmas fölénnyel Jasper Philipsen nyerte. Pogacar idén negyedjére és egyben utoljára megszerezte a fehér trikót, a verseny „legagresszívabb” vagy mondjuk úgy támadó szelleműbb kerekesének pedig Victor Campenaertset választották.
Címvédes
Címvédéssel zárult tehát az idei Tour, ami mindenképpen emlékezetes marad a két klasszis összecsapása miatt és persze a temérdek eseménydús pillanat miatt. Folytatás jövőre!
A képek forrása: A.S.O.
