betöltés folyamatban...

Indul a Giro d’ Italia, Valter Attilával a mezőnyben!

2024.05.03.

Május 4-én szombaton megkezdődik az idei esztendő első nagy háromhetes körversenye, a 107. Giro d’ Italia. Az olasz körverseny egy Torino környéki dombosabb etappal indul. A mezőnyben olyan nevekkel találkozhatunk, mint Tadej Pogacar, Julian Alaphilippe és persze Valter Attila, aki egy év kihagyás után ismét a Giron próbálhat szerencsét. Nézzük is meg milyen útvonal vár a kerekesekre és hogy kik a favoritok!

Az útvonal és ahol eldőlhet a verseny

Ahogy azt elmúlt években a kerékpársport kedvelői megszokhatták, a Giro d’ Italia – hasonlóan a Vueltához – már viszonylag hamar komoly kihívások elé állítja a kerekeseket. Arra azonban nem igen volt példa, hogy már a második szakaszon egy első kategóriás kaptatón kell meccselnie az esélyeseknek.

Az első, igazán komoly izgalmakat ígérő szakaszra tehát nem kell sokat várnunk. A méltán híres Oropa emelkedője ugyanis mindig emlékezetes csatákat hozott. Olyan nevek nyertek itt korábban, mint Marco Pantani, a többszörös szakaszgyőztes és hegyitrikós Vito Taccone és legutóbb Tom Dumoulin, aki az itt nyújtott teljesítményének is köszönhetően nyerte meg később a 100. olasz körversenyt.

Forrás:https://www.giroditalia.it/

Az Oropa után két-két sík, illetve dombos etap következik, majd jön a kiírás első kronója (7. szakasz), mely kifejezetten hosszú lesz. Az összetettért küzdőknek tehát itt is résen kell lenniük az első hét során. A hétvége aztán további kettő, relatíve nehéz nappal zárul, majd jön az első pihenőnap.

Közhelyesnek hangzik, de a versenyt elsősorban a főszereplők, azaz a versenyzők teszik nehézzé és egyben izgalmassá, így adott esetben egy sík szakaszon is érheti meglepetés a mezőnyt, aminek következtében aztán súlyos másodperceket is kioszthatnak egymásnak az esélyesek.

Ettől függetlenül a mostani kiírásban is akad jó néhány olyan etap, ahol eldőlhet verseny. Kapásból lehetne említeni a második etapot, azonban tartanánk az olyan kijelentésektől, miszerint a második nap már eldőlhet az összetett, hiába első kategóriás a hegy. Egy dolog azonban biztos, hogy aki itt perc fölött kap az összetettért folyó harcban, az igen nehéz helyzetbe kerül.

Forrás: https://www.giroditalia.it/

A következő mérföldkő egyértelműen a 7. szakaszon (05.10.) sorra kerülő időfutam. Ez 40 kilométer hosszú lesz, ráadásul egy negyedik kategóriás emelkedőn zárul. A Perugiaba vezető kaptatónak az eleje lesz igazán meredek, ugyanis az első bő egy kilométer átlaga közel 11%, de aztán már csak 2-3%-al kell kalkulálni a célig vezető úton.

Az első pihenőnap után (05.14.) újabb hegyi befutó vár a mezőnyre, mégpedig a Bocca della Selva tetején. Ez a szakasz a hegy adatai mellett az időzítése miatt lehet sorsdöntő.

A pihenőnap miatt ugyanis egy teljesen más ritmusban kell nekivágni 18 kilométeres emelkedőnek, ami önmagában sem egy egyszerű feladat. Az idei kiírás királyetapja (05.19.) minden kétséget kizáróan a livignoi hegyibefutóval záródó szakasz. Ez a maga 222 kilométerével és az 5000 méter feletti leküzdendő szintkülönbségével messze kimagaslik a több nap közül. Egy második és három első kategóriás hegy, sőt a befutó 2000 méter felett helyezkedik el. Aki itt rózsaszínben lesz, az jó eséllyel egészen Rómáig meg is tarthatja azt.

Foto Marco Alpozzi/LaPresse 26 Maggio 2023 – Longarone, Italia Forrás: https://www.giroditalia.it/

Esélyese

Ne feledkezzünk meg a főszereplőkről sem, akik közül Tadej Pogacar neve az, mely a legtöbbször elhangzik. A szlovén titán erre rá is szolgált. Tudniillik a még mindig csak 25 éves versenyző döbbenetes fölénnyel nyerte a Strade Bianchet, a katalán körversenyt és a Liege-Bastogne-Lieget is.

