Az országúti szezon végén a figyelem a kerékpározás téli alternatívájára, a cyclocross szakágra terelődik. A nagy sztárok miatt egyre nagyobb érdeklődés övezi a szakágat. Gondoljunk csak Wout van Aert, Mathieu van der Poel vagy akár Vas Kata Blanka nevére. Miattuk újabb és újabb horizontok nyíltak meg a sportág előtt. De mi is pontosan a cyclocross? Az alábbiakban ezt vesszük górcső alá.
Hogyan és mikor kezdődött a cyclocross?
A cyclocross eredetét alapvetően rejtély övezi, de a legtöbb kerékpáros-történész egyetért abban, hogy a sportág a 20. század első éveiben bukkant fel. Egy történet szerint Daniel Gousseau, a francia hadsereg egyik katonája volt. Az volt a feladata, hogy üzeneteket továbbítson a tábornokok között. A kerékpárját használta a nehéz terepen való áthaladásra és ihletet kapott egy verseny létrehozására. Ennek során a kerékpárt kerítéseken és egyéb akadályokon kellett átvinni. 1902-ben aztán Gousseau megszervezte az első francia cyclocrossbajnokságot, és így megszületett egy új fajtája a kerékpársportnak.
Miután Octave Lapize 1910-ben megnyerte a Tour de France-ot – elmondása szerint a győzelmét az intenzív téli cyclocrossedzéseinek köszönhette. A sport népszerűvé vált egész Észak-Európában. Annak ellenére, hogy az 1920-as és 1930-as években nagy tömegek látogatták a franciaországi profi versenyeket, az UCI csak az 1940-es évek végén ismerte el a sportágat. Az első, égisze alá tartozó cyclocross-világbajnokságot végül 1950-ben rendezték meg.
Azóta a sportág folyamatosan fejlődik, és népszerűsége növekszik, a működése egyre profibbá vált. Korábban az országúti versenyzők számára egy szórakoztató módja volt a téli fittség megtartásának. Mára már komoly szakági diszciplínává vált.
Milyen cyclocross versenyformátumok vannak?
A cyclocrossversenyek rövidek és intenzívek. A férfiaké általában valamivel több mint egy óráig tart (az első kör idejét használják a teljes körszám kiszámításához), a nők versenyei 50 percesek, a fiatalabb korosztályoknak pedig ennél is rövidebbek.
A pozíció
A formátum olyan, mint egy belvárosi kritériumverseny, versenyzéssel vegyítve: a pozicionálás döntő fontosságú, a taktika pedig minimális. A kerékpárosok egy előre meghatározott rajtrácsról indulnak, ahol kulcsfontosságú az első pár méteren megtett sprint. Ha egy versenyző túl lassú az első kanyarban, valószínűleg feltartja a többi versenyző, ő pedig a többit, és így alakulnak ki a komoly szakadások a mezőnyben. Az országúti versenyzés sakkszerű bonyolultságával ellentétben a cyclocross egyszerű. Az elejétől kezdve menni kell, jó egy órán keresztül.
“Bokszutca”
Vannak „bokszok”, ahol a versenyzők körönként akár kétszer is cserélhetnek kerékpárt, ennek azért van komoly jelentősége, mert a terepre jellemző sár miatt jelentősen gyengülhet a hajtás, és komoly hátrányba lehet kerülni. Az elit versenyzők mögött hatalmas szakmai erők vannak, amelyek segítenek a mechanikai és egyéb problémák orvoslásában. A versenyző begurul a bokszba, leugrik az egyik bicóról, majd át a másikra, miközben mindig van valaki, aki átnyújtja, illetve elveszi a kerékpárt. A sáros kerékpárt ezután lemossák, hogy a következő cserére már készen álljon a tiszta járgány.
Milyen egy tipikus cyclocross pálya?
A versenyek 2,5 km és 3,5 km közötti pályán zajlanak, különféle felületek keverékével: fű, sár, homok, kavics és aszfalt. Az előírások szerint a pálya 90 százalékának kerékpározhatónak kell lennie, de ezt ritkán tartják be – keskenyek és kanyargósak, némi emelkedővel és olyan technikai jellemzőkkel, amelyek miatt a versenyzőknek le kell szállniuk a kerékpárról, és cipelniük kell a vállukon.
Az időjárási körülmények meghatározó szerepet játszanak a terepen való kerékpározásban. Heves esőzések után mély sár képződik, míg decemberben és januárban az északi helyeken jellemzően fagyott talajon zajlanak a viadalok. A jég vagy a zsíros sár felső rétegével egyes pályák úgy néznek ki, mint a korcsolyapályák, ezért a kerékpárkezelési készségen áll vagy bukik minden. A tapadás, a megfelelő vonalvezetés és az erőhasználat megítélése mind-mind döntő fontosságú. Általában minden pályán van egy ideális nyomvonal, ami természetesen körről körre romlik, pláne úgy, hogy a pályabejárások alkalmával is végigmegy rajta a mezőny.
A leghíresebb cyclocrosspályákat, például a namurit, az overijseit és a gavere-it (mind Belgiumban található) minden egyes körben komoly emelkedő nehezíti. Más híres pályáknak is megvan a maguk védjegye: Koksijde például hosszú szakaszokkal rendelkezik a homokdűnék felett, a Koppenbergcross nyomvonala pedig a Flandriai Körverseny híres-hírhedt macskaköves emelkedőin vezet keresztül.
Miben különbözik egy cyclocross kerékpár egy országúti kerékpártól?
Az alapkoncepció hasonló, de a cyclocrosskerékpárok a sportág követelményeinek megfelelően fejlődtek. A legnyilvánvalóbb különbség a külső gumik mintázatában van: a bütykös abroncsok elengedhetetlenek, és a versenyzők megszállottan igyekeznek a futófelületet a körülményekhez igazítani. A kezdők számára léteznek többcélú gumik is, amelyek a legtöbb pályán tökéletesen működnek. Ezeket alacsony nyomásra pumpálva használják a tapadás növelése érdekében. A vázakat úgy tervezték, hogy a kerekek körül nagyobb legyen a mozgástér, hogy minimálisra csökkentsék az eltömődött sár fékező, akadályozó hatásait. A vállra vétel is fontos, így a váz karakterisztikája is merőben eltér az országútiakétól. A sebességfokozatok alacsonyabbak, hogy könnyebben megbirkózzunk a meredek emelkedőkkel és a változatos összetételű talajjal.
Szerző: Fajcsák Balázs
Fotó: Julien David
