betöltés folyamatban...

TEKERÜNK, BÉBI? – BABAHORDÓS SPINNING

2021.07.08.
baba_spinning

Bike with Baby. A babahordós spinning avagy a spinning sajátos formájának magyarországi meghonosítójával, Bálint Katicával beszélgettünk – és nem csupán a babával tekerésről.

Honnan jött a babahordós spinning ötlete?

Már az első kisfiamat várva is azt terveztem, hogy hordozni fogom őt. A várandósság 28. hetéig megtartottam a heti négy-hat spinning órát, közben gondolkoztam, hogyan tarthatnék a pici mellett úgy órát, hogy nem szenved „anyahiányt”. A várandósság vége felé a párom viccből megjegyezte: „A babát felkötöd a hátadra, és kész!” Ez a megjegyzés egészen addig poén maradt, amíg fél évvel később néhány – a babáját szintén hordozó – ismerősöm bogarat nem ültetett a fülembe. Egyikük megkérdezte, hogy ha már annyi babás mozgásforma van, nem szeretnék hordozós kerékpáros órákat is tartani? Az Óbuda Gilda üzletvezetője és Béres Alexandra, aki akkor a Gilda szakmai vezetője volt, nyitottnak bizonyult az ötletre, így hamarosan összeállt a koncepció, ami azóta rengeteget csiszolódott, formálódott. Három éve tartok így órákat, az első kisfiam akkor tíz hónapos volt.

Hogyan fogadták az új irányzatot?

A célközönség, a hordozós édesanyák örömmel vették, de a laikusok részéről megosztó véleményekkel is találkoztam. Az azóta eltelt pár év alatt – a Bike with Baby foglalkozásoktól függetlenül is – szerencsére egyre népszerűbb a hordozás. Egyre több védőnő, szülésznő és gyermekorvos is támogatja ezt a gondozási módot, pontosabban a baba szempontjából anatómiailag helyes hordozást.

Mivel tudod meggyőzni a kétkedőket?

Nálunk a baba és a mama egysége mellett a legfontosabb szempont a biztonság!A BwB óra két szakembert kíván: egy BwB-oktatót és egy hordozási tanácsadót. A képesítéssel rendelkező babahordozási tanácsadó szükség szerint segíti az édesanyákat a baba hátra kerülésében, a baba elalvása esetén segít a feje rögzítésében, az óra végén a levételben, és így tovább. De feladata a teremben lévő babakerítésen belül maradó gyerekek felügyelete is. A BwB-oktató és babahordozási tanácsadó is tisztában van az emberi anatómiával és a mozgásformák testre gyakorolt hatásaival. Tény, hogy sokan még baba nélkül is tartanak életük első kerékpáros órájától – talán egy korábbi rossz élmény miatt. Budapesten mindkét BwB-oktató, Karlovitz-Thurnherr Zsófi és én egyben spinning instruktorok is vagyunk, a békéscsabai csapatból pedig Nagyné Marosvölgyi Tímea gyerekekkel foglalkozó, aktív gyógytornász.

Az eszközzel szemben egy korábbi rossz tapasztalat miatt kissé bizalmatlan anyukát ezzel meg lehet nyugtatni?

Az ellenállás-szabályozó mindenkinek ott van a biciklijén. Mindenki maga állítja be a számára optimális terhelést, de az órán erre egyébként is nagyon odafigyelünk: maradunk a könnyű-közepes tartományban.

Milyen korú babával lehet elkezdeni a „tekerést”?

Megfelelő hordozóeszközben és megfelelő módon a baba már születésétől hordozható lenne akár háton is, az anyáknak azonban hat-nyolc hét regenerálódásra van szükségük. De legalább ennyire lényeges előfeltétel, hogy anya és gyermeke összehangolódjanak az első hetekben. Az összecsiszolódásban és a finomhangolásban a BwB-órák sokat segítenek. De hát éppen ez a foglalkozás lényege!

Meddig lehet vagy érdemes a babával tekerni?

A hordozós kor vége teljesen egyéni. Az is változó, hogyan viszonyul a gyermek a valódi közlekedéshez és a négy fal közötti, helyhez kötött tekeréshez. Az én elsőszülöttem például a negyedik születésnapjához közeledve is kéri néha, hogy vegyem fel. Csak úgy. De a BwB-órákon nagyjából másfél éves koráig tudtam csak vele „hajtani”, mert unatkozott. Más kisgyerek akár két éves koráig is elnézelődik vagy alszik az édesanyja hátán óra közben.

