betöltés folyamatban...

Skoda Fabia a sporttárs

2022.10.27.
Skoda Fabia

Augusztus végén sportos hétvégém volt, még nagyban készültem a két héttel később rendezett Balatonman triatlon versenyre és mint a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke részt vettem a Tájékozódási Búvárúszó Nyílt Európa-bajnokságon is Gyékényesen, egy Skoda Fabia Style 1.0 TSI-vel indultam útnak (x)

A „kis” fehér Skoda Fabia amivel nekivágtam a hétvégének, rengeteg extrával felszerelt modell volt, elsősorban a vezetési komfortot segítő funkcióknak örültem. Egyik sem tekinthető újdonságnak, de nem ebben a kategóriában.

Kezdődött a bepakolás

Az országúti kerékpár könnyen elfért a lehajtható hátsó ülésekkel megnövelt csomagtérben, az első kerekeket azért ki kellett venni. A bringa mellett még utazott két táska, 3 beachflag, zászlók az EB érmei és egy nagy kijelzős tévé is.

Vezetés

Már több mint 30 éve vezetek, számtalan autóm volt, de még mindig elcsodálkozom, amikor egy ezer köbcentis autóban érzem az erőt, a gyorsulást. A motorban kellő nyomaték volt, így az autópályán is kellő dinamikával lehetett haladni, a városi forgalomban pedig egyenesen üdítő lendülettel lehetett közlekedni. A motor olyan halkan duruzsolt, hogy a fordulatszámmérőt is figyelnem kellett a váltásokhoz. Hiába na automataváltóhoz vagyok szokva.

Skoda Fabia

A fogyasztást figyeltem folyamatosan, mert manapság eléggé meg kell tervezni a tankolást, nem mindig kapunk megfelelő üzemanyagot a kutakon. Megnyugtató volt, hogy a háromnapos kirándulás alatt ezzel egyáltalán nem kellett foglalkoznom, tankolni csak az autó visszaadása előtt kellett, ami váratlanul kellemes élményt nyújtott, mert a dízel pick-upom után szinte filléreket fizettem a benzinkúton.

Skoda Fabia

SKODA FABIA Style 1.0 TSI

Motor: 999 cm3 háromhengeres benzinmotor változó geometriájú turbóval, hatfokozatú kézi váltóval

Teljesítmény: 110 LE/5000-5500 RPM

Nyomaték: 175 Nm/1600-1750 RPM

Gyorsulás: 0-100 10,6 s

Végsebesség: 195 km/h

Fogyasztás (vegyes): 5,1 l/100 km

Fogyasztás (mért): 5,9 l/100 km

Sportolás

A Gyékényesen töltött napok alatt többször ki-bepakoltam a bringát és a felszerelést, bár gyanítom a Fabiát nem erre fejlesztették, én kényelmesen, komolya hajolgatás és legózás nélkül abszolváltam.

Skoda Fabia

Kedvenc extrák

Sávtartó

Meg kellet szoknom, hogy minden elválasztó felfestést érzékelt és igyekezett a sávban tartani, ha nem indexeltem időben, vagy ha szolidan, de levágtam egy-egy kanyart. Amint ezen a tanulási kilométereken túl voltam, diszkrét asszisztenciával segítette a vezetést, főleg a rutinból vezetést.

Óriási kijelző középen

Minden is tudott, az alatt a pár nap nap alatt nem is tudtam minden testre szabni, de a leglényegesebb alapbeállítások jól segítettek a vezetést és a komfortélményt.

Lehet, hogy én voltam figyelmetlen, ezért a Google Maps és navigáció esetében nem sikerült a tökéletes összhang, néha nem kaptam térképet a kijelzőre.

Digitális műszeregység

Én a klasszikus műszereket szeretem, analóg kinézetű sebesség és fordulatszámmérőt, így ezt a konfigot használtam

Ülések, kormány, váltó, kezelő karok

A párszáz kilométeres vezetés során is kényelmes volt a vezetés, sem az ülés, sem a kar és lábpozíciók nem éreztették, hogy már órák óta a Fabiában vezetek. A magasabb kategóriákban megszokott szuper komfortos ülések tették a dolgukat.

Hazaindulás

Skoda Fabia

Mivel véget ért az EB, így rengeteg versenyrendezési cuccot kell hazahozni a Szövetségbe. Az előzetes szervezés során többen, több ütemben szállítottuk a számítógépeket, érmeket, zászlókat, walkie-talkie-kat, a válogatott ruházatát – csupa finom és kényes holmit. A verseny végén az éppen ott lévő autókkal kellett megoldanunk a hazaszállítást, így bevetettem a Fabiát is – végül én és a Fabia voltam a pakolás sztárja! Súlyban mindez nem jelentett igazi terhelést, a Fabia 110 lóereje meg sem érezte hogy dugig volt pakolva.Skoda Fabia

Köszönöm Skoda Fabia!

 

További cikkek

TERMÉSZETES FRISSÍTŐK: KECSKETEJ ÉS TÁRSAI 2022.03.21
Kecsketej, rozmaring, repcemézes, sózott grépfrút leve. Íme, az ideális triatlonos természetes frissítők! Vagy mégsem? Tapasztalunk, tehát vagyunk.
WATTOK ÉS EMBEREK 2022.02.07
Az erő veled van! – de hány kiló is vagy? A profi kerékpárosok teljesítménye ámulatba ejti a rajongókat, másfelől elgondolkodtat és szkepticizmusra ad okot. Wattok és emberek, másodpercek, sebesség… Kétkedünk, tehát vagyunk. 
A RÁFUTÁS JELENTŐSÉGE 2022.01.02
Az átállás téglái – Nem a Pink Floydról, hanem egy triatlonozásban bevett, kombinált edzésformáról lesz szó, amelyre az angol a „brick”, azaz tégla szót használja. Nálunk „téglázásként” is ismert a triatlonban szereplő sportágak (jelen esetben a kerékpározás és a futás) egy edzésen belüli variálása, ez a ráfutás jelentősége. De mi ennek az előnye?

Ajánló

BuBa Epic kerékpáros teljesítménytúra 2023.06.09
Az idén másodszorra kerül megrendezésre a BuBa Epic nevű kerékpáros teljesítménytúra 2023. június 30-július 1 között. Tedd próbára magad és csatlakozz a ...
Természetes hűsítőink - 4 kevésbé ismert, gyönyörű tó hazánkban 2023.06.07
Nyár. Meleg. Sőt hőség. Van, aki imádja, van, aki legszívesebben menekülne előle. A vízpartok természetes célpontokat kínálnak, ám nem mindenki rajong – például ...
Futás kezdőknek - Hogyan kezdj bele?  2023.06.06
A futás kezdőknek is az egyik leghatásosabb és legteljesebb élményt nyújtó sport. Nagyszerű módja annak, hogy fitt, egészséges és ami a legfontosabb, boldog és ...
Magas Tátra – ahol mindenki jól érzi magát 2023.06.05
Bár a Magas Tátra több pontján még havazik, lassan beköszönt az igazi túraszezon. Ahogy kúszunk a tavasz dereka felé, a síelőket felváltják a kirándulni vágyók. ...
Pilinszkázás, vitorlázás, hajózás, Kékszalag 2023.06.03
Vitorlázni nagyon sokféleképpen lehet. Lehet fejben, online, partról vágyakozva, vagy sehogy, a hajót a kikötőben lakásként vagy státusz szimbólumként tartva. A ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.