betöltés folyamatban...

Neki se indulj technikai napszemüveg nélkül!

2024.07.16.
IZIPIZI_PERMANENT_SPORT_BEACH_JOURNEY_BLACK_2

A napszemüveg egész évben fontos kiegészítő. Az csak egy dolog, hogy stílusossá teszik a megjelenést, de a megfelelő modellek védenek az UV-sugarak ellen is. Továbbá sportolás közben megóvják a szemünket az olyan fizikai hatásoktól, mint a szembe tóduló hó, eső vagy éppen esetünkben a hajó által keltett hullámok vize. Egy francia márkáról mesélünk, ami fenntartható, dinamikusan növekszik, elképesztően menő és jól passzol a vitorlás szettekhez is. Ez az IZIPIZI. (X)

Három francia barát

Xavier, Charles és Quentin újratervezték, amit addig hitt a világ a szupermarketekben, drogériákban kapható olvasószemüvegekről. Kvázi reformálták a piacot, két év alatt jutottak el az induló kollekciójuk bemutatásáig. Úgy találták, a dizájn csak egy dolog, a minőség és a könnyed beszerezhetőség is elengedhetetlen faktorok. Hamar meghódították Párizst, Milánót, Londont, New Yorkot, Tokiót is – “See Concept” béta elnevezéssel navigálva.

Ekkor még startup körülmények között folyt a kereskedelem, de a siker hozta magával, hogy hamar a magasra pozicionált brandek között találták magukat. A fogadtatás mégsem vitte le őket az eredeti útról és maradtak az elhatározásnál, hogy mindenáron elérhető áron tesznek a dizájn érzékeny vásárlók kedvére.

Így született meg az IZIPIZI, 2017-ben az első párizsi márkabolttal együtt.

Magyarországon 2021-ben jelent meg, a budapesti FIÓK közbenjárásával. Beleszerettek a monitorszemüvegeikbe, azóta pedig kollekcióról kollekcióra mutatják be a trenddiktáló IZIPIZI optikai kereteit és napszemüvegeit.

Összesen ötféle sportoláshoz megálmodott napszemüveget dobtak piacra, ezekből négy abszolút beilleszthető a vitorlás mindennapokba, versenyek profi társa lehet. A Speed, Zenith, Gleccser és Journey fazonok eltérő méretekben elérhetőek és van közöttük polarizált és UV3-as minősítésű lencsével felszerelt modell is. Kifejezetten intenzív fényviszonyokhoz tervezték őket, természeti környezetben fokozott kontrasztot biztosítanak. Egyes lencsék a változó időjáráshoz is alkalmazkodnak, amit mi már megszoktunk, hiszen percek alatt viharosra fordulhat az idő és ugyanígy szikrázhat a napsütés is.

Vitorlázáshoz is tökéletes

Az IZIPIZI-k könnyed, viseléskor szinte alig észrevehető napszemüvegek, egyes modelleknél azonban a dizájn miatt és a fény megszűrésének, a szél távoltartásának érdekében látványos oldalsó paneleket is bevetnek. Hasznos és egészen extravagáns, a hajóra is jól passzol! A cég a design mellet a fenntarthatóságot is szem előtt tartja, hiszen az új kollekciók és a sport modellek már mind 45%-ban bio-based(ricinus olajból előállított) anyagból készülnek!

Fiók Shop – Papír és designshop >>> IZIPIZI forgalmazó

Ezt is olvasd el!
56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj 1 hónap múlva! 2024.06.14
A Kékszalag Fesztivál keretein belül a szervezők sokszínű vízi és vízparti programokkal, gyorsasági versennyel várják a Balatonfüredre látogató érdeklődőket! 1 hónaőp múlva rajtol az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj!

 

További cikkek

Felelősen a gyermekekért és fiatalokért 2025.10.17
10 millió forinttal támogatja az aktív életmód elősegítését a Nádudvari A sportot és aktív életmódot népszerűsítő egyesületek, szervezetek és iskolák szakmai tevékenységét támogatja a Nádudvari hamarosan induló pályázata. A #mitehetünktöbbet pályzat a cég társadalmi felelősségvállalási programjának új eleme. A pályázaton olyan magyarországi szervezetek vehetnek részt, amelyek 5 és 25 év közötti fiatalok számára biztosítják a rendszeres mozgás, sportolás lehetőségét – jelentette be Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója.
Bosch: háromszor a Föld körül – első hely a Fut a cég versenyen! 2025.04.27
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen (X)
Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás együtt nemcsak fizikai, hanem mentális jóllétet is teremt. 

Ajánló

Felelősen a gyermekekért és fiatalokért 2025.10.17
10 millió forinttal támogatja az aktív életmód elősegítését a Nádudvari A sportot és aktív életmódot népszerűsítő egyesületek, szervezetek és iskolák szakmai ...
Bosch: háromszor a Föld körül – első hely a Fut a cég versenyen! 2025.04.27
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen (X)
Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás ...
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg ...
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.

Kékszalag 2022 Farkas Áron interjú

2022.09.12
##kékszalag2022
Farkas Áronnal készült az interjú a befutó után a Bajnokok vacsoráján. Összesen 516 hajó és több mint 2500 vitorlázó vágott július 14-én csütörtök reggel az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj légvonalban több mint 150 kilométeres távjának.