betöltés folyamatban...

Női Vuelta Espana: Demi Vollering győzőtt

2024.05.10.
Női Vuelta Espana nyitó kép

Az U23-as világbajnok és Giro d’ Italia szakaszgyőztes Vas Kata Blankával a mezőnyben vágtak neki a kerekesek a 10. női spanyol körversenynek. A női Vuelta Espana nyolcnapos viadal és egy Valencia körüli 16 kilométeres csapatidőfutammal indult, ahol már egyből komoly izgalmakban lehetett részünk, ráadásul szenzációs és egyben történelmi magyar sikernek is a szemtanúi lehettünk. Nézzük is meg, hogy miként alakult ez a 8 szakasz!

A majdnem elbukott első hely, majd a történelmi siker

Női Vuelta Espana borító kép NV

Az év első nagy női többnaposa egy 16 kilométeres csapatidőfutammal indult Valenciában, ahol az amerikai Lidl-Trek az sora annak ellenére szerezte meg a győzelmet, hogy az utolsó kanyarban két versenyzője is kicsúszott. A második Visma így csak tizedekkel maradt le, míg a Vas Blankával felálló SD Worx 1 másodpercet kapva harmadik lett.

Simábbnak indult, de aztán szűkösre sikeredett.

Ahogy az várható volt, relatíve kis különbségekkel vágott neki a peloton az első mezőny szakasznak, mely során mindössze egy harmadik kategóriás kaptató okozott nehézséget, az utolsó szűk 40 kilométer pedig szinte végig lejtett, azaz borítékolható volt a mezőnyhajrá. Akik erre tippeltek, azoknak nem kellett csalódniuk, hiszen összejött a sprint, amit a kanadai Alison Jackson húzott be, mögötte pedig Vas Blanka zárt, aki az előző napi csapat kronón elért idejének köszönhetően átvehette az összetett éllovasának járó piros trikót. Valter Attila rózsaszín trikóban eltöltött napjai után ezzel már a női fronton is büszkélkedhetünk Grand Tour-t vezető kerékpárossal. Mondani se kell, Blankának remekült állt a piros trikó, talán minden eddiginél jobban, de nekünk magyaroknak biztosan.

Női Vuelta Espana kép 2. NV
Vas Blanka pirosban!

Magyar lány pirosban

Blanka tehát első magyarként magára ölthette a piros trikót és jó esély mutatkozott arra, hogy azt meg is őrzi a soron következő etapon. A második naphoz hasonlóan ezúttal sem várt komoly emelkedő a versenyzőkre, azonban a karakterisztikát tekintve egyértelműen nehezebbnek ígérkezett a Lucena del Cid és Teruel közti 130 kilométeres penzum, melyen végül a holland legenda, Mariane Vos volt a legerősebb. Vos jóval erősebb volt, mint riválisai, viszont összetettben nem tudta átvenni a vezetést, ugyanis Blanka útközben szerzett jóváírást, ennél fogva megőrizte az első helyet.

Ezt is olvasd el!
Vas Kata Blanka U23-as világbajnok 2023.08.14
A Glasgow-ban zajló kerékpáros-világbajnokság záró napján Vas Kata Blanka lett az U23-as világbajnok, kiváló sprinthajrával megnyerte az U23 korosztály mezőnyversenyét, amelyet a felnőttek országúti versenyével együtt rendeztek.

Az eddigiekhez hasonlóan a negyedik szakasz is sprinterek harcát ígérte, melyben végül egy újabb név került fel a szakaszgyőztesek listájára: Kristina Falkner csapata második sikerét zsebelte be, amivel feljött összetettben a harmadik helyre. Blanka ezen napon már sajnos nem tudta megvédeni a trikót, de ilyen fiatalon aligha van szégyenkezni valója emiatt.

Női Vuelta Espana kép 3. NV
Újabb EF győzelem, ezúttal Kristina Falkner volt a leggyorsabb

A hegyek és Demi Vollering

Az 5. etapon aztán már a hegyimenők voltak a főszerepben, akik közül egyértelműen kiemelkedett a holland szupersztár, Demi Vollering, aki nem mellesleg Blanka csapattársa. Az esélyeshez méltóan egész nap Volleringért dolgoztak a hölgyek. A szakasz során egy hosszú, de lankásabb, majd a végén egy rövid, ám meredek kaptatót kellett leküzdeni. A bő három kilométeres emelkedőn aztán érvényesült a papírforma: Vollering 800 méterrel a cél előtt támadott és végül szűk fél percet vert a közvetlen üldözőire.

