Indulhat a síszezon Ausztria tartományaiban!

2021.10.22.
Steiermark

Az Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal 17 városban egyszerre jelentette be Ausztria téli szezon újdonságait, az osztrák tartományi idegenforgalmi szakemberek élő bejelentkezésekkel mutatták be az idei fejlesztéseket.

Mivel 2020-ban gyakorlatilag elmaradt a teljes szezon, idén a legfontosabb cél, hogy 2021/22 téli szezonban visszatérjenek a turisták Ausztriába.

Téli szezon

Ausztria vendégéjszakáinak alakulása az utóbbi évek tendenciáit mutatja, azaz 60-40% a tél javára, azzal együtt, hogy a téli hónapok száma kevesebb.
Minden tartomány felkészülve várja a vendégeket, Ausztria mint mindig, most is készen áll, a magyar vendégek igényeit kielégítő szolgáltatásokkal és attrakciókkal várja a pihenni vágyókat. Az alpesi síelésen kívül a sífutás, sítúrázás, hótalpazás, szánkózás, a wellness szolgáltatások és az adventi és karácsonyi vásárok jelentik a fő vonzerőt.

Az idén ideális körülmények és szolgáltatások mellett elsőszámú szempont biztonság az üdülővendégek számára mind a 9 tartományban.

Winter-in-St-Johann-in-Salzburg_TVB-St-Johann-in-Salzburg_Art-of-Sights

 

#Winterlove #Winterliebe

Óriási marketing kampány indul 13 piacon, 10 millió euró értékben.

A #Winterlove kampányban a téli élményeket bemutatva csábítják vissza a turistákat a téli szezonban Ausztriába.

Biztonság

A biztonságot a 3G szabály szigorú betartatása biztosítja, a tesztek és védettségi igazolások előírásával a potenciális beutazók körében az átoltottság eléri a 80%-ot.

A ‘G’ a három német szó (geimpfte, genesene és getestete Personen – beoltott, gyógyult vagy tesztelt személyek) első betűit jelöli. Tehát 3G-s védettségi igazolás azt jelenti, hogy az illetőt vagy beoltották, vagy átesett a betegségen, vagy negatív tesztet produkált. A szezonban 3G-igazolás szükséges a síbérletek vásárlásához. Gyerekeknek, 12 év alatt, nem kötelező a 3G-igazolás.

Flutlichtpiste-Hochkar_Hochkar-Bergbahnen
Flutlichtpiste-Hochkar_Hochkar-Bergbahnen

Ausztria Európában elsőként tette közzé a téli szezonra vonatkozó biztonsági szabályokat, melynek hatására az eddigi foglalások alapján bizakodó az ország.

Összeszedtük a legfontosabb szabályokat:

  • az oltottaknak és a betegségen átesetteknek erről szóló igazolást állandóan tartsák maguknál, mert jegyvásárláskor minden alkalommal, a lifteknél pedig szúrópróbaszerűen kérhetik.
  • zárt helyeken és a zárt liftekben (pl. kabinos lift, vagy ülőlift lehajtott “buborékkal”) kötelező az FFP2-es maszk viselete. Ez a szabály minden 14 éven felüli utasra vonatkozik. A 7 és 14 év közötti gyerekeknek nem kötelező a szabványos maszk, elég eltakarniuk valamivel a szájukat és az orrukat. Hét év alatt semmilyen ilyen jellegű kötelezettség nincs.
  • csak védettségi igazolással rendelkezők síelhetnek, így megszűnik a távolságtartás szabálya, nem kell 1,5-2 métert betartani, a sílifteken sem lesz korlátozás

Ez a cikkek is érdekelhetnek

>>> KARINTIA – 11 JÓ OK, HOGY TÉLEN IS ELLÁTOGASSSUNK

>>> A SZÁNKÓZÁS MENŐ

Címlapkép: Winter-am-Schoeckl-in-der-Steiermark_Oesterreich-Werbung_Harald-Eisenberger

További cikkek

Karintia > 5+1 panorámapont 2022.06.02
Karintia tájain mindent megtalálható, amit a túrázók csak kívánnak – magas hegyek, tágas völgyek és kristálytiszta tavak váltakoznak bármerre is indulunk, bármilyen sorrendben is tervezzük a túránkat. A csodás panorámát számtalan kilátópontról megtekithetjük. Íme bemutatjuk az 5+1 panorámapont kedveceinket.
VIA FERRATA - VASALT STÍLUS 2022.03.24
Sziklát mászni akár mászótudás nélkül? A vasalt utak valaha a nehezebb túraszakaszokat tették biztonságossá, végigjárásuk mára viszont önálló sporttá vált. Aki már próbálta, tudja miért: kihívás, adrenalin, mozgás és siker – ez a via ferrata.
SÍFUTÁS - MÁSHOL TÖBB… 2022.01.12
A kevés fektetett nyom és az ad hoc hóviszonyok miatt Magyarországon egyelőre nem tömegsport a sífutás, ezért többnyire a környező országokba járunk e sport kedvéért. De merre induljunk kezdőként, és milyen rejtett kincsek várnak ránk haladóként? Összeírtuk kedvenc pályáinkat.

Ajánló

Pénteken rajtol a Tour de France! 2022.06.29
Július 1-én rajtol az év sorrendben második nagy háromhetes körversenye a Tour de France, amely a Girohoz hasonlóan az anyaországon kívül, mégpedig Koppenhágából ...
PAPÍRALAPÚ ÉS OKOS SEGÍTŐNK - A TÉRKÉP 2022.06.27
Turistaként könnyű legyinteni egy olyan „ósdi” dologra, mint a térkép, amikor a telefonunkon a zsebünkben hordozzuk a világot. A térképeket is. Amelyek persze – ...
miniEURO 2022 - magyar minifoci válogatott 2022.06.25
Lezajlott a 10. Minifoci-Európa-bajnokság, június 4. és 11. között Kassán rendezték meg újra az Eb-ét négy év kihagyás után. A tornán az öreg kontinens 24 legjobb ...
Jó vagy rossz dolog a túl gyors fogyás? 2022.06.23
Ki ne szeretne egy szempillantás alatt nádszál karcsúra lefogyni? Bizonyára azt is sokan hallottuk már, hogy kedvezőbb a lassabb ütemű súlyvesztés, de mi lehet ennek az ...
Western States 100 2022.06.20
A Killing Maschine nemcsak egy velem egyidős Dark banda dala, hanem talán a világon a leghíresebb és az egyik legnehezebb terepultra verseny beceneve is. Egy futó ...

Blog

PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.
Villám Lilla strandröplabda játékos blogja
Szombathelyi Szandra strandröplabda játékos blogja 2.