Luc Besson a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején ontotta magából a szuper filmes meséket. „A nagy kékség” (1988) című alkotásának témája a szabadtüdős búvárkodás. Nagy levegő? – ez önmagában ebben a sportágban csak arra elég, hogy óvatosan belevágjunk…
Mint minden sportnak, a szabadtüdős búvárkodásnak is megvannak a maga egyszerű, de megtanulandó és szigorúan betartandó szabályai, és ugyanúgy megkövetel alapszintű anatómiai, mint vízbiztonsági ismereteket. Ha valaki szabadtüdős búvártanfolyamra adja a fejét, nemcsak azt tanítják meg neki, hogy maradjon életben, hanem azt is, hogy különböző légzéstechnikákkal miként lehet „kitolni” a víz alatt töltött időt.
Merthogy a bessoni történet alapján könnyen téves következtetésre juthatunk. A lényeg: nagy levegő, aztán aki tovább bírja lefelé, az nyer – pedig ennél lényegesen többről van szó. A sportág különböző kategóriáiban nagyjából annyi a közös, hogy a merülő egyiknél sem használ lélegeztetőkészüléket merülés közben.
Két világszervezet is nyilvűntart és rendez szabadtüdős búvárversenyeket, a CMAS (VízalattiTevékenységek Világszervezete) és az AIDA (a szabadtüdős merülők nemzetközi szövetsége)- három fő versenyszámban, mindegyikben több kategóriával.
- Statikus versenyek: gyerekkorunk régi játékát játsszák, vagyis medencében lebegve próbálkoznak, ki bírja tovább visszatartani a lélegzetét, természetesen felügyelet mellett, eszméletvesztés esetén kizárással.
- Női rekord 9 perc 02 másodperc, a férfi rekord 11:54.
- Dinamikus versenyek: a medencében leúszott hossz számít, de megkülönböztetik, hogy uszonnyal vagy nélküle indul-e a versenyző. Az uszonyos női rekord 265 méter, a férfi 316 méter.
- Mélymerülési versenyek: a szabadtüdős versenyek nyíltvízi, mélységi ága, uszonyos és rásegítéses számokkal, utóbbiaknál súlyokkal vagy ún. szánba kapaszkodva, meghatározott erővel segítik a versenyzőket lefelé.
A világrekordokat itt tudod böngészni >>> CMAS és Aida
A szabadtüdős búvárkodásban az élményt nem csak a mérőműszer által jelzett szám határozza meg. Van, aki a csend, más a meditatív állapot vagy az újnak ható világ miatt vágyik vissza ebbe a közegbe. A legtöbb szabadtüdős merülő a tökéletes csenddel és a határok kitolásával érvel, amikor a szenvedélyéről kérdezik, utóbbi bőven ad okot a versengésre (is).
Mindamellett bármi is az ok, sosem feledhetjük: a szabályokat nem hághatjuk át.
Különben nem lesz vissza…
Ezt a cikket is olvasd el >>> LÉGZÉS: 4-8-7 LÉGZÉSTECHNIKA
Nem játék!
Aki nyaralt már tengeren, az valószínűleg próbálta a sznorizást. Ilyenkor a felszínen úszva hosszan „belenéz” a tengerbe maszk, uszony és légzőcső segítségével. Ilyen esetben is gyakran előfordul, hogy ha az ember figyelmét valami felkelti, vesz egy nagy levegőt, és leúszik, legfeljebb 4-5 méteres mélységbe. Ami még rendben van, de tisztában kell lennünk vele: előképzettség nélkül könnyen kárt tehetünk magunkban, a káros hatások közül a dobhártya beszakadása pedig a legkisebb probléma.
De, van limit…
A beszédes nevű, az AIDA által néhány éve „partvonalon kívülre” tett No Limit kategóriában a versenyző tetszőleges rásegítéssel indulhat a mélybe. Az osztrák Herbert Nitsch (nála mélyebben nem járt ember a tengerben felszerelés nélkül) 2007-ben 214 méterig jutott – ez a hivatalos rekord. Nitsch 2012-ben Szantorini mellett 253,2 méterről emelkedett fel. Azonban a vérében felhalmozódó nitrogén miatt eszméletét vesztette 100 méter mélyen, dekompressziós sokkot és stroke-ot kapott. Szerencsés és erős volt, szervezete kibírta az „összeomlást”. Hosszú rehabilitáció után újra versenyezni kezdett, de nem mindenki úszta meg ennyivel. A sportág több nagy alakja, Audrey Mestre, Benjamin Franz és Loic Leferme is életét vesztette versenyzés közben.
A szivaccsal indult
Már Platón és Homérosz is emlegeti munkáiban a tengeri szivacs használatát, holott egyik sem volt elérhető a sarki közértben. A szivacs beszerzésének egyetlen módja a tengerfenék „elérése” volt. A halászok hatékonyságát saját fizikai korlátaik szabták meg: merülés közben, hegyes botokkal igyekeztek összegyűjteni az aljzaton élő állatokat. Az ókori szivacsipar csúcsán a görög Kalimnosz szigete állt. Hasonló történelmi emlékhelyért elég a horvátországi Šibeniktől pár kilométerre fekvő Krapanj szigetéig menni, amely szintén szivacskereskedelemből tartotta fenn magát.
A Besson-sztori
A nagy kékség nem sportfilm, hanem művészfilmes elemekkel átszőtt, rengeteg jelentőségteljes csenddel megkomponált dráma. Luc Bessonban volt annyi önmérséklet, hogy az alkotásra nem aggatta rá az „igaz történet alapján” feliratot, annak ellenére sem, hogy tényleg két híres búvár életének egyes pontjait emelte át a sztoriba. Jacques Mayol és Enzo Maiorca (a filmben Enzo Molinari) valóban a szabadtüdős búvárkodás meghatározó alakjai voltak.
Ha kedvet kaptál >>> Magyar Búvár Szakszövetség
Szöveg: Sturcz Antal
