„Az én munkám akkor ér véget, amikor az autók biztonságos döntéseket hoznak, még a váratlan helyzetekben is”

2021.11.01.
csanad_continental_1920x1080_2

A hazánkban már közel 30 éve jelen lévő, a mobilitás ökoszisztémáját alakító Continental vállalat már kilenc lokációban végez gyártó, fejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Magyarországon, ezáltal is hozzájárulva a közlekedés biztonságosabbá és tisztává tételéhez. (X)

A munkavállalók hazánk mellett Németországtól az ázsiai országokon keresztül az Egyesült Államokig a világ 58 országában próbálhatják ki tudásukat. A német technológiai cég -mely idén ünnepli 150 éves évfordulóját- 193.000 munkatársa a lehető legkorszerűbb technológiákkal és eszközökkel végzi a munkáját, a gyártásból kikerülő termékek, illetve a fejlesztési területen elkészülő szoftverek és szolgáltatások pedig a Continentalnál tetten érhető folyamatos innovációról tanúskodnak.

Röviden összefoglalva ezt szűrhetjük le a vállalat munkatársaival készített interjúkból, amelyek közül az egyiket most megosztjuk olvasóinkkal.

A mesterséges intelligencia elképesztő módon átalakítja az életünket minden területen. Már ma is érezzük, hogy milyen fantasztikus eredményeket érhetünk el vele. Ha eljutunk oda, hogy az autóvezetés egyre több részét rá tudjuk bízni egy számítógépre, akkor sokkal biztonságosabbá válik a közlekedés. A Continentalnál 2018-ban kezdtem el dolgozni, és a távlati cél természetesen nem kevesebb, mint a teljes önvezetés, és a teljesen balesetmentes közlekedés megvalósítása.

Mit csinál pontosan a munkája során?

A Continental budapesti ADAS központjában mesterséges intelligencia fejlesztéssel foglalkozunk, ami azt jelenti, hogy hatalmas mennyiségű adat felhasználásával és tanuló algoritmusokkal készítünk olyan modelleket, amik aztán a való életben is képesek megbirkózni azokkal a feladatokkal, amikre betanítottuk őket, pl. a sávok azonosítása az úttesten, vagy akár az útjelzőtáblák és jelzőlámpák detektálása. A projektek aktuális állapotától függően nagyon változatosak a csapaton belüli feladatok: szükség van új modellek tanítására; már betanított modellek tesztelésére és kiértékelésére; illetve a modell képességeinek bővítésére új funkcionalitások implementálásán keresztül.

Hogyan néz ki egy átlagos munkanapja?

Kötetlen munkaidőben dolgozunk, én személy szerint reggel 8 és 9 óra között kezdem el a munkát. Átnézem, hogy mik a prioritások a projekt szempontjából: hol tartunk jelenleg? Kitűzöm a napi személyes célokat, megnézem a todo listámat, és eldöntöm, hogy mik azok a feladatok, amiket mindenképp meg kell oldani aznap, majd hozzálátok a munkához.

Mi jelenti a legnagyobb motivációt a munkája során?

Úgy gondolom, hogy a munkám során személyesen is tudok fejlődni, a hard-skillek és soft-skillek szempontjából egyaránt. Fantasztikus érzés, hogy a legkiválóbb kollégák vesznek körül, akik maximálisan segítőkészek. Közös célunk a balesetmentes közlekedés, az úgynevezett „Vision Zero” elérése, ami nap mint nap inspiráló számunkra. A technológia pedig egyértelműen kulcsszereplő ebben, és véleményem szerint a Continentalnál minden adott, ami az élvonalbeli mesterséges intelligencia fejlesztéshez szükséges.

Ajánlaná ismerőseinek a Continentalt, mint munkahelyet?

Én anno azért választottam a Continentalt, mert mesterséges intelligenciával szerettem volna foglalkozni, azonban visszagondolva, egyáltalán nem tudtam mindent a cégrőll. Mindenképpen ajánlanám másoknak, ugyanis konkrétan felülmúlta elvárásaimat. Például néhány apróság: gyümölcsnapok, medicover, rugalmas munkaidő, kiváló munkakörnyezet, állítható asztalok, nyelvtanfolyamok, számítási kapacitás. Ezek mind olyan dolgok, amelyek közrejátszanak abban, hogy nap mint nap jól érezhessük magunkat a munkahelyünkön.

Ez is érdekelni fog >>> Horváth Ádám funkciófejlesztésért felelős projektvezetőként dolgozik a veszprémi Continentalnál.

További információ: www.continental-jobs.com

További cikkek

„Az én munkám akkor ér véget, amikor az elégedett ügyfeleink újra Continental abroncsot választanak” 2021.11.22
A hazánkban már közel 30 éve jelen lévő, a mobilitás ökoszisztémáját alakító Continental vállalat már tíz lokációban végez gyártó, fejlesztési és ...
„Amit leginkább szeretek a munkámban, az az, hogy nincs átlagos nap” 2021.11.15
A hazánkban már közel 30 éve jelen lévő, a mobilitás ökoszisztémáját alakító Continental vállalat már kilenc lokációban végez gyártó, fejlesztési és ...
„Az én munkám akkor ér véget, amikor a jövőnk élhetőbb és tisztább, mint a jelenünk!” 2021.11.08
A hazánkban már közel 30 éve jelen lévő, a mobilitás ökoszisztémáját alakító Continental vállalat már kilenc lokációban végez gyártó, fejlesztési és ...

Ajánló

Djokovic vesztett a bíróságon 2022.01.16
Visszavonják Novak Djokovic vizumát az ausztrál szövetségi bíróság döntése alapján, így a világelső és címvédő szerb klasszis nem indulhat az Australian Openen, ...
TÍZEZER LÉPÉS - SINGAPORE-I MINTA 2022.01.15
Szingapúrban megszámlálhatatlan mennyiségű közösségi sporteseményt szerveznek kisebb-nagyobb csoportoknak, ingyenesen vagy fizetés fejében, a jókedvért vagy a verseny ...
CALISTHENIC - TESTSÚLYRA SZABOTTAN 2022.01.13
Izmos testet szeretnél, fogyni akarsz és fittebbé válni,de nem tudod elképzelni magad az edzőteremben? A saját testsúlyos edzés a megoldás! Íme a calisthenic alapjai.
SÍFUTÁS - MÁSHOL TÖBB… 2022.01.12
A kevés fektetett nyom és az ad hoc hóviszonyok miatt Magyarországon egyelőre nem tömegsport a sífutás, ezért többnyire a környező országokba járunk e sport ...
Djokovic maradhat Ausztráliában, egyelőre 2022.01.10
A bíróság döntése alapján Novak Djokovic elhagyhatja a kijelölt melburne-i karantén szállodát és az útlevelét is visszakapja UPDATE: A BBC szerint az ausztrál ...