betöltés folyamatban...

100 nap a Giro d’Italia rajtig

2022.01.27.
Giro d'Italia 100 nap

Budapesten rajtol Giro d’Italia országúti kerékpáros-körverseny május 6-án. 100 nap múlva a Grande Partenza – a Nagy Rajt során a nyitószakasz mellett további két szakasz is Magyarországon lesz.

100 nappal a Nagy Rajt előtt nagyszabású show-val, a Rózsaszín Fények Éjszakáján a Giro d’Italia teljes útvonalán, nemcsak Magyarország hanem Olaszországban is rózsaszín díszvilágítást kaptak az útvonal menti rajt- és célvárosok nevezetességei.

Országszerte összesen 37 helyszínen

Többek között Balatonfüreden a Vaszary Galéria, Kaposváron a Nagyboldogasszony-székesegyház, Visegrádon a Fellegvár, Budapesten pedig a Szabadság-szobor, a Puskás Aréna, a Művészetek Palotája, a Duna Aréna épülete, valamint a Hősök tere is rózsaszín fényárban úszott.
 
A Giron az első három napon 3 szakaszt teljesít a mezőny Magyarországon – az első szakaszon Budapestről Visegrádra tekernek a versenyzők, majd a fővárosban lesz egy időfutam szakasz, a harmadik pedig Kaposvár és Balatonfüred között lesz. 
A részletes útvonal itt látható.

A Rózsaszín Fények Éjszakája

A Hősök terén a Millenniumi emlékműnél 100 spinning kerékpár várta a kerékpársport rajongóit, akik együtt tekerhettek Valter Attilával – aki 2021 ben három napig viselhette a rózsaszín trikót, Dina Mártonnal – tavaly Giro résztvevő volt, és a kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok paratriatlonista Boronkay Péterrel.

100nap2

kép 2 / 3

Nagykövetek

A Nagy Rajt kommunikációs vezetője, dr. Csisztu Zsuzsa pedig itt mutatta be az esemény nagyköveteit, Tápai Szabinát, Gianni Annonit és Till Attilát
 
Ez a cikk is érdekelhet >>> GIRO D’ITALIA BUDAPEST GRANDE PARTENZA
 
Fotó: MTI

További cikkek

Összejött a dupla, Pogacar a Tour de France győztese 2024.07.24
Július elsején, a verseny történetében először Olaszországból vette kezdetét a francia kerékpáros körverseny, mely kapcsán – sok egyéb más mellett – a legfontosabb kérdés az volt, hogy vajon Marco Pantani 1998-as Giro-Tour duplája után Tadej Pogacar véghez viszi-e a nem mindennapi tett. Megnyerheti egy azon évben a Tour de France körversenyt is a Giro után? A szlovén titánnak három fő riválissal kellett megküzdenie e nemes cél érdekében. Nevesül a Tour címvédőjével, Jonas Vingegaard-al, a korábbi dobogós Primoz Roglic-al, valamint az francia kör újoncával, Remco Evenepoel-al. Nézzük is meg, miként alakult ez a három hét. 
Indul a Giro d’ Italia, Valter Attilával a mezőnyben! 2024.05.03
Május 4-én szombaton megkezdődik az idei esztendő első nagy háromhetes körversenye, a 107. Giro d’ Italia. Az olasz körverseny egy Torino környéki dombosabb etappal indul. A mezőnyben olyan nevekkel találkozhatunk, mint Tadej Pogacar, Julian Alaphilippe és persze Valter Attila, aki egy év kihagyás után ismét a Giron próbálhat szerencsét. Nézzük is meg milyen útvonal vár a kerekesekre és hogy kik a favoritok!
Valter Attila első éve a Jumbo-Visma sorában 2024.02.26
2022 augusztusában robbant a hír, miszerint Valter Attila a kerékpársport legerősebb csapatához, a Jumbo-Visma sorába igazolt. Mint utólag kiderült, Atit már kereste korábban a holland bejegyzésű gárda, ám akkor még úgy ítélte, hogy nem tudná megugrani ezt a fajta szakmai nívót. De tavaly már nem tudott és nem is lehetett nemet mondani erre a visszautasíthatatlan ajánlatra, így a 2023-as esztendőt már Jonas Vingegaarddal, illetve Primož Roglič-csal egy sorban kezdhette meg. Nézzük is meg, hogyan alakult Attila idei szezonja!

Ajánló

Bosch: háromszor a Föld körül – első hely a Fut a cég versenyen! 2025.04.27
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen (X)
Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás ...
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg ...
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még ...
Mi is az a Zwift? 2025.02.07
A kerékpársportot követők már megszokhatták, hogy egy-egy kerékpárverseny közvetítése előtt a reklámblokkban egy bizonyos „Zwift” nevű programot promózik a ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.

Giro d'Italia Nagy Rajt - Giro falu

2022.05.24
#girohungary2022
Giro d’Italia Nagy Rajt – 2022. május 6-án startolt Budapestről a 105. Giro d’Italia három magyarországi szakasszal.