A szerzetesektől a hadseregen át az élsportolókig nyilván mindenki látott már a környezetében hosszú fémbotokkal gyalogló embereket Budapesten, a Margitszigeten, a Hármashatár-hegyen, a Normafánál, a Balaton körül. De miért is jó a nordic walking, a hegyes vagy kopogós végű botokkal gyaloglás? A választ egy megszállott túravezető-oktatótól, Wilk Zsófiától kapjuk meg.
Emléksze, meglepődve vettem észre, hogy egy plakátkampányában szerzetesek szerepeltek és az egyik pap kezében is Nordic Walking-bot volt. Ezek szerint már ők is felismerték, hogy a lelkigyakorlatuk teljesebb lesz, ha az erdőben elvonulva tetőtől talpig megmozgatják a testüket. De a Magyar Honvédség is jelentkezett nálam. Vadászpilóták, ejtőernyősök kiképzésében, megsérült katonák rehabilitációjában kívánják használni a botokat.
Holott a legjellemzőbb kép, ami az emberekben él ezzel kapcsolatban alighanem az, hogy rendszerint egy idősebb úr vagy hölgy a botjait szinte maga után húzva gyalogol…
Sokan azt gondolják, ha két botot vesznek a kezükbe, és azzal elkezdenek gyalogolni, az már Nordic Walking. Nyilván ez is sokkal jobb, mint a tévé előtt ülni, de attól az még mindig csak gyaloglás marad, bottal a kézben. Annak idején én is így kezdtem. Aztán, ahogy megtanultam, hogyan kell helyesen leszúrni a botot a földre, nyújtott karral elindítani, és egy erőteljes karhajlítás után megint nyújtott karral befejezni a mozdulatot, és a csípőmet, felsőtestemet a megfelelő szögben tartani, megváltozott az élmény.
Miről számolnak be azok, akiknél „megtörtént a csoda”?
Semmilyen szuper titok nincs. Egy háromórás, a helyes bothasználatot oktató tanfolyam már jó alap a starthoz. Utána viszont tényleg mesébe illő változások következhetnek be. Főként az addig futással akár félmaratonig, maratonig is eljutó, de sérülés miatt nálunk kikötő nők számolnak be arról, hogy korábban soha nem volt olyan vékony derekuk, kerek popsijuk, feszes, tónusos combjuk, válluk, mint amilyen a Nordic Walkingtól lett.
Mit kell tenni mindezért?
Tehermentesíteni kell az alsó végtagot a megfelelő csípőhajlítással, valamint a botok aktív használatával. Így a test izmainak kilencvenöt százalékát meg lehet mozgatni. A jól kivitelezett technika mindkét testtengelyünk mentén szimmetrikus mozgásokat eredményez, ami nagyban segíti a deformitások helyreállítását, a sérülések elkerülését vagy azok rehabilitációját. De ehhez megfelelő intenzitás is szükségeltetik.
Milyen magasra lehet ezzel feltornázni a pulzust?
Simán el lehet vele érni a maximumot. Vannak olyan tempós gyalogló, de főként ugró-, és futógyakorlatok, amelyek után a tanítványaim a „fülükön is levegőt szeretnének venni”. A legnagyobb előny abban rejlik, hogy nincs becsapódás, ez a mozgásforma nem koptatja, üti-veri az ízületeket. Miközben éppen olyan magas pulzuson, intenzíven lehet edzeni, mint akár futás közben. A labdajátékosok számára, akik óhatatlanul is erősebbek az ügyesebbik kezük vagy lábuk oldalán, ez segít kiegyenlíteni az eltéréseket. Valamint a kerékpárosok körében jellemző rendkívül erős láb, kontra gyenge felsőtest arányait is javítja.
Lance Armstrong a Bicikli életre, halálra című könyvében éppen azt említi, hogy miután rákos lett, lefogyott a kidolgozott, izmos, triatlonos felsőtestéből, és így válhatott Tour de France-t nyerő kerékpárossá. Igaz ahhoz a dopping is kellett.
Ha a doppingos vonatkozástól eltekintünk, akkor sincs igaza Armstrongnak. Pontosabban a saját aspektusából igen. Hiszen aki Tourt, világbajnokságot, olimpiát akar nyerni, amiért busásan megfizetik, ha sikerrel jár, annak sportágspecifikus alkatra van szüksége, kerül, amibe kerül. De aki egészségesen szeretne élni, sportolni, ráadásul mindezt hosszú távon, annak igenis oda kell figyelnie a teste és persze a lelke egyensúlyára. Ehhez pedig az egyik remek kiegészítő sport, ha úgy tetszik, keresztedzés lehet a Nordic Walking.
Sauvakävely, a bottal gyaloglás
A sport az 1930-as évekből, Finnországból eredeztethető. A sífutók körében, mint a leghatékonyabb nyári erőnléti edzést biztosító mozgásforma jelent meg. Eredeti neve sauvakävely, amely finnül „botos gyaloglás”. 1997-ben jelent meg a mai formájában, amikor Marco Kantaneva a Finnish Sport Institute-nál tanult. Szakdolgozati témájául választotta a sífutók nyári, botos edzésprogramját. Miután fényképekkel illusztrálva bemutatta „tudományát”, sokan kinevették, és gúnyos megjegyzések kísérték a Nordic Pole Walkingot Finnországban.. A „feledékenyek sportja”, szólt a kritika, utalva a finneknél népszerű sífutás otthon felejtett léceire. Az évek során azonban nem várt népszerűségre tett szert az új mozgásforma, meghódítva Skandináviát, majd Európát, Észak-Amerikát, Japánt és Ausztráliát is.