Egyedül a Milano-Sanremo az, ami ront valamelyest a statisztikán, bár az ott elért harmadik helyével aligha kell szégyenkeznie.

Ilyen eredménysor mellett nem igazán lehet tudni, hogy ki tudja majd felvenni a versenyt Pogacarral, viszont hatalmas hiba lenne előre odaadni neki a Trofeo Senza Finet. A szakértők Ben O’Connor-t és a kiváló formában lévő Romain Bardet tartják Pogacar legfőbb kihívóinak.

Nem szabad azonban leírni a tavalyi második helyezett Geraint Thomast sem. Nagy kérdés továbbá, hogy mire lehet képes Juan Pedro Lopez és Thymen Arensman az összetettért folyó harcban.

Foto Marco Alpozzi/LaPresse 21 Maggio 2023 – Seregno, Italia Forrás: https://www.giroditalia.it/

Végül a magyar vonatkozás…Idén is szurkolhatunk hazai versenyzőnek, mégpedig Valter Attilának, akinek ez lesz pályafutása negyedik Giroja, immáron a holland Visma csapatában. A csapat és Attila által elmondottak szerint a sornak a szakaszsikerek lesznek a fókuszban, azonban nem lehet kizárni azt sem, hogy időközben átértékelik a helyzetet és rámennek az összetettre.

Forrás:https://www.facebook.com/p/Attila-Valter
Forrás:https://www.facebook.com/p/Attila-Valter

A 107. Giro d’ Italia tehát Venaria Realeből indul, majd három hét és 3400 kilométer megtétele után Rómában zárul. A versenyt az Eurosport felületein lehet majd figyelemmel kísérni.

További cikkek

Összejött a dupla, Pogacar a Tour de France győztese 2024.07.24
Július elsején, a verseny történetében először Olaszországból vette kezdetét a francia kerékpáros körverseny, mely kapcsán – sok egyéb más mellett – a legfontosabb kérdés az volt, hogy vajon Marco Pantani 1998-as Giro-Tour duplája után Tadej Pogacar véghez viszi-e a nem mindennapi tett. Megnyerheti egy azon évben a Tour de France körversenyt is a Giro után? A szlovén titánnak három fő riválissal kellett megküzdenie e nemes cél érdekében. Nevesül a Tour címvédőjével, Jonas Vingegaard-al, a korábbi dobogós Primoz Roglic-al, valamint az francia kör újoncával, Remco Evenepoel-al. Nézzük is meg, miként alakult ez a három hét. 
Mi fán terem a cyclocross? 2024.03.20
Az országúti szezon végén a figyelem a kerékpározás téli alternatívájára, a cyclocross szakágra terelődik. A nagy sztárok miatt egyre nagyobb érdeklődés övezi a szakágat. Gondoljunk csak Wout van Aert, Mathieu van der Poel vagy akár Vas Kata Blanka nevére. Miattuk újabb és újabb horizontok nyíltak meg a sportág előtt. De mi is pontosan a cyclocross? Az alábbiakban ezt vesszük górcső alá.
Valter Attila első éve a Jumbo-Visma sorában 2024.02.26
2022 augusztusában robbant a hír, miszerint Valter Attila a kerékpársport legerősebb csapatához, a Jumbo-Visma sorába igazolt. Mint utólag kiderült, Atit már kereste korábban a holland bejegyzésű gárda, ám akkor még úgy ítélte, hogy nem tudná megugrani ezt a fajta szakmai nívót. De tavaly már nem tudott és nem is lehetett nemet mondani erre a visszautasíthatatlan ajánlatra, így a 2023-as esztendőt már Jonas Vingegaarddal, illetve Primož Roglič-csal egy sorban kezdhette meg. Nézzük is meg, hogyan alakult Attila idei szezonja!

Ajánló

Bosch: háromszor a Föld körül – első hely a Fut a cég versenyen! 2025.04.27
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen (X)
Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás ...
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg ...
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még ...
Mi is az a Zwift? 2025.02.07
A kerékpársportot követők már megszokhatták, hogy egy-egy kerékpárverseny közvetítése előtt a reklámblokkban egy bizonyos „Zwift” nevű programot promózik a ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.

Giro d'Italia Nagy Rajt - Giro falu

2022.05.24
#girohungary2022
Giro d’Italia Nagy Rajt – 2022. május 6-án startolt Budapestről a 105. Giro d’Italia három magyarországi szakasszal.