Spartathlon rajt!

2021.09.23.
A_2019-es_magyar_Spartathlon-csapat

Holnap rajtol az idehaza is jól ismert ultrafutóverseny, a Spartathlon. A startvonalon ott lesz 23 magyar futó is, köztük az utolsó Spartathlon győztesei, Bódis Tamás és Maráz Zsuzsanna. Magyar idő szerint reggel 6 órakor lesz az Athén és Spárta közötti 246 km hosszú verseny rajtja.

Az idei lesz a 39. a Spartathlon

Először 1983-ban rendezték meg a versenyt, 2020-ban a koronavírus-járvány miatt elmaradt

Minden év szeptemberének utolsó hétvégéjén rajtolnak a futók Athénból az Akropolisz lábától, a cél pedig Spárta főterén álló Leonidász szobor. Az idei versenyen 53 ország versenyzői állnak rajthoz, a szintidő 36 óra, ennyi idő áll rendelkezésre hogy teljesítsék a 246 km-es távot. 

Legutóbbi győztesek

A magyar futók több alkalommal végeztek dobogós helyen a Spartathlon futásokon, legutóbb 2019-ben, amikor mind a férfi, mind pedig a női első helyet magyar futók szerezték meg, nevezetesen Bódis Tamás és Maráz Zsuzsanna nyert.

Idén 23 magyar lesz a mezőnyben, 4 nő és 19 férfi. A nők között indul például a címvédő Maráz Zsuzsanna, akinek ez lesz az ötödik Spartathlonja és eddig minden alkalommal dobogón állhatott, két alkalommal meg is nyerte a versenyt a női mezőnyben.

Az utolsó verseny férfi győztese, Bódis Tamás is rajthoz áll. 

„Ez lesz a harmadik Spartathlonom. A célom az, hogy mindent kiadjak magamból és majd meglátjuk mire lesz elég. Azonban nem titkolt célom a 2019-es időmön javítani és megvédeni a címemet” 

 

A magyar mezőnyben 11 olyan futó is elindul, akik első teljesítés előtt állnak.

Idei magyar indulók neve ABC sorrendben:

Bódis Tamás, Bogár János, Boros Richárd, Dombay Gábor, Dörnyei István, Farkas Zoltán, Gálik Ervin (Szlovákia), Gyöngyösi János, Hallgató-Csík Ivett, Ihász Veronika, Kozma Zsolt, Lovász Zsolt, Lőw András, Lukács Albert, Maráz Zsuzsanna, Sárosi Gyula, Sélley Gábor, Simonyi Balázs, Szabó Béla, Szekeres Tibor, Takács Péter Balázs, Veress Béla, Zétényi Szvetlana

Legutóbbi magyar siker ultrafutásban: RAKONCZAY GÁBOR GYŐZŐTT AZ EMU 6 DAY RACE WORLD TROPHY FUTÓVERSENYEN

Fotó: wikipedia.org/wiki/Spartathlon

További cikkek

Csécsei Zoli pályacsúccsal nyerte az idei Ultrabalaton-t! 2021.10.02
Csécsei Zoli megjavította a versenycsúcsot az idei UB-n, a 216 kilométeres Ultrabalaton-t 17:54:46 perc alatt teljesítette, több mint fél órát javítva az eddigi ...
Maráz Zsuzsanna második lett a Spartathlon-on! 2021.09.25
Maráz Zsuzsanna a nők között a második lett a Spartathlonon, míg összetettben a kilencedik helyen végzett a 246 kilométeres ultrafutóversenyen.
Rakonczay Gábor győzött az EMU 6 Day Race World Trophy futóversenyen 2021.09.11
EMU 6 Day Race World Trophy – Szeptember másodikán rajtolt a mezőny, a helyszíne Balatonfüred volt, A versenyen résztvevők – köztük több magyar induló is ...

Ajánló

FEGYENCEDZÉS VAGY ANTIGRAVITÁCIÓS JÓGA, EZ ITT A KÉRDÉS! 2022.01.21
El kéne kezdeni, de mit? Fegyencedzés, funkcionális tréning, saját testsúlyos edzés, jóga… Gyakori kérdés ez az életmódváltók előtt. Számukra készítettünk ...
A Szent Jakab-út, avagy a magyar Camino 2022.01.19
„2009 januárjában egy baráti beszélgetés közben született az ötlet egy Lébényben tartandó Szent Jakab-napról, zarándokünnepről. Az ötletet megosztottam néhány ...
FUSS BABAKOCSIVAL! 2022.01.18
Még 2014-ben jött létre a facebookon a címben található csoport. Mára több ezer tagja van. De hogyan kezdődött az egész mozgalom? Erre válaszolt egy korőbbi ...
Djokovic vesztett a bíróságon 2022.01.16
Visszavonják Novak Djokovic vizumát az ausztrál szövetségi bíróság döntése alapján, így a világelső és címvédő szerb klasszis nem indulhat az Australian Openen, ...
TÍZEZER LÉPÉS - SINGAPORE-I MINTA 2022.01.15
Szingapúrban megszámlálhatatlan mennyiségű közösségi sporteseményt szerveznek kisebb-nagyobb csoportoknak, ingyenesen vagy fizetés fejében, a jókedvért vagy a verseny ...

Blog

PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.
Villám Lilla strandröplabda játékos blogja 2
Szombathelyi Szandra strandröplabda játékos blogja 2.

Korinthosz Ultra Running Race 2020

2020.09.25
#Ultrafutások
A Korinthosz 160, 80 és  40 km-es tiszteleg a legnagyobb görög klasszikus ultratávú futóverseny, a Spartathlon és annak teljesítői előtt. Őrizni és ápolni kívánja annak szellemiségét és hagyományait! A rendezvény több szálon kötődik a hagyományos görög versenyhez, hiszen az eredeti Korinthosz.hu verseny 81 km-es távja megegyezik a Spartathlon Athén – Korinthosz szakaszával.