betöltés folyamatban...

Elindult az idei Ultrabalaton

2020.10.02.

A májusi vírushelyzet miatt az idei XIV. NN Ultrabalaton most jöhetett létre. Rendkívül erős mezőny fut a végső győzelemért, mind a nőksél, mind a férfiaknál.

2020-ban 14. alkalommal rajtol el Magyarország egyik legösszetettebb közösségi sporteseménye, az NN Ultrabalaton. A Balatont megkerülő egykörös verseny egyben Közép-Európa leghosszabb futóversenye is, amelyet egyéniben, váltóban, futva vagy bringával teljesíthetnek a résztvevők.

A Balatont az északi partól nyugati irányba kerülik a futók, 800 csapat és sok-sok egyéni indul a versenyen. 

2020-ban az ultrafutók korábbi évekkel ellentétben már pénteken elrajtoltak, itt tudjátok nyomokövetni a verseny állását:

Holnap rendezik a csapatversenyeket,  48 váltópont majdnem ugyanennyi frissítőpont segíti a futókat, és természetesen a covid19 előírásokat is figyelembevéve így remélhetőleg nem lesz a helyszíneken torlódás, továbbá az idei versenyen nem lesznek műanyagpoharak sem így a kontinens legzöldebb futófesztiválja lesz idei UB.

A nőknél Patrycja Bereznowska talán a legnagyobb esélyes, de Maráz Zsuzsi is odaérhet az első helyre.  A féfiaknál Bódis Tamás és Csécsei Zoltán csatája izgalmasnak ígérkezik.

Az eseményről itt olvashattok további részleteket

További cikkek

Újabb rekord született a Balatonon 2023.09.17
Rekordmezőnnyel rajtolt el szombaton a Balatonon Balatonfüredről a Félszigetkerülő Széchenyi István Emlékverseny Kékszalag Port Nagydíj, amit az Oroszlán Péter kormányozta Principessa nyerte meg 2 órán belüli idővel. A befutási arány meghaladta a 90 százalékot, ami rekord közeli a Balatonon.
Balatoni kikötők 2023.08.30
Az elmúlt néhány évben, köszönhetően a Kékszalag sikerének is, láthatóan fellendült a balatoni vitorlázás. Ez pedig magával hozza azt is, hogy egyre több és nagyobb kikötőre van szükség. Több régi kikötő pedig fejlesztésen, korszerűsítésen esett át. Bemutatunk néhányat közülük.
MCC Révfülöp - Vitorláskikötő és diáktábor 2023.07.13
A révfülöpi MCC Vitorláskikötő a tehetséggondozás és a balatoni vitorlássport és kultúra kiemelt helyszíne (x) (X)

Ajánló

Indul a Giro d’ Italia, Valter Attilával a mezőnyben! 2024.05.03
Május 4-én szombaton megkezdődik az idei esztendő első nagy háromhetes körversenye, a 107. Giro d’ Italia. Az olasz körverseny egy Torino környéki dombosabb etappal ...
Koffein: ellenség vagy szövetséges? 2024.05.02
Elsétálva a sportboltok koffeintartalmú zseléi, drazséi, gumicukrai, tablettái előtt, látva a versenyeken egyre sűrűbben használt koffeintartalmú frissítőket, ...
Saját testsúlyos edzés kislexikon 2. 2024.04.30
Van néhány szó a saját testsúlyos (és más) edzésforma világában, ami nehezen megjegyezhető. Részben nem annyira köznapi, de ha belegondolunk, valójában ...
Utcai sportok fesztiválja Budapesten - Olimpiai Kvalifikációs Sorozat 2024.04.29
Június 20-23. között a Ludovika Campuson mérik össze tudásukat a BMX freestyle, a breaking, a gördeszka és a sportmászás legjobbjai az első Olimpiai Kvalifikációs ...
Saját testsúlyos edzés kislexikon 1. 2024.04.26
Van néhány szó a saját testsúlyos (és más) edzésforma világában, ami nehezen megjegyezhető. Részben nem annyira köznapi, de ha belegondolunk, valójában ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.

Kékszalag 2022 Farkas Áron interjú

2022.09.12
##kékszalag2022
Farkas Áronnal készült az interjú a befutó után a Bajnokok vacsoráján. Összesen 516 hajó és több mint 2500 vitorlázó vágott augusztus 14-én csütörtök reggel az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj légvonalban több mint 150 kilométeres távjának.