betöltés folyamatban...

Saját testsúlyos edzés kislexikon 1.

2024.04.26.
Saját testsúlyos edzés kislexikon

Van néhány szó a saját testsúlyos (és más) edzésforma világában, ami nehezen megjegyezhető. Részben nem annyira köznapi, de ha belegondolunk, valójában rájöhetünk, hogy a szavak eredete sokszor utal a test vagy testrész helyzetére. Ebben szeretnék a következőkben kis letisztázó kalauzolást tartani, hogy a jövőben a szavak körül, azoknak logikáját megismerve egy fogalmi kép alakuljon ki. Nézzük a Saját testsúlyos edzés kislexikon fogalmait.

Elkezdem az egyszerűbbekkel bemelegítésnek, aztán belemélyedünk majd olyanokba, amikről az sem tudni elsőre, hogy eszik-e vagy isszák.

Húzódzkodás

Hogy miért került a felsorolásba egyáltalán? Mert sokan összekeverik a felhúzással, ami egész más. A felhúzás az erőemelés egyik gyakorlata, más néven deadlift. Ez az a mozdulat, amivel igazán nagy súlyokat szoktak felemelni a talajról, persze szigorúan egyenes háttal. Na, de vissza a húzódzkodáshoz. A húzódzkodás során felhúzzuk magunkat függőlegesen egy vízszintes rúdon, úgy hogy a rúdba kapaszkodunk, lábunk pedig nem ér földet.

Zsugor helyzet

Ez az a testhelyzet, amikor például háton fekvő helyzetben teljesen behajlítjuk a térdünket és felhúzzuk a mellkasunkhoz. Tehát csípőnket is teljesen behajlítjuk. Zsugorodunk, mert rövidebbek leszünk. Általában könnyítésként alkalmazzuk, nehezebb változatai a bicskahelyzet, és végül a nyújtott helyzet.

Tolódzkodás

Annak ellenére, hogy ez a mozgás a gyakorlatban ritkább, mert a vállat nézve kényesebb, mégis többen vannak vele tisztában, mint a húzódzkodással. Vagy legalábbis kevésbé keverik össze másik szóval. Ez egy párhuzamos korláton végzett gyakorlat. Támaszkodunk két karunkkal a korlát 1-1 rúdján és lábunk, testünk lóg lefelé, úgy hogy nem érünk talajt. Ebből a kiinduló helyzetből engedjük le magunkat. Közben a könyökünket behajlítjuk, majd nyomjuk, toljuk – innen az elnevezés – vissza magunkat a nyújtott könyökkel támaszkodó helyzetbe. 

Bicskafekvőtámasz

Na de nyitott vagy csukott a bicska, amelyikhez hasonlítjuk a gyakorlatot? És bármelyik is, minek különbséget tenni? Ez esetben értelmetlen lenne különbséget tenni,  hisz egy csukott bicsak is egyenes, meg egy nyitott bicska is egyenes. Mindkét esetben párhuzamosan fut le a nyele és a pengéje, de a megoldás valahol félúton lesz. Ez egy félig nyitott bicska. Így rögtön beszédesebb a kép, amit lefest bennünk. bicskafekvőtámasz során lábunk a félig nyitott bicska nyele, felsőtestünk és karunk pedig a bicska pengéje. Tehát testünk egy derékszög szerű helyzetet ír le. A gyakorlat során lábunk lehet a talajon vagy emelvényen, de hátunkat minél függőlegesebben próbáljuk tartani. Hiszen ez egy felsőtesti, függőleges nyomó gyakorlatnak a saját testsúlyos variációja. A gyakorlat lényege, hogy ebből a testhelyzetből engedjük le felsőtestünket enyhén előre, fejünket a két kezünk elé leengedve, majd innen visszanyomva.

