betöltés folyamatban...

„Amit leginkább szeretek a munkámban, az az, hogy nincs átlagos nap”

2021.11.15.
edit_continental_1920x1080_2

A hazánkban már közel 30 éve jelen lévő, a mobilitás ökoszisztémáját alakító Continental vállalat már kilenc lokációban végez gyártó, fejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Magyarországon, ezáltal is hozzájárulva a közlekedés biztonságosabbá és tisztává tételéhez.

A munkavállalók hazánk mellett Németországtól az ázsiai országokon keresztül az Egyesült Államokig a világ 58 országában próbálhatják ki tudásukat. A német technológiai cég – mely idén ünnepli 150 éves évfordulóját – 193.000 munkatársa a lehető legkorszerűbb technológiákkal és eszközökkel végzi a munkáját, a gyártásból kikerülő termékek, illetve a fejlesztési területen elkészülő szoftverek és szolgáltatások pedig a Continentalnál tetten érhető folyamatos innovációról tanúskodnak.

Röviden összefoglalva ezt szűrhetjük le a vállalat munkatársaival készített interjúkból, amelyek közül az egyiket most megosztjuk olvasóinkkal.

Dr. Farkas-Solymár Edit, vezető technológusként dolgozik a Continental szegedi gyárában.

Amit leginkább szeretek a munkámban, az az, hogy nincs átlagos nap. Akkor jó, ha csendesen telik a munkanap, mert az azt jelenti, hogy jól végeztük a munkánkat.

De mégis, hogyan néznek ki ezek az átlagosnak nem nevezhető munkanapok?

Az első feladat az előző napi gyártás ellenőrzése, minőségi ellenőrzés a laborral és fejlesztéssel, ezek során személyes visszajelzéseket is kaphatunk, ha valami nem működik jól. Segítünk a napi program megtervezésében, majd a program alapján a technológiák, bemérési utasítások ellenőrzése, kiadása és adott esetben kísérleti keverések személyes ellenőrzése következik.

Hogyan foglalná össze egy mondatban, hogy pontosan mit csinál a munkája során?

Problémamentes, lean gyártási folyamatok, technológiák kialakítása és nyomon követése.

Van bármi, ami a családja és a barátai szerint esetleg a gyengesége, ugyanakkor a mindennapi munkája során előnyére válik?

Szerintük nem tudok pihenni, folyamatosan valamilyen feladaton jár az agyam. Ez a kitartás, a lendület, az állandó pörgés fárasztó is lehet számukra, de úgy gondolom, hogy itt a napi szintű problémák megoldásában vagy a hosszú távú folyamatok optimalizálásában kifejezetten jól jön.

Mit tart a munkája legnagyobb előnyének?

Folyamatos fejlődést szakmailag és emberileg is. A saját kollégákkal vagy a társosztályokkal való együttműködés során sokat lehet tanulni minden téren.

Visszagondolva már akkor tudott mindent a Continentalról, amikor lekezdett itt dolgozni?

Közel sem. Az én generációm még nem volt fiatalon annyira tudatos, mint a mostani fiatalok, és az információs csatornák sem álltak így rendelkezésre. Jó lehetőségnek, stabil munkahelynek tűnt, ahol támogatják a dolgozókat, és szerencsére az idő pontosan ezeket a várakozásaimat igazolta.

Ez is érdekelni fog >>>

Horváth Ádám funkciófejlesztésért felelős projektvezetőként dolgozik a veszprémi Continentalnál.

Egervári Csanád Continental budapesti ADAS központjában mesterséges intelligencia fejlesztéssel foglalkozik

Gál István folyamatmérnökként dolgozik a budapesti Continentalnál.

További információ: www.continental-jobs.com

További cikkek

Luxus vagy megfizethető hobbi a lovaglás? 2. rész 2022.03.19
Vajon luxus hobbi a lovaglás, a lótartás? Mekkora egyszeri kiadással jár, ha valaki most szeretné elkezdeni, illetve milyen rendszeres költségre számíthat a későbbiekben?
„Az én munkám akkor ér véget, amikor az elégedett ügyfeleink újra Continental abroncsot választanak” 2021.11.22
A hazánkban már közel 30 éve jelen lévő, a mobilitás ökoszisztémáját alakító Continental vállalat már tíz lokációban végez gyártó, fejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Magyarországon, ezáltal is hozzájárulva a közlekedés biztonságosabbá és tisztává tételéhez.
„Az én munkám akkor ér véget, amikor a jövőnk élhetőbb és tisztább, mint a jelenünk!” 2021.11.08
A hazánkban már közel 30 éve jelen lévő, a mobilitás ökoszisztémáját alakító Continental vállalat már kilenc lokációban végez gyártó, fejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Magyarországon, ezáltal is hozzájárulva a közlekedés biztonságosabbá és tisztává tételéhez. (X)

Ajánló

5+1 inspiráló senior crossfitter 2024.04.19
Az életkor csak egy szám, és mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát – a crossfitközösségekben szinte jelszóként használt mondatok. A crossfit a funkcionális ...
Mit sportoltak a középkorban? 2024.04.17
A középkor nemcsak a lovagi tornák és a kardpárbajok korszaka volt. Bár ezek az események hangsúlyosak voltak az arisztokrácia életében, a középkori sportok ...
Az ultrafutás és az egészség 2024.04.16
A futás, még a rendkívül hosszú távok is, a legtöbb ember számára inkább előnyökkel, mintsem egészségügyi kockázatokkal jár. Nézzük, hogyan vélekednek az ...
Nagy levegőt! A légzés szerepe 2024.04.13
Bármennyire is úgy tűnik, hogy a helyes légzés csak a futók vagy a jógázók sajátja, valójában mindenkinek, aki él, helyesen kellene lélegeznie – különösen ...
Balatonfelvidék - felfedezésre váró eldugott kincsek! 2024.04.12
A Balatonfelvidék gazdag történelmi és természeti kincseket rejt, amik kiváló lehetőséget kínálnak a kirándulások és túrák szerelmeseinek. Számos eldugott ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.