Sorozatunk előző részében áttekintettük a sportteljesítményt meghatározó tényezők, vagyis a teljesítményfaktorok fő csoportjait, valamint megismertük a sportdiagnosztika fogalmát, amely nem más, mint ezeknek a tényezőknek az objektív felmérésére szolgáló vizsgálati módszerek gyűjtőneve.
De mit jelent maga a DIAGNOSZTIKA kifejezés, és miért fontos ez számunkra?
A „diagnosis” görög eredetű szó, melynek jelentése „megkülönböztetés”, valamely folyamat elindító okának megállapítása, a betegség felismerésének és meghatározásának ismeretrendszere az orvostudományban. Pedagógiai megközelítésben a diagnosztizáló mérés segítségével van mód a fejlesztés megtervezésre. Ez utóbbi gondolat pedig rendkívül fontos számunkra, ha edzésről beszélünk!
Képzeld csak el a következő szituációt: elmész az orvosi rendelőbe, hosszú várakozás után belépsz végre az ajtón, és amikor éppen elmondanád panaszodat a doktornak, ő minden kérdés nélkül ezzel fogad: „Fogja ezt a receptet, váltsa ki a gyógyszert, és meggyógyul!” Álljunk csak meg! Hiszen még nem is kérdezte, hogy mi a bajom, meg sem vizsgált, akkor honnan tudja, hogy mi a gyógymód, hogyan akar így meggyógyítani, hogyan akarja a problémát a kiváltó okok alapos feltárása nélkül orvosolni?
Ugyanez a helyzet a sportban, bármely fejlesztendő terület esetén. Ha nem ismerjük az aktuális állapotot, a probléma forrását, akkor megoldást sem tudunk rá kínálni. Így van ez az edzéstervezéssel is. Ha nem történik ÁLLAPOTFELMÉRÉS, az erősségek és gyengeségek feltérképezése, a képességek pillanatnyi szintjének meghatározása, akkor milyen alapon írjunk bármilyen fejlesztő programot? Érdemes ezen elgondolkodni.
Mint ahogy azon is, hogy az edzésnek tulajdonképpen nem a képességfejlesztéssel, nem a pulzuszónák meghatározásával kellene kezdődnie. Számos egyéb befolyásoló faktor, így kiemelten az egészségi állapot felmérésével. Miért gondolkodjunk bármilyen terhelésben, ha nem is egészséges, nem terhelhető megfelelően a szervezetünk. Vagy egyéb problémák nyomasztanak és vonják el figyelmünket a sportolástól? Itt lép be a képbe a sportdiagnosztika, mely segít a gátló tényezők azonosításában és a kiindulópont rögzítésében. Nézzünk erre néhány konkrét lehetőséget!
EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT főcsoport
Alcsoportjai: BETEGSÉGEK – SÉRÜLÉSEK – REGENERÁCIÓ
Diagnosztikai lehetőségek:
1.LABORDIAGNOSZTIKA
Ez a vér- és vizeletvizsgálatot jelenti, amely az általános egészségi állapottal kapcsolatban az egyik legelterjedtebb orvosdiagnosztikai eljárás. Szinte minden egészségügyi állapotfelmérés szerves része, legyen szó versenyengedély megszerzéséről, általános sportorvosi vizsgálatról vagy éppen kardiológiai kivizsgálásról. Léteznek kimondottan sportolók számára összeállított tesztcsomagok, panasz esetén pedig a vizsgáló szakorvos maga dönti el, hogy milyen paraméterekre kíváncsi az adott problémával összefüggésben. A sportdietetikus munkáját is segíti a labordiagnosztikai eredmények ismerete. Különösen versenysportolók esetében nem árt egy adott éven belül többször, rendszeres időközönként megismételni prevenciós jelleggel a komolyabb gondot, netán jelentős teljesítménycsökkenést okozó állapotok (pl. vashiány) kialakulásának megelőzése céljából. Az eredményeket képzett sportdietetikus és/vagy sportorvos tudja hasznosítani, aki az egyes vizsgált paraméterek abszolút értékei mellett azok összefüggéseit is átlátja. Ne féljünk tehát a vérvételtől, hasznunkra lesz!
2.SPORTKARDIOLÓGIAI DIAGNOSZTIKA
Ha sport, akkor sportszakember! Ez vonatkozik a kardiológiai vizsgálatokra is. Tehát ha sportolunk, akkor ne általános kardiológust, hanem sportkardiológiai rendelést keressünk fel. Akár valamilyen panasz estén, akár csak az időszakonként sorra kerülő kontrollvizsgálatok céljából. A sportolással összefüggő edzésadaptációs jeleket (pl. alacsony nyugalmi pulzus) ugyanis egy általános szakember nem ugyanúgy értékeli, mint egy specialista. És a biztonságos edzésterheléssel kapcsolatban sem feltétlenül tud hasznos tanácsot adni, amennyiben az szükséges.
A nyugalmi sportkardiológiai vizsgálatok csoportja ez, idetartozik a nyugalmi elektrokardiográfia (EKG) és az echokardiográfia (szívultrahang), melyeket érdemes akkor is megismételni egy-két évente, ha semmilyen panaszunk nincsen, különösen a 35 év felett aktívan sportolóknak, hiszen a szív- és keringési rendszer állapota az állóképességi teljesítmény egyik legfontosabb összetevője, és mint a szervezet motorja, jelentősen igénybe is van véve.
Panasz esetén a sportkardiológus további vizsgálatokat írhat elő, mint pl. szív-CT vagy szív-MR, illetve a nyugalmi és terheléses vizsgálatok között átmenetet jelentő 24 órás Holter (EKG) vagy ABPM (vérnyomás)-monitorozás.
3.SPORTFOGÁSZATI DIAGNOSZTIKA
Régóta ismert a sportorvosi alkalmassági szűrővizsgálat részeként a fogászati kivizsgálás jelentősége. Sokan tartanak tőle gyerekkori rossz élményeik alapján, pedig nagyon fontos állapotfelmérési területről van szó. A rossz fogak ugyanis gócként működhetnek a szervezetben, ami azt jelenti, hogy rejtett fertőzések, gyulladások központjaként funkcionálnak, és mivel ezt a szervezet nem tudja önmagától meggyógyítani, ez az állapot hosszú ideig fennállhat anélkül, hogy egyértelmű tünetei lennének. A problémát ilyen esetben az képezi, hogy a gócból kiinduló fertőzés a szervezet távolabbi pontjain okoz majd gondot, például ízületi gyulladás, szívizomgyulladás, emésztőrendszeri betegségek formájában, melyek a sportolás szempontjából egyáltalán nem kívánatos jelenségek.
Másik jelentősége a fogászati vizsgálatnak, hogy a nem megfelelő fogazat a minőségi sporttáplálkozásnak is gátat szab. Hiszen az elfogyasztott ételek feldolgozása a rágással kezdődik, így a tápanyagbevitel egyik lényeges pontjáról van szó.
Újabb lendületet kapott a sportfogászat az elmúlt években, amikor a teljesítményfokozással összefüggésben megjelent több országban az ún. sportsín-technológia, amely már hazánkban is elérhető. Ennek lényege, hogy az állkapcsok összezáródásának eredményeként az alsó és felső fogsor érintkezése egyúttal erőátviteli pontként is funkcionál. Nem megfelelő okklúzió esetén ez csorbát szenved, mely egyensúlyi zavarokban, csökkent teljesítményleadásban jelentkezik. Illetve testtartási deformitások révén egyéb egészségügyi panaszokhoz is vezethet. Egy elektromiográfiás mérés segít ennek feltérképezésében, és a szájba helyezhető, egyénre szabottan elkészített ún. sportsín pedig kiegyenlíti a fogazat záródásának hiányosságait.
4.KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA
Aki sportol, időnként megsérülhet még akkor is, ha minden területre precízen odafigyelt (pihenés, táplálkozás, személyre szabott edzésterhelés, prevenciós edzés, fokozatos terhelésnövelés). Ezzel kapcsolatban különbséget kell tenni a hirtelen behatás következtében megjelenő akut sportsérülések (pl. sportbaleset esetén) és a lassan, fokozatosan, hosszú idő alatt, például a nem megfelelő sportfelszerelés, testtartási hibák, rossz technikájú mozgáskivitelezés miatt kialakuló krónikus sportártalmak között.
Sokak számára ismerős módszer lehet a radiográfia, vagyis a csontsérülések diagnosztikája vagy pedig a tüdőszűrés esetén alkalmazott röntgenfelvétel (RTG), de ebbe a sportdiagnosztikai alcsoportba tartozik még a komputertomográfia (CT), a mágneses magrezonancia-képalkotás (MRI) és az ultraszonográfia, vagyis az ultrahang (UH)-vizsgálat is, mely eljárások segítik az orvost a helyes diagnózis, ezáltal az optimális kezelési terv felállításában.
Szerző: Fülöp Tibor