Macskanyúzás

Na kezdünk belemelegedni. Egy ilyen gyakorlatnév hallatán edző legyen a talpán, aki lemossa magáról a mészáros vagy szadista jelzőket. 🙂 Habár érzésben is van némi viszony a gyakorlat és annak neve között, de azért nem ilyen erős. Függőhelyzetben, tehát lógva helyezkedünk el a rúdon (mintha csak húzódzkodni akarnánk) ezután zsugorhelyzetben felhúzzuk a testünket és lábainkat átbújtatjuk a két karunk között, majd lelógatjuk azokat a törzsünkkel együtt hátul, amennyire csak tudjuk. Innen pedig, szintén zsugorhelyzeten keresztül, visszahúzzuk lábunkat és törzsünket visszabújtatva a karunk között majd lelógatva a kiinduló függőhelyzetbe. Ez egy remek váll alapozó gyakorlat a street workoutban, és egy macskát sem kell hozzá megnyúznunk. Ezen a ponton kicsit elhasal a szómagyarázat, ugyanis emögött a kifejezés mögött, hogy macskanyúzás (angolul is így hívják: skin the cat) ismeretlenek a történeti hátterek.

Ezt is olvasd el!
HÉT GYAKORLAT SÚLLYAL ÉS SAJÁT TESTSÚLLYAL 2020.08.20
Számos vita zajlik azzal kapcsolatban, hogy melyik a jobb, a súlyzós vagy a saját testsúllyal végzett edzés. Gyorsan lezárnám a kérdést: a középút az optimális. Mindenre sporteszközként kell tekinteni, a saját testünkre, a felfüggesztéses eszközökre, a kézi súlyokra és a súlyemelő, erőemelő rudakra is.

Szarka Ákos

A Tight Hold mozgásrendszer vezetője, személyi edző, oktató, világbajnoki bronzérmes, többszörös világkupa dobogós street workout versenyző, világszövetségi koordinátor, a világszövetség freestyle bírói testületének elnöke

info@szarkaakos.hu, www.szarkaakos.hu, közösségi média: @szarkaakosworkout

További cikkek

Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg rendellenességre utalnak, nem elég informatívak. Általában szükséges a „kódolvasáshoz” egy orvos, aki átlátja őket. Jó esetben. 
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még senkinek sem sikerült. Az amerikai ultrafutót azonban nemcsak káprázatos sikerei miatt szeretik, hanem azért is, mert bárhol megjelenik, árad belőle a kedvesség. 
Mi is az a Zwift? 2025.02.07
A kerékpársportot követők már megszokhatták, hogy egy-egy kerékpárverseny közvetítése előtt a reklámblokkban egy bizonyos „Zwift” nevű programot promózik a csatorna. A Zwift egy online kerékpáros játék- és edzőprogram, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy egy virtuális világban tekerjenek, eddzenek és versenyezzenek. A célja pedig az, hogy megszüntesse a görgőn való ülés és a fal bámulásának kínzó unalmát. A 2014-es megjelenése óta abszolút sikertörténetnek számít. Nézzük is meg, mi fán terem a Zwift!

Ajánló

Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg ...
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még ...
Mi is az a Zwift? 2025.02.07
A kerékpársportot követők már megszokhatták, hogy egy-egy kerékpárverseny közvetítése előtt a reklámblokkban egy bizonyos „Zwift” nevű programot promózik a ...
Múlt. Jelen. Jövő. Bemutatjuk a PUMA magyar bajnok atlétáit 2024.12.19
Ismerjétek meg a magyar PUMA csapatot Kerekes Grétát, Kozák Lucát és Tóth Annát, a PUMA magyar bajnok atlétáit. Mindannyian eredményes PUMA atléták, akik most ...
TOP 5 sporteszköz, amivel eredményesebb lehetsz 2024.12.18
Megfelelő sporteszközök segítségével nemcsak változatosabbá tehetjük az edzéseinket, de gyorsabban elérhetjük a kitűzött céljainkat is. Íme az 5 legjobb ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.