Az elmúlt időszakban egyre több harcművészet vált népszerűvé. A legtöbb ezek közül nem mostanában alakult ki, hanem több évszázados múlttal rendelkezik. Brazíliából indult világhódító útjára a capoeira.
Földrészeken át
Egy sportág kialakulásának mindig több fázisa van. Kell hozzá a körülmények megváltozása, ami új helyzetek vagy lehetőségek kialakulását segíti elő. A capoeira kezdete a 15. századtól számítható, amikor az európai hódítók felfedezték Amerikát, s hamar rájöttek, mennyi hasznot húzhatnak a rengeteg érintetlen kincsből. Az addig elzártan élő őslakosok viszont védelmezték a saját világukat, ám hatalmas technikai hátrányukat esélyük sem volt ledolgozni. Kevesebb mint száz év alatt sikerült is leigázni az őslakosok többségét.
A harcokban elesett munkaerő pótlására a gyarmatosítók Közép-Afrikából hoztak rabszolgákat Brazília területére, akiket rossz körülmények között tartottak. Az új környezetben nehéz volt legtöbbjüknek, hiszen Afrikában rengeteg törzsi hagyományuk volt, ehhez Dél-Amerikában is ragaszkodni akartak. Talán azt is mondhatjuk, hogy ez egy apró reménysugár lehetett arra, hogy idővel szabadok lesznek, és visszatérhetnek szülőföldjükre. A különböző szokások találkozása és keveredése új dolgokat eredményezett. A mindennapi verés, kínzás és fenyegetés miatt saját védelmi mechanizmusokat alakítottak ki. Mivel fegyvert nem szerezhettek, egyedi megoldást kellett kitalálniuk. A zenével és táncokkal tarkított afrikai kultúra tökéletesen ötvözhető volt dinamikus harcmozdulatokkal. A leggyakoribb mozdulatok a lábsöprések és a rúgások, amelyek hasznosak voltak, ha a rabszolgák szökni akartak, vagy megunták a rabszolgatartók fenyegetéseit.
A 17–18. században a helyzet kezdett tarthatatlanná válni, Dél-Amerikába egyre több gyarmatosító érkezett, akik legtöbbször háborúba keveredtek egymással. A zűrzavaros időben a lankadó figyelemnek köszönhetően sok rabszolga meg tudott szökni, ők a dzsungelbe menekültek, s ott táborokba verődve tökéletesítették harci tudásukat.
A két szakág
Ezen a ponton vált külön a capoeira két ma ismert szakágra. A közös jellemzőjük, hogy mindkettő rodában (magyarul kört jelent) zajlik, ahol két ember küzd egymással, míg a többiek hangszerekkel adják az ütemet. Ez a ritmus adja meg a harc dinamikáját is. A capoeira angola a lassabb zenékből álló szakág, ahol a földközeli mozgásoknak kiemelt szerepük van. A capoeira regional az elmúlt évtizedekben alakult ki a sport elterjedésével, mert világszerte egyre népszerűbb. A szakág ihletet merít több küzdősportból is, például a ju-jitsuból. Sokkal pörgősebb a zene, több ugrás, akrobatikus mozdulat, forgó rúgások jellemzik.
A capoeira egy időben tiltott sportnak számított Brazíliában, művelőit üldözni kezdték. Ez a döntés is segített a gyors terjedésében, hiszen így titokban még több helyre, az ország különböző pontjaira eljutott. Egy idő után olyan népszerűvé vált, hogy megszüntették a tilalmat. A két világháború között a sportág leghíresebb alakja, Mestre Bimba elindította első iskoláját Salvadorban, ami az első lépcső volt a nemzetközi terjeszkedés felé. A következő évtizedekben a világ minden tájára eljutott a capoeira, sőt, már más sportok alap-építőelemévé vált, például egyes breaktáncmozdulatok alapjául is szolgál. Európában nagyjából a hidegháború végén, 1990 körül bukkant fel, majd az elmúlt évtizedekben lett egyre népszerűbb, Magyarországon is egyre többen keresik fel a hazai egyesületeket.
A tendencia valószínűleg folytatódni fog, és az is szinte biztos, hogy a világhódítás új szakágak kialakulásához fog vezetni, hiszen egyre több kultúra építi be a capoeriába saját mozgásformáit.
Írta: Kreisz Bálint
