betöltés folyamatban...

HEGYI TEREPEN – EMELKEDŐN FUTÁS

2022.05.18.
emelkedőn futás

Emelkedőn futni nem csak azért érdemes, mert legközelebb jobban meg majd az emelkedőn futás: megfelelő felkészülés és technika mellett gyorsabb és erősebb leszel. Az is belefér, ha az elején inkább sétálsz felfelé, mint futsz.

Kihívás

Az emelkedőn való futás egyszerre maga a verseny és az érte járó jutalom is. Persze ezt a görcsölő combok nem tudják, ahogy a pattanásig feszülő törzsizmok sem. Nem, ez az agynak az öröme, hiszen egy újabb csodás mód, hogy legyőzzük magunkat. 

Szögezzük le, hogy emelkedőn futni nem könnyű. Ennek ellenére, vagyis éppen ezért minden futó számára ajánlott, azok számára is, akik síkon szeretnek futni. Az egyenetlen (hegyi) terep fejlődésre készteti a testet, amely hatványozottabban dolgozik az emelkedőn. Minden lépés kicsit más lesz, így jobban reagál a szervezet a futópályán vagy a betonfutáson is, amikor elfogynának a tartalékok. A kemény terep legyőzése önbizalmat ad, amely elengedhetetlen a futáshoz. 

A siker többek között abból ered, hogy a természetes terep nem kiszámítható, vagyis gyorsan kell alkalmazkodni a változó környezethez. Nem csak a tested erősítésében tudsz előrelépni: minél jobban kiismered magad a terepen és minél könnyebben tájékozódsz, annál jobban tudod beosztani az erődet. Ha felismered, melyik a hosszabb, de befoghatóbb útvonal, sokat segíthetsz a testednek. 

Ezt is olvasd el!
HA MÉG NEM TUDNÁD, EZEK A FUTÁS LEGFONTOSABB ÉLETTANI HATÁSAI! 2021.05.20
Te is idegenkedsz a futástól, mert az iskolai kötelező köröket juttatja eszedbe? Esetleg olyan tévhitek tartanak vissza tőle, mint például, hogy rossz hatással van az ízületekre? Felejtsd el ezeket, hiszen a futás az egyik legegészségesebb mozgásforma!

Az emelkedőn való futás egyszerre szól az energiák beosztásáról és a fokozott igénybevételről. A tested tanul, az agyad jól szórakozik, a vége pedig az, hogy síkban és emelkedőn is jobban bírod és élvezed a futást. 

Hogyan fuss emelkedőn

Ha komoly emelkedő előtt állsz, nyugodtan lassíts vissza előtte, készülj rá fejben, és képzeld el, ahogy felsurransz a hegyre. Mindig néhány méterrel a csúcspont mögé koncentrálj, és ha marad erőd, tartsd fent a pulzusod még egy-két percig, és csak utána lassíts.

Vedd figyelembe!

  • Nem a tempó az elsődleges szempont, sokkal inkább az erődet kell figyelned. 
  • Ami sík terepen 10-20 másodperces különbség, az hegyen perceket jelenthet kilométerenként, amit nem tudsz behozni, csak azért, mert gyorsabban akarsz futni. Figyelj magadra, és ha eddig nem tetted, akkor most engedd el az időre futást! 
  • Ha mindenképp egy számra akarsz figyelni, az a pulzusod legyen. A gyakorlás segít majd gyorsabban felismerni a tested által küldött jeleket: mit bírsz, és mit nem. 

Szöveg: Bartolák Csaba

További cikkek

Kometa cycling story 2023.12.08
Avagy út a Tour de Hongrie-sikereken át a Giro-szakaszgyőzelemig és a magyarországi Nagy Rajtig! 2018 elején indult útjára a két korábbi kiváló versenyző, Alberto Contador és Ivan Basso által alapított csapat. Az előbbi nevével fémjelzett alapítvány segítségével – a kerékpársport népszerűsítése mellett – a stroke elleni küzdelmet, illetve a stroke utáni rehabilitáció előmozdítását tűzte zászlajára. Már a kezdetektől fogva látszott, hogy sokra hivatott ez a formáció, ami a jelent nézve be is igazolódott. Nézzük is meg akkor, hogy miként alakult Kometa cycling story!
Egy szimpatikus szupersztár – Emelie Forsberg 2023.12.05
Terepfutóként a világ elitjébe bekerülni már önmagában is csodálatra méltó. A svéd szupersztár Emelie Forsberg azonban nemcsak sportolói teljesítménye miatt vívta ki világszerte sokak elismerését. A természethez, a sporthoz való hozzáállása és egész életfelfogása igazi példaképpé teszi őt. 
Pisztácia, a szuper “power snack” 2023.12.04
Az edzés utáni étkezés elengedhetetlen része a hatékony regenerációnak és az izomépítésnek. A megfelelő tápanyagok pótlása segít gyorsabban helyreállítani a testet, növelni az energia szintet, és optimalizálni a teljesítményt. Ebben a kontextusban a pisztácia kiváló választás lehet. Ebben a cikkben bemutatjuk fogyasztásának előnyeit, és megvizsgáljuk, miért érdemes beilleszteni az edzés utáni étrendbe.

Ajánló

Kometa cycling story 2023.12.08
Avagy út a Tour de Hongrie-sikereken át a Giro-szakaszgyőzelemig és a magyarországi Nagy Rajtig! 2018 elején indult útjára a két korábbi kiváló versenyző, Alberto ...
Egy szimpatikus szupersztár – Emelie Forsberg 2023.12.05
Terepfutóként a világ elitjébe bekerülni már önmagában is csodálatra méltó. A svéd szupersztár Emelie Forsberg azonban nemcsak sportolói teljesítménye miatt vívta ...
Pisztácia, a szuper “power snack” 2023.12.04
Az edzés utáni étkezés elengedhetetlen része a hatékony regenerációnak és az izomépítésnek. A megfelelő tápanyagok pótlása segít gyorsabban helyreállítani a ...
Gianni Annoni olasz márkájú biciklit teker 2023.11.30
Gianni Annoni egyszerre családapa, médiasztár, sikeres étterem-tulajdonos és olasz márkájú biciklit teker. Minden napja zsonglőrmutatvány, igyekszik összeegyeztetni ...
Síjöring vagy jukigasszen? 5 spéci télisport 2023.11.29
A téli hónapok érkezése nem csak hideg időjárást és hóesést hoz magával, hanem számos spéci télisport lehetőségét is felkínálja. Ezek a sportok nemcsak ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.