betöltés folyamatban...

NINCS KEDVEM…

2020.11.07.
Nincs kedvem megmozdulni,

Nincs kedvem megmozdulni Ülök a széken, könyöklök a térdemen, és a kezemben forgatom a cipőmet. Lehajtott fejjel nézem az apró szakadást a zoknimon, és egyszerűen nincs kedvem elindulni. Fáradt vagyok. Egész nap dolgoztam, egy perc megállásom nem volt, még a déli kiflimet sem tudtam megenni. Jó, tudom, azt szoktam mondani, hogy közben mindig feltöltődöm, jönnek a friss, a boldog gondolatok. Lehet, hogy újra tudnék mosolyogni, de ma…

Nincs kedvem megmozdulni Igen, felvettem a trikómat. Ez akkor sem jelent semmit, csak jobban érzem magam benne, mint ingben, nyakkendőben. Szeretem az anyagát, szeretem, ahogy rám simul. Sok közös élményünk volt már eddig is. Tényleg, kicsit érzem rajta az előző edzés ízét, a hasamon és a mellkasomon érdekes vonalat rajzolt rá a verítékből kicsapódó só. Nagyot sóhajtok. Milyen jó is volt tegnap, de most egyszerűen nem megy.

Nincs kedvem megmozdulni

Felhúzom a bal cipőmet. Körülöleli a lábfejemet, lágyan, de határozottan, mint ahogy nekem kellett volna válaszolnom a főnökömnek. Kényszeredetten felnevetek, miközben megkötöm a fűzőt. Már megint az állásomat féltettem, pedig nekem volt igazam. Nem baj, én legalább le tudok gyűrni annyit, amennyit ő sosem lesz képes. Viszont ahhoz most el kellene indulni, de…

Nincs kedvem megmozdulni

Kirázom a jobb cipőmből a kavicsot, az ujjammal végigsimítom a belsejét, és belelépek. Tegnap éreztem a végén, hogy bántja valami a talpamat. Az útépítésnél mehetett bele az apró kőmorzsalék. Persze ma, amikor fél órát álltam ott a dugóban, a műszerfalon dobolva fanyar vigyorral jegyeztem meg, hogy két lábon mennyivel gyorsabb volt. Ma biztosan nem arra mennék, ha nekiindulnék. Már ha nekiindulnék.

Nincs kedvem megmozdulni

Felállok, tenyeremet a derekamra támasztva kihúzom a hátamat. A bankban kezdett nyilallni, amikor arra a közönyösen arrogáns ügyintézőre vártam. Közel egy órán át üldögéltem, toporogtam. Járkáltam fel-alá, és amikor ránéztem az órámra, arra gondoltam, ha most nekiindulnék, már a Kiserdőnél lehetnék. Megadom magam. Kisétálok a kapuhoz, bezárom magam mögött. A zsinórra fűzött kulcsot a csuklómra húzom. Elindulok. Lassan, döcögősen, még morgok egyet a ház előtti kátyún. Nem igaz, hogy ezt nem lehet kijavítani… aztán lerázom a karjaimat. Lehet, hogy nem volt kedvem, de elindultam. Beleszagolok a levegőbe. Furcsa virágillat száll valahonnan. A saroknál megbocsátok annak a lánynak a bankban. Az új építésű kék háznál eszembe jut, mit is mondjak holnap a főnökömnek. A platánfák árnyékába érve pedig kilazul a hátam, és elmúlik a fájdalom. Valahogy biztos vagyok benne, hogy azt a kátyút hamarosan kijavítják. Futok. Mosolyogva.

 

További cikkek

Bosch: háromszor a Föld körül – első hely a Fut a cég versenyen! 2025.04.27
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen (X)
Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás együtt nemcsak fizikai, hanem mentális jóllétet is teremt. 
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg rendellenességre utalnak, nem elég informatívak. Általában szükséges a „kódolvasáshoz” egy orvos, aki átlátja őket. Jó esetben