betöltés folyamatban...

Mi nyomja a vállad?

2022.09.05.

A vállproblémák lelki eredetéről… Még ha esetleg fenntartásokkal fogadod is, már az orvostudományban is egyre elfogadottabb, hogy a testi problémák mögött lelki okok húzódhatnak. Ebből az aspektusból a test úgy tekinthető, mint egy tolmács, mely megpróbálja lefordítani a lélek üzeneteit a tudat számára. Innen vizsgálva a legeredményesebb gyógymód tehát a lelki okok feltárása, és azok megoldása, nem pedig tüneti kezelés. 

Talán hallottál már róla, hogy a vállproblémák lelki okait nagy általánosságban túlvállalással, nagy teher cipelésével szokták azonosítani. Pedig ennél sokkal változatosabb analógia húzódik meg a vállunkkal kapcsolatos időszakos vagy már-már állandósult fájdalmak, sérülések mögött. 

Mi a váll?

Nem véletlenül övezi annyi misztikum ezt a testrészt, és az sem véletlen, hogy a rendszeresen sportolók, jógázók többsége küzd valamilyen vállproblémával. Sőt, vannak, akik pont ezen fájdalmak enyhítése miatt kezdenek el erősíteni vagy jógázni. A vállunk egy elképesztően összetett, varázslatos mozgásszegmentünk, amibe beletartoznak a váll és a vállöv ízületei, az azokat összetartó kötőszövetek, izmok és inak is. Van tehát sérülési lehetőség bőven, ebben az írásban azonban mégsem innen közelítjük meg a váll-ügyet, hanem onnan, hogy ez az egyik legmozgékonyabb, legnagyobb tartományban mozgó ízületeink összessége. Mivel nem teherviselő ízület, mint például a térd vagy a csípő, így ízületi kopás ritkábban jön létre a vállban, mint az előbb említett kettőben, annál gyakoribb a ficam, a törés vagy a gyulladásos megbetegedés. 

Mit csinál a váll?

A vállunk felel azért, hogy az érzelmeinkből és a gondolatainkból cselekvés legyen, hiszen gondold csak végig: a szívünk és a karjaink, valamint az agyunk és a karjaink között is szinte félúton helyezkedik el, szépen továbbítva az érzelmi vagy értelmi parancsot a karok, a kézfejek felé, hogy ne besült gondolat vagy érzés maradjon bennünk mindaz, amit amúgy meg kellene tennünk. 

Önértékelési problémák

Képzelj el magad elé egy önazonos, nem gőgös, hanem saját értékeivel és gyengeségeivel is tisztában lévő embert. Hogy tartja magát? Egyenesen, méltóságteljesen, hátrahúzott vállakkal, masszív gerinccel. Hogy néz ki az, aki utálja saját magát, aki fél szeretni és szeretve lenni, aki el sem tudja képzelni magáról, hogy szerethető, vagy el sem tudja képzelni, hogy szeretni és szeretve lenni nem veszélyes? Előre esnek a vállai, domború lesz a háta, amennyire csak tudja, elrejti a mellkasát.

Testtartása azt üzeni, itt sem vagyok, a világon sem vagyok, ne vegyetek észre, és főleg ne szeressetek, nem vagyok rá méltó, hiszen egy senki vagyok.
Testtartása azt üzeni, itt sem vagyok, a világon sem vagyok, ne vegyetek észre, és főleg ne szeressetek, nem vagyok rá méltó, hiszen egy senki vagyok

A vállaival védekezik, a vállai mögé bújik. Ez is mutatja, hogy a vállakkal kapcsolatos tartásprobléma másfajta, nem általános értelemben vett terhet is jelenthet, mint jelen esetben a szeretet áramoltatásának nehézségként való megélését. 

Mit üzenhet?

Fentebb említett összetettségéből adódóan millió jelentése lehet a különböző vállproblémának, de van pár olyan üzenet, amiket érdemes lehet megvizsgálnod, ha gondjaid vannak ezzel az egyébként csodálatos testrészeddel. 

  • nem vállaltál-e a túl sokat, és az az érzésed, hogy nem vagy képes minden feladatodat elvégezni?
  • úgy érzed, nem támogatnak eléggé a cselekvésedben, terveid, vágyaid, alkotással kapcsolatos elképzeléseid megvalósításában?
  • érzelmi (bal váll) vagy anyagi (jobb) bizonytalanságot élsz meg?
  • mennyire zárkózol be, mennyire félsz megnyitni a szívedet? 

Érdemes őszintén megvizsgálnod ezeket a kérdéseket, és a váll erősítése mellett az esetleges lelki eredetű terhekkel is foglalkozni.

Szöveg: Kőváry Anett

További cikkek

Gerincjóga: az egészséges hátért és testtartásért 2023.12.30
A gerincjóga egy speciális jógaforma, ami a gerinc egészségét és rugalmasságát célozza meg. A modern életmód gyakran hozzájárul a rossz testtartáshoz és a hátproblémákhoz, így a gerincjóga egy hatékony eszköz lehet ennek megelőzésére és a rehabilitációra. Ebben a cikkben megvizsgáljuk, kinek ajánlott a gerincjóga, milyen előképzettséget igényel, és milyen előnyei lehetnek rendszeres gyakorlásának.
A csodálatos csípőhorpasz izom 2023.05.23
Izomzatunk mostohagyermeke, kevés szó esik róla, pedig hatalmas a jelentősége, ráadásul nemcsak fizikai, hanem lelki értelemben is. Rajta múlik a strukturális egyensúly, mivel ez az egyetlen izom, mely összeköti a gerincet a lábunkkal, így tőle függ a mobilitás, a rugalmasság. A csípőhorpasz izom többet érdemelne, mint amennyit általánosságban kap, ezért is írunk róla.
Boldog gerinc, erős csontok 2023.04.01
A mozgásnak nem csak az izmaid örülnek! A tudatosság korában, mindenhonnan az folyik, hogy a mozgás javítja az életminőséget és meghosszabbítja az életet. Arról viszont már kevesebb szó esik, hogy milyen hatása van a mozgásnak például a csontok egészségére. Röviden: nagyon jó.

Ajánló

5+1 inspiráló senior crossfitter 2024.04.19
Az életkor csak egy szám, és mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát – a crossfitközösségekben szinte jelszóként használt mondatok. A crossfit a funkcionális ...
Mit sportoltak a középkorban? 2024.04.17
A középkor nemcsak a lovagi tornák és a kardpárbajok korszaka volt. Bár ezek az események hangsúlyosak voltak az arisztokrácia életében, a középkori sportok ...
Az ultrafutás és az egészség 2024.04.16
A futás, még a rendkívül hosszú távok is, a legtöbb ember számára inkább előnyökkel, mintsem egészségügyi kockázatokkal jár. Nézzük, hogyan vélekednek az ...
Nagy levegőt! A légzés szerepe 2024.04.13
Bármennyire is úgy tűnik, hogy a helyes légzés csak a futók vagy a jógázók sajátja, valójában mindenkinek, aki él, helyesen kellene lélegeznie – különösen ...
Balatonfelvidék - felfedezésre váró eldugott kincsek! 2024.04.12
A Balatonfelvidék gazdag történelmi és természeti kincseket rejt, amik kiváló lehetőséget kínálnak a kirándulások és túrák szerelmeseinek. Számos eldugott ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.