Ha bemondja a rádió, hogy ma nincs túraajánló, mert mindenki maradjon szépen otthon a rossz idő miatt és Te éppen vezetsz a Balaton-felvidékre és tartasz a Hello Balaton 2022 terepfutó versenyre, akkor azért elmosolyodsz kicsit a szád szegletében.
Kisütött a nap
Pedig ahogy sokan a zaklatott, nyűgös hét után szombat reggel, én is úgy éreztem, hogy – pedig nem jellemző rám – a tűzhely melegét és a vízszintes pozíciót választom. A tervezett barátnős hétvégi ottalvós balatoni kiruccanás is elmaradt és Vikiék sem voltak érthetően túl lelkesek, hogy két órát utazzanak kis gyerekkel versenyezni ebben az időben. Aztán hála isten, Annamari üzenete kizökkentett „Sümegen kisütött a nap és 11 fok van”, mintha puskából lőttek volna ki: „Ha nagyon sietek még éppen leérek.”
Tényleg éppen időben – mert alig volt forgalom az utakon – leértem Gyulakeszire a versenyközpontba, esett az eső és a Tóti-hegy rajtjára készülődtek a futók. (A verseny négy távon indul, aminek a nevét egy-egy Tanúhegy ihlette Badacsony, Tóti-hegy, Kőtenger, Csobánc.) Átvettem a rajtszámomat és átöltöztem. Kint zuhogott az eső. Hezitáltam kicsit, hogy ilyenkor mi legyen a bemelegítéssel, mert csak szétázok a rajt előtt. Így is történt, de a dzsekim még tartotta magát és a cipőm sem lett teljesen vizes. Azért arra jó volt, hogy felpörögtem kicsit és már nem is zavart az időjárás. Csak éppen a tracket nem találtam meg az órámon, pedig tisztán emlékeztem, hogy fent volt. Gyorsan átküldtem a telefonomról, de már indítani nem volt idő, mert pontban 10:30-kor elrajtoltunk.
Elrajtoltunk
A Kőtenger távon indulók maroknyi mezőnyével, egy rövid földút után ráfordultunk a Csobánc felé vezető, vulkanikus kővel borított kaptatóra. Kicsit sem éreztem az erőt, komótos tempóban haladtam. Gyömbér Viki a 2. női versenyző könnyedén és jó erőben haladt, mondtam is neki, hogy drukkolok. Hamar látótávolságon kívülre került, az első lány pedig már nagyon messze volt. Fújt a szél, vizes volt a futószoknyám és az ízületeim sem voltak túl olajozottak. Még a rajtban hallottam, hogy két srác az El Caminoról beszélget, hát igazi zarándoknak éreztem magam, ahogyan a panoráma ösvényről majdnem le- és visszafújt a szél. Ilyenkor segít, ha mint egy kos leszegett fejjel nekimész az áramlatnak, hamarabb jutsz át rajta. Felértünk a várhoz és kifordultunk a szélcsatornából. A vár ablakából Andrew biztatott minket, hogy próbáljunk fotogének lenni.
Az eső is még kitartott
Az ereszkedés sem volt pörgős a sár miatt, és az eső is még kitartott. De úgy emlékszem, hogy volt egy váltás, ahonnan kifejezetten elkezdtem élvezni az egészet – vagy csak felszívódott a kávés Hammer gélem. Mindenféle időjárási körülmények között szeretek kint lenni a természetben. Szép volt a – helyenként azért technikás – pálya, mosolyogtak a pontőrök és irányítók. pedig nekik volt nehezebb dolguk. Csendes és barátságos volt minden a harsányzölddel borított útvonalon. A tökéletes szalagozás és irányítás mellett sem ártott figyelni, főként két helyen, ebből az első: A Kopasz-hegyen vissza kellett kanyarodni balra kerülve, de jobbra fordulva. Itt hárman összefutva találtuk meg az utat. Röviden megjegyeztem, hogy ebben a borús időben is milyen szép a panoráma.
Lefelé fordulva romantikus nyári hangulatot árasztó szőlőtőkék – a Bácshegyi-dűlő és a Művész-dűlő – mellett futottunk el. Köztudott, hogy a Káli-medence méltán híres, különleges ízvilágú és magas minőségű fehérborairól. A borvidék már közel kétezer évvel ezelőtt megkapta Probus császártól a Vinea Pannonia Nobilis Districtus megkülönböztető megjelölést. Sajnáltam is, hogy a célban ki kellett hagynom a borkóstolót.
A Szent-Donát kápolnánál volt egy hírtelen jobbra forduló könnyen elvéthető (második figyelős) elágazás, mert az egyenes szépen kiengedte a motorféket a lábakból. Persze, hogy kicsit túlmentünk, de szerencsére hamar kapcsolatam és egy srác is futott szemben visszafelé. Itt már elindítottam a traket, ami közben megérkezett az órámra. Időben…
A másdik fele
Jó erőben éreztem magam a verseny második felére. Nemhiába szeretem a hosszabb távokat, ilyenkorra melegszenek be öreg csontjaim. Akadt itt egy hasonló tempót diktáló futótársam a végére, aki szóval tartott és kisebb hullámzást követően pár kilométer múlva célba is értünk. Balázs – a versenyigazgató – meg is lepett a kötelező felszerelés ellenőrzéssel, itt tudtam meg, hogy helyezést is ért a futásom. (Néhány rossz versenytapasztalat óta nagyon tisztelem, ha egy verseny törekszik a tisztaságra és szabályosan kerül megrendezésre.)
Nagyon tetszett az útvonal és örültem, hogy itt lehettem. Jó volt kedves ismerősökkel találkozni, beszélgetni és ücsörögni a hangulatos a versenyközpontban, aminek a Bak Vendéglő adott otthont. Jó volt látni a gyerekeket a segítők között. Igazán finom volt a céklája is. Jó lenne legközelebb itt hosszabban elidőzni, és több Tanúhegyet is megfutni jövőre. A hazafelé út is sima volt.
Gratulálok minden teljesítőnek! Ezen a napon tényleg a kemény mag volt jelen a pályán. Köszönet a Szervezőknek és a Segítő csapatnak. Legközelebb, ha rossz idő lesz, senki ne maradjon amiatt otthon, mert az élmények odakint várnak!
- Táv: 18,75 km
- Szint: 649 m
- Idő: 2:01
- Női 3. hely
- Összetett: 11. hely
Pontosítás a Kőtenger valójában nem tanúhegy!
Szöveg: Michtiov Emese
A fotók: Donrazzino, Szabó Áron, Hello Trails és saját