Női Vuelta Espana kép 4. NV
Vollering erődemonstrációt tartott!

Annak ellenére, hogy a Vollering által megnyert hegy sem volt sétagalopp, a rá következő nap viszont feltétlen vízválasztónak tűnt. A közel 2000 méteren fekvő La Laguna Negra kaptatóján volt a befutó. A hegy tetejére vezető út meredeksége jóval egyenletesebb volt az előző naphoz képest. Ezért nem csoda, hogy kisebb különbségek születtek és jóval nagyobb csata is kerekedett a hölgyek között. A végén ezúttal is ott volt Vollering, most azonban be kellett érnie a második hellyel, a francia Évita Muzic mögött. Az összetettben nem történt változás, a holland versenyző magabiztosan megőrizte a trikót.

Ezt is olvasd el!
Vas Blanka 2023-as top szezonja! 2024.02.29
Vas Blanka neve a 2021-re halasztott olimpián égett be sokunk emlékezetébe. Az akkor 19 éves versenyző hatalmas meglepetésre a 4. helyen zárta a hegyikerékpárosok viadalát. Vas Blanka eredménye nem egy egyszeri csoda volt. Azóta sorra szállítja a jobbnál jobb eredményeket, mindezt három különböző szakágban. Legyen szó országútról, montiról vagy cyclocrossról, Blanka számára csak a két kerék a fontos. A vázméret, a guminyomás vagy éppen a terep már nem jelenthet megálljt. Nézzük is meg, miként alakult Vas Blanka 2023-as top szezonja!

Vos dupla, megingathatatlan Vollering

Az utolsó előtti napon jöhetett egy újabb sprint, melyet ismét Marianne Vos nyert. Immáron zöld trikóban, ezzel gyakorlatilag bebiztosítva a pontverseny első helyét, így tehát jöhetett a mindent eldöntő záró szakasz.

Szűk 90 kilométer és majdnem 25 kilométer hegymenet volt hivatott dönteni a női Vuelta végkimeneteléről. Akármennyire is nehéz, illetve megterhelő napnak néztek elébe, nem igazán látszott, hogy hol tudnak fogást találni Volleringen és a bomba erős során. A rivális csapatok, azaz az FDJ és a Visma is minden maguktól telhetőt megtettek, de ezek dacára sem tudtak felülkerekedni Volleringen, aki végül újabb fél percet adott az üldözőknek, megnyerve ezzel a 2024-es spanyol körversenyt.

Női Vuelta Espana kép 5. NV
Kétség sem férhet hozzá, Vollering nyerte a Vueltát!

A második szakaszsikerét bezsebelő Vollering 2022-ben harmadik, tavaly második volt, idén pedig nyerni tudott. Ezzel a tavalyi Tour de France után pályafutása második nagy körversenyét nyerte. Vollering az összetett mellett a hegyi pontversenyt is megnyerte, Vas Blanka pedig a győztes csapat segítőjeként az 57. helyen zárt! És nem mellesleg két szakaszon keresztül viselhette a piros trikót!

Innen is gratulálunk a történelmi sikerhez!!

Szöveg: Fajcsák Balázs

További cikkek

Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás együtt nemcsak fizikai, hanem mentális jóllétet is teremt. 
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg rendellenességre utalnak, nem elég informatívak. Általában szükséges a „kódolvasáshoz” egy orvos, aki átlátja őket. Jó esetben. 
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még senkinek sem sikerült. Az amerikai ultrafutót azonban nemcsak káprázatos sikerei miatt szeretik, hanem azért is, mert bárhol megjelenik, árad belőle a kedvesség. 

Ajánló

Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás ...
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg ...
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még ...
Mi is az a Zwift? 2025.02.07
A kerékpársportot követők már megszokhatták, hogy egy-egy kerékpárverseny közvetítése előtt a reklámblokkban egy bizonyos „Zwift” nevű programot promózik a ...
Múlt. Jelen. Jövő. Bemutatjuk a PUMA magyar bajnok atlétáit 2024.12.19
Ismerjétek meg a magyar PUMA csapatot Kerekes Grétát, Kozák Lucát és Tóth Annát, a PUMA magyar bajnok atlétáit. Mindannyian eredményes PUMA atléták, akik most ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.