betöltés folyamatban...

Valter Attila első éve a Jumbo-Visma sorában

2024.02.26.
Valter Attila és a Jumbo-Visma

2022 augusztusában robbant a hír, miszerint Valter Attila a kerékpársport legerősebb csapatához, a Jumbo-Visma sorába igazolt. Mint utólag kiderült, Atit már kereste korábban a holland bejegyzésű gárda, ám akkor még úgy ítélte, hogy nem tudná megugrani ezt a fajta szakmai nívót. De tavaly már nem tudott és nem is lehetett nemet mondani erre a visszautasíthatatlan ajánlatra, így a 2023-as esztendőt már Jonas Vingegaarddal, illetve Primož Roglič-csal egy sorban kezdhette meg. Nézzük is meg, hogyan alakult Attila idei szezonja!

Valter Attila és Jumbo-Visma éve

A szezon kezdte előtt már sejthető volt, hogy az eddigiekhez képest alaposan átalakul Attila versenyprogramja, így például hosszú idő után nem a Giro d’Italia volt az első kiemelt versenye, hanem az ardenneki egynaposok, valamint a Strade Bianche, ahol 2022-ben a fantasztikus 4. helyet tudta megkaparintani. Ezeken a viadalokon kapitányi és társkapitányi szerepet kapott, az egyheteseken pedig vagy Vingegaard vagy Roglič segítőjeként kapott kiemelt feladatokat. 

Ezt is olvasd el!
Bíztató Valter Attila Jumbo-Vismás kezdése 2023.03.17
Ahogy arról tavaly nyár végén beszámoltunk, Valter Attila a világ jelenlegi legerősebb sorába igazolt az idei szezon kezdetétől. Március elején pedig már a bemutatkozáson is túl vagyunk, ami eddig sikeresnek mondható.

Harc a győzelemért a Strade Bianche-on és tempómenés Vingegaard előtt 

A Gran Camino négynapos versenyén kezdte a szezont Valter Attila. A hóesés miatt neutralizált első szakasz és persze az Ati által mutatott hatalmas teljesítmény miatt is emlékezetes marad. Attila rendre ott tudott maradni a mezőny legjobbjaival a szakaszok végén is. Sőt többször is az általa ment tempó okozott komoly szelekciót a mezőnyben. Az Ati által elvégzett munkát pedig Vingegaard köszönte szépen, és magabiztosan húzta be a szezon első többnaposát.

Ezt követően az idény első komolyabb egynaposára terelődött a figyelem. A Strade Bianche murvás szektoraival tarkított versenyére, ahol Attila tavaly a 4. helyen végzett. A mostani viadalon – a későbbi győztes – Tom Pidcock bő 50 kilométerrel a cél előtt szökött meg. Sokáig úgy tűnt, nem fogja utolérni az üldözőboly, azonban bő 10 kilométerrel a vége előtt volt egy pont, amikor csupán hat-hét másodperc volt a brit fórja. Az üldözők között ott volt Valter is, aki kétszer is bekínálta a sort, de tetemes előnyre nem tudott szert tenni. Végül az 5. helyen gurult át a célvonalon, ami eggyel rosszabb, mint 2022-ben. Viszont Attila alakította a versenyt, többször is próbálkozott, így aligha érheti őt kritika e téren. 

Ezt is olvasd el!
Valter Attila a "csömöri havasokból" a Stelvio tetejére 2020.11.08
Aki egy kicsit is követi a magyar sportéletet, egészen biztosan hallotta már Valter Attila profi kerékpáros nevét. A 22 éves kerékpáros az idei évben előbb a Tour de Hongrie-t nyerte meg öszetettben egy ellánállhatatlan hajrával a Kékestetőn. Majd októberben már a Giro d’Italia mezőnyében alkotott emlékezeteset, s lett végül 27. összetettben a világ egyik legnagyobb presztízsű háromhetes körversenyén.  Edző-édesapjával, Valter Tiborral beszélgettünk arról, hogyan lehet eljutni a “csömöri havasokból” a kerékpáros sportvilág egyik csúcsának számító Stelvio tetejére, és ez mekkora lökést jelenthet a helyi, jellemzően amatőr egyesületnek, és a jobbára szintén amatőr státuszú magyar kerékpársportnak.

Tirreno, Baszk kör, majd az Ardennek

A következő nagyobb állomást az ardenneki egynaposok jelentették. Ezekre a Tirrenón, majd a Baszk körön hangolódott, a kettő közé pedig egy MilánóSanremo is be lett sűrűsítve. Ez utóbbiról utólag azt mondta, hogy nem lesz a kedvence, de cserébe mind a Tirrenón, mind a Baszk körön győzelemhez segítette a sor éppen aktuális kapitányát. Így bizakodva várhatta az Ardenneket: Amstel, Fleche Wallone és LiègeBastogneLiège, melyek közül a Mur de Huy meredekén záruló Fleche Wallone sikerült a legjobban. A kiemelkedő 11., az Amstelen a 30., a Liegen pedig a 26. pozíciót szerezte meg. 