Mennyi ideig tart egy foglalkozás?  

Tizenöt plusz hatvan percig, mert így tudunk maximálisan odafigyelni a családok szükségleteire – szoptatásra, pelenkázásra, hátra tételre. Az első negyedórában hordozási tanácsadóink, akik hordozásban tapasztalt anyák is, szükség szerint segítenek a kendőt még bizonytalanul megkötővagy épp teljesen kezdő vendégeknek a baba hátra vételében és a biztonságos megkötésben.

Miért kell megkülönböztetni a BwB órákat a spinningtől?

Bár az alapok a Johnny G-féle spinningből erednek, és ezt igyekszünk összehozni a kötődőneveléssel, a különbségre jó példa a kávézás. Rendelhetsz eszpresszót, kapucsínót, jeges kávét, lattét, ír kávét. Az alap ugyanaz, de elég egyetlen apró módosítás, és máris másik italt kapsz.

Szöveg: Marik Balázs

BwB dióhéjban

A BwB indoor kerékpáros óra kisbabás/kisgyermekes és várandós édesanyáknak, ahol a baba nélkül érkező nőket is szeretettel látják, ha az illető elfogadja és tiszteletben tartja, hogy ebben a miliőben a kerékpározás mellett a kötődő nevelés – alappillérei: szoptatás, együttalvás, hordozás – a másik vezérfonal. (A nemi diszkrimináció annak köszönhető, hogy a szoptatás az órák előtt, alatt és után ebben a közösségben természetes, de nem szeretnék zavarba hozni a szemérmesebb vendégeket.)

BwB: hol keressük?

Budapesten jelenleg a Savoya Gildában, vidéken pedig Békéscsabán tartanak BwB-órákat. Foglalkozás a négyzeten A BwB-órán a hordozási tanácsadó szükség esetén dajkálja a babát vagy játszik vele. Ez olyan korú gyerekeknél lehet lényeges, akik háton már nem, vagy csak időszakosan maradnak fent, de gyermekmegőrzőhöz még nem elég érettek. Az ő szükségletük az, hogy az anyával egy helyiségben lehessenek, láthassák őt, ami ezeken a foglalkozásokon megoldott.

 

További információért kattints a Bike with Baby Facebook oldalára!

További cikkek

Őszi kerékpározás: Hogyan készülj fel a hűvösebb időre? 2024.10.13
Az ősz beköszöntével a biciklizés szerelmeseinek szembe kell nézniük a hűvösebb időjárás és a változékony útviszonyok kihívásaival. A megfelelő ruházat, felszerelés és felkészülés segít abban, hogy az őszi kerékpározás is biztonságos és élvezetes maradjon. Fedezd fel, hogyan védheted meg magad a hidegtől, az esőtől, és hogyan előzheted meg a szezonális sérüléseket!
Fókuszban a pumpapályák! 2024.09.27
Szeretnéd fejleszteni a kerékpáros tudásodat, és önbizalmat szerezni két keréken is? Ha igen, akkor várnak pumpapályák, ezeket hurkokból és dimbes-dombos kanyarokból alakítottak ki, kifejezetten a bringázás szerelmeseinek. Úgy tervezték, hogy maximalizálja a lendületet, így minimális pedálozással élményekkel teli pillanatokat lehet gyűjteni egy ilyen pump tracken. Nézzük is, miről szól ez a műfaj!
Triatlon - új korszak Magyarországon 2024.05.24
Sikersportággá válhat a triatlon Magyarországon. A hazai szövetség nem titkolt célja, hogy az idei legyen a válogatott eddigi legsikeresebb olimpiai szereplése. Jók az esélyek, a világ élmezőnyébe tartoznak a magyar versenyzők. A férfiaknál Magyarország a második legerősebb nemzet a világranglistán a párizsi olimpia előtt két hónappal.

Ajánló

Bosch: háromszor a Föld körül – első hely a Fut a cég versenyen! 2025.04.27
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen (X)
Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás ...
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg ...
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még ...
Mi is az a Zwift? 2025.02.07
A kerékpársportot követők már megszokhatták, hogy egy-egy kerékpárverseny közvetítése előtt a reklámblokkban egy bizonyos „Zwift” nevű programot promózik a ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.