betöltés folyamatban...

Fókuszban a pumpapályák!

2024.09.27.
pumpapályák

Szeretnéd fejleszteni a kerékpáros tudásodat, és önbizalmat szerezni két keréken is? Ha igen, akkor várnak pumpapályák, ezeket hurkokból és dimbes-dombos kanyarokból alakítottak ki, kifejezetten a bringázás szerelmeseinek. Úgy tervezték, hogy maximalizálja a lendületet, így minimális pedálozással élményekkel teli pillanatokat lehet gyűjteni egy ilyen pump tracken. Nézzük is, miről szól ez a műfaj!

Olyan ez, mint egy hullámvasút, amelyen lehet tekerni – hangozhatna így is egy friss élménybeszámoló, miután mentünk egy kört bármelyik pumpapályán. Fogalmazhatunk úgy is, hogy olyan eszközről van szó, amellyel növelhetjük a kerékpárkezelési képességünket, és emellett nagyon szórakoztató is.

A pump tracken való tekerés szépsége abban rejlik, hogy szinte bárki számára elérhető. Többségük földből készül, mert így olcsóbb megépíteni. A használat és az időjárás jócskán igénybe veszi, ezért rendszeres karbantartást igényel, szemben az aszfaltos alternatívával.

Előnyök

A szakértők szerint a pumpapályákon való kerékpározás fejleszti az általános bringakezelési készségeket, úgymint a kanyarodást, a súlypontáthelyezést vagy a hirtelen és biztonságos fékezést. Emellett az adottságoktól függően a kerékpár lendületének adagolására is ráérezhetsz, ami a városi ingázás közben is hatalmas előny. Teljesen más hajtási élmény részese lehetsz. Egyszerűen elkezded másképp olvasni a terepet vagy a kanyarokat úton hazafele. 

A legtöbb kerékpárkezelési készség az izommemóriáról és a gyakorlásról szól. A pump track lehetővé teszi, hogy újra és újra végiggurulj a különböző jellegzetes részeken, elsajátítva ezzel a mozgás csínját-bínját. 

Továbbá ez olyan edzésforma, ami nemcsak a skilleket fejleszti, hanem fizikailag is tudunk általa fejlődni. 

pumpapályák 2
Várnak a pumpapályák!

Mire van szükséged a guruláshoz? 

A kerékpár

A dirt jumper” olyan kerékpár, amelyet kifejezetten pump trackekhez és természetesen dirt jumperekhez készítettek. Merev villával vagy minimális első felfüggesztéssel, szuper rövid lánc- és nyeregcsővel, valamint 26 colos (vagy kisebb) kerekekkel rendelkezik. A mountain bike, a BMX és még a cross kerékpárok is remekül viselkednek ilyen viszonyok között. Bármilyen kerékpárral is közlekedsz, a legfontosabb a megfelelő guminyomás, illetve a nyereg minél lejjebb állítása a minél nagyobb mozgástér érdekében.

Ezt is olvasd el!
BMX - a bringák svájci bicskája 2023.03.05
A kreatív elme a szerény lehetőségeket a maga javára fordítja. Az ötvenes-hatvanas évek Kaliforniájában is előfordult, hogy elmaradoztak a hullámok – hamarosan meg is születtek a ma ismert gördeszkák ősei. A pótmegoldásból önálló (és a kiindulónál népszerűbb) sportág lett. Hasonló a helyzet a BMX -szel is.

A felszerelés

Vegyél fel bármit, ami kényelmes. Ez lehet egyszerűen egy farmer és egy póló is. Abban az esetben, ha gyorsan le kell tenned a lábad, a tornacipő és a lapos pedálok általában előnyösebbek, mint a klipszes kerékpároscipők. Bár a szakértők szerint ha ehhez vagyunk szokva, az se baj. A sisak mindig elengedhetetlen. Ha pedig új vagy a pumpapályán, érdemes kesztyűt, térd- és könyökvédőt is viselned. Ha trükköket gyakorolsz, például ugrásokat, akkor teljes arcú sisakot viselj, különösen, ha aszfaltos pump tracken vagy.

Hogyan tekerj?

Az első és legfontosabb, hogy tudjunk a nyeregből kiállva tekerni. Ez csak első hallásra tűnik könnyűnek vagy fogalmazhatunk úgy is – alaptudásnak, de arról szól a pumpapálya, hogy most más aspektus mentén értelmezzük újra az állva pedálozást. 

A gyakorláshoz érdemes enyhébb lejtőkről legurulva egy ún. „belökő” mozdulattal kompenzálni, adott esetben egy ellenlejtőn, amivel a pumpapálya adottságaira lehet felkészülni. Érdemes megfigyelni a tapasztaltakat, hiszen gyorsan feltűnhet, hogy a felsőtestünk többnyire a helyén marad, és akkor a karunkkal, illetve a lábunkkal toljuk át a kerékpárt ezeken a bukkanókon.

A balesetek elkerülése érdekében a nyeregből mindig kiállva legyetek, tartsátok a lábatokat vízszintesen, a könyökök, illetve a térdek pedig legyenek ellazítva annak érdekében, hogy elnyeljék a huppanók által okozott terhelést. Ha a megfelelő helyen, a megfelelő időben pumpáltok úgymond, akkor egyből fogjátok érezni a különbséget a régi és a mostani tudásotok között. 

Ezt is olvasd el!
Az e-bike csodái – ne ítélj elsőre 2022.09.08
E-bike vagy ebájk – kitolja a határainkat Az ebájkot (e-bike) ma már talán senkinek sem kell bemutatni, egyre többen használják, és egyre kevesebben lepődnek meg, amikor a mellettük elhaladó bringából némi (elektro)motorhang is jön. Azonban még mindig sokan hangoztatják, hogy az ebájk csalás.

Haladó készségek – lendületben 

Ahogy megszokod a pumpapályán való tekerést, az újabb célok között lehet az ugratás vagy akár egy-egy trükk bemutatása is, de ez már teljesen más tészta, és jóval túl is mutat a pumpapályák kínálta lehetőségeken. Persze lehet így is akrobatikusabbra venni a figurát, mint ahogy azt egyébként sokan meg is teszik. A cél azonban továbbra is az általános készségek – leginkább a kerékpárkezelés – javítása, aminek a sokadik lépése az ugratók nagyobb sebességgel való megközelítése.

Reméljük, kedvet kaptatok a pumpapályák kipróbálására, amit szerencsére az ország számos pontján már meg is tudtok tenni!

További cikkek

Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás együtt nemcsak fizikai, hanem mentális jóllétet is teremt. 
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg rendellenességre utalnak, nem elég informatívak. Általában szükséges a „kódolvasáshoz” egy orvos, aki átlátja őket. Jó esetben. 
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még senkinek sem sikerült. Az amerikai ultrafutót azonban nemcsak káprázatos sikerei miatt szeretik, hanem azért is, mert bárhol megjelenik, árad belőle a kedvesség. 

Ajánló

Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás ...
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg ...
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még ...
Mi is az a Zwift? 2025.02.07
A kerékpársportot követők már megszokhatták, hogy egy-egy kerékpárverseny közvetítése előtt a reklámblokkban egy bizonyos „Zwift” nevű programot promózik a ...
Múlt. Jelen. Jövő. Bemutatjuk a PUMA magyar bajnok atlétáit 2024.12.19
Ismerjétek meg a magyar PUMA csapatot Kerekes Grétát, Kozák Lucát és Tóth Annát, a PUMA magyar bajnok atlétáit. Mindannyian eredményes PUMA atléták, akik most ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.