Valter Attila az Ardennek után némi hiányérzettel, de összességében elégedetten nyilatkozott. Korábban nem indult ezeken a versenyeken, ráadásul a kiemelt versenyzőként való létet is még szoknia kell. Kis pihenő után jöhettek az országos bajnokságok, először az időfutam, majd a mezőnyverseny. Előbbit – némi meglepetésre magabiztosan tudta megnyerni. Bár a legfőbb kihívónak számító Fetter Erik még jócskán a legjobb formáján kívül volt, hiszen egy komolyabb betegségből volt éppen visszatérőben. Az eredmény mellett az elért idő is megerősítés volt Atinak. Ezen a pályán korábban nem tudott ehhez hasonló időt repeszteni, így minden adott volt egy jó eredményre a mezőnyversenyen is. A vasárnapi mezőnyverseny legnagyobb kérdése az volt, hogy a legnagyobb kontingenssel rendelkező Epronex ki tudja-e használni a létszámfölényét. Egyik csapat sem rendelkezett annyi versenyzővel, mint hazánk egyetlen kontinentális besorolású sora. Végül aztán hiába próbálkozott az Epronex. Attilát nem lehetett megállítani, hatalmas szólóban védte meg a bajnoki címét. 

A Vuelta és a történelmi tripla 

Valter Attila és a Jumbo-Visma történelmi éve
Valter Attila és a Jumbo-Visma történelmi éve

A különféle sérülések, valamint betegségek miatt egy darabig úgy nézett ki, hogy akár a Touron is indulhat Valetr Attila. Aztán nem borult az eredeti forgatókönyv, így készülhetett a Vueltára, melyen első ízben vehetett részt. A Jumbo-Visma nem kisebb céllal vágott neki az év utolsó nagy körversenyének, mint hogy a Giro és a Tour után a Vueltát is megnyerjék egy naptári éven belül. 

Ehhez megvolt minden esélyük, hiszen az olasz körversenyen diadalmaskodó Primož Roglič-ot és a Touron címet vé Jonas Vingegaardot is nevezték a spanyol körre. Az esztendő utolsó Grand Tour viadalára hangolódva a Burgosi kör volt a főpróba. Itt Valter Attila az első szakasz után magára ölthette a verseny összetett éllovasának járó trikót. Joggal bízhattunk Attila jó teljesítményében az előtte álló három hétben. 

A Vueltán a Jumbo-Visma sora gyakorlatilag egy percig se engedte ki az irányítást a kezei közül, hogy aztán hatalmas fölénnyel, valamint a teljes dobogó kisajátításával írja be magát a történelemkönyvekbe. Korábban egyetlen alakulatnak sem sikerült egyazon évben mindegyik GT-t különböző versenyzővel megnyernie.

Összességében elmondható, hogy Valter Attila remek munkát végzett a csapatában.  Bebizonyította azt is, hogy érdemes vele kapitányként is számolni. Így minden, kerékpársportot kedvelő honfitársunk nevében kijelenthetjük, izgatottan várjuk 2024. év versenyeit, különösképpen azokat, ahol Valter Attiláért lehet szurkolni!

További cikkek

Őszi túrázás Magyarország legszebb helyein – Útmutató kezdőknek és haladóknak 2024.10.10
Az ősz talán az egyik legvarázslatosabb évszak a természetjárók számára. A levegő friss, az erdők és hegyek pedig lenyűgöző színekben pompáznak. Magyarország bővelkedik gyönyörű túraútvonalakban, amik tökéletesek mind a kezdők, mind a tapasztalt túrázók számára. Ebben az útmutatóban bemutatjuk, hogyan készülhetsz fel egy őszi túrára, és hol találhatod meg az ország legszebb túraútvonalait.
Társtápanyagok > CA:MG 2024.10.07
Gyakran halljuk, hogy a görcsök ellen szedjünk magnéziumot, de érdemes ennél némileg messzebb is tekinteni, mert a tápanyagok egymással együttműködve, társfüggő kapcsolatban hatékonyak igazán. Nézzük mik azok a társtápanyagok!
Kávé helyett MATÉ! A maté tea fogyasztásának rendkívüli előnyei 2024.10.03
A kávé szerelmesei számára mindig izgalmas új alternatívák után kutatni, és ha valami igazán különlegesre vágysz, érdemes megismerkedned a maté teával. Ez a dél-amerikai ital nemcsak frissítő és energizáló hatású, de rengeteg jótékony egészségügyi előnnyel is bír. De vajon honnan származik a maté, és miért van ekkora rajongótábora?

Ajánló

Őszi túrázás Magyarország legszebb helyein – Útmutató kezdőknek és haladóknak 2024.10.10
Az ősz talán az egyik legvarázslatosabb évszak a természetjárók számára. A levegő friss, az erdők és hegyek pedig lenyűgöző színekben pompáznak. Magyarország ...
Társtápanyagok > CA:MG 2024.10.07
Gyakran halljuk, hogy a görcsök ellen szedjünk magnéziumot, de érdemes ennél némileg messzebb is tekinteni, mert a tápanyagok egymással együttműködve, társfüggő ...
Kávé helyett MATÉ! A maté tea fogyasztásának rendkívüli előnyei 2024.10.03
A kávé szerelmesei számára mindig izgalmas új alternatívák után kutatni, és ha valami igazán különlegesre vágysz, érdemes megismerkedned a maté teával. Ez a ...
Fókuszban a pumpapályák! 2024.09.27
Szeretnéd fejleszteni a kerékpáros tudásodat, és önbizalmat szerezni két keréken is? Ha igen, akkor várnak pumpapályák, ezeket hurkokból és dimbes-dombos kanyarokból ...
Theta Healing: az érzelmi és fizikai gyógyulás új útja 2024.09.24
A Theta Healing egy holisztikus módszer, ami a tudat mélyebb szintjein való gyógyulást célozza meg. Azért népszerű, mert egyesíti a tudományos és spirituális ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.

Giro d'Italia Nagy Rajt - Giro falu

2022.05.24
#girohungary2022
Giro d’Italia Nagy Rajt – 2022. május 6-án startolt Budapestről a 105. Giro d’Italia három magyarországi szakasszal.