Kevés sportnál olyan széles a skála a kipróbálók céljait tekintve, mint a raftingnál, azaz a vadvízi evezésnél. Sokan úgy tekintenek erre az egészre, hogy extrém élmény vagy a félelmek leküzdése, de vannak, akik ennél merészebb álmokat tűznek ki.
Többen a csónakban
A rafting vagy vadvízi evezés alatt általában azt értjük, amikor néhány (általában 4–12) ember egy gumicsónakban ülve egy zuhatagos folyón evez. Aki a sík vízi változatot próbálta már, az szerintem megerősítheti, hogy még úgy is megterhelő a folyással szemben haladni, egy Budapest–Szentendre-táv is igen le tudja fárasztani a kezdőként erre vállalkozókat. Ehhez képest is emberfeletti teljesítmény, amit a raftingosok végrehajtanak.
Hogy honnan ered a sport? Már egészen régről, az ókorból tudunk olyan kultúrákat, amelyek a kajakot és a kenut előszeretettel, mindennapi közlekedési eszközként használták. Ilyenek voltak az egyiptomiak, a mezopotámiaiak vagy az amerikai indián törzsek. Sokáig azonban úgy tekintettek az egészre, mint az áru- és személyszállítás egy módjára, a sport-, illetve szabadidős felhasználás a 19. század végén, a 20. század elején kezdődött. Az első klubok az atlanti régióban jöttek létre, a vadvízi változatok pedig még később terjedtek el, sokáig csak az amerikai hadsereg egyik gyakorlati eszköze volt. Majd az addig tiltólistán lévő termékek szabadon megvásárolhatóvá váltak, ezzel tömegek kezdhették el kipróbálni.
Mindenképp tökéletes kikapcsolódás és időtöltés lehet azoknak, akik már stabilnak érzik a sík vízi tudásukat, és szeretnének valami új élményben részesülni. Teljesen kezdőként egyből a raftinggal indítani meglehetősen bátor dolog, de ha valaki megfelelő csapattal és kondícióban érkezik, akkor talán nem is lehetetlen feladat. Mert fontos az, hogy kikkel ülsz be a csónakba. Manapság bármennyire is magas már a biztonság, azért mégis extrém sportról beszélünk, amely magában hordozza a veszélyt. Közösen viszitek vásárra a bőrötöket, az élmény is közös lesz – így szokták ajánlani az ilyen programokat munkahelyi csapatépítőnek is. Valljuk be, egy ilyen kaland után tényleg könnyebben megbízunk a másikban, akit előtte nem ismertünk eléggé.
A felszerelés és a helyszínek
Már korábban esett róla szó, hogy extrém sportról beszélünk, így a felszerelésnek is elég magas követelményszintet kell elérnie. Elsőként ott a csónak, amelyet úgy kell kialakítani, hogy megfelelően lehessen vele közlekedni a sziklák között. Irányítása viszont tökéletes összhangot követel meg a benne ülőktől. A mentőmellény életeket menthet. Ez véd vízbe esés esetén a sziklák okozta sérülésektől, és teszi lehetővé, hogy biztonságban kijussunk a partra. Emellett magunkra húzunk egy védőruhát, amely 3-4 mm vastagságú, neoprén anyagból készül, vízhatlan, szintén véd a hideg folyótól, az ütésektől és a zúzódásoktól. A fejünket a sisak óvja meg, itt különösen fontos, hogy illeszkedjen a fejre. Az evező a haladáshoz szükséges eszköz, amelyet használhatunk arra is, hogy a szikláktól ellökjük magunkat. Végül pedig egy úgynevezett dobózsák, amellyel a vízbe esetteket lehet „kihalászni”. Nevét a körülbelül 10 cm × 10 cm × 20 cm-es zsák formájáról kapta, mely 15–20 méter erős, feltűnő színű mentőkötelet tartalmaz. A dobás lendületéhez a kellő súlyt biztosító zsák végén egy műanyag kapaszkodó található.
Nehézségi fokozatok
A pályákat nehézségi fokozat alapján hat kategóriába sorolják. Ezek kissé szubjektívnek mondhatóak, ám nemzetközileg mégis elfogadottak. Az első két osztályban még elvétve találni csak akadályokat, és azok is könnyen észrevehetőek. A harmadik szintnél 1 méternél nagyobb, időnként szabálytalan hullámok lehetnek. Szűk átjárók, amelyeknél elengedhetetlen már a pontos manőverezés. Az esetleges sziklák még könnyen észrevehetőek. A negyedik osztálynál hosszú, nehezen leküzdhető zúgókkal, összeszűkült átjárókkal kell szembenézni, amelyek összetett manőverezést igényelnek. A víz örvényes, az útvonalat nehéz előre látni, gyakran előzetes felderítés szükséges. Az utolsó előtti kategória már igazán nagy kihívás, extrém nehézségű, hosszú, vad zúgók, nagyon összeszűkült átjárókkal. Ezt már lehetetlen előzetes felmérés nélkül teljesíteni. A mentés nehézségekbe ütközik, így egy baleset könnyen végzetes lehet. Ez a legnehezebb osztály, amelyet kereskedelemben kapható vízi alkalmatossággal, illetve szervezett túra keretében egyáltalán meg lehet próbálni. Az utolsó szintről is ejtsünk pár szót, bár azon a szinten elég kevesen vannak a világon, akik megfelelő képességekkel rendelkeznek hozzá. Gyakorlatilag lehetetlen hajózni rajta, vagy ha mégis, az közvetlen életveszélyt jelent. Csak sok tapasztalattal rendelkezőknek, jól összeszokott csapatnak ajánlott, túrákat nem szerveznek ilyen osztályú vizekre.
Hazánkban nincs lehetőség vadvízi evezésre, aki ki akarja próbálni, legközelebb Szlovéniában, Ausztriában, Horvátországban vagy Bosznia-Hercegovinában teheti meg. Az árak megfizethetőek az élmény különlegességéhez viszonyítva, Szlovéniában egynapos kalandért 50 eurót, kétnaposért 100-at kérnek el minden embertől.
A tehetségek, akik elég korán elkezdik
Azok pedig, akik éreznek magukban potenciált, magasabb célokat is kitűzhetnek. A szlalom kajak-kenu, amely a raftingnak az egyszemélyes/páros változata, olimpiai sport. Először Münchenben, 1972-ben volt az ötkarikás program része, majd huszonnégy év szünet után Atlantában került vissza, és azóta is rendszeres versenyszáma a nyári olimpiai játékoknak. Négy számban osztanak ki érmeket, ezek a férfi-kenuegyes és -páros, a női kajak egyes és a férfi-kajakegyes. A legsikeresebb nemzet a velünk szomszédos Szlovákia 7 aranyéremmel, utána a franciák jönnek 4 arannyal.
Nem csoda tehát, hogy északi szomszédunknál is egyre nagyobb tömegeket mozgat meg a rafting, amelynek hatása Magyarországon is érezhetővé válik, hiszen egyre többen kötik össze nyaralásukat vadvízi evezéssel. Aki szeretne egy kicsit kimozdulni a komfortzónájából, annak tökéletes program lehet.
Írta: Kreisz Bálint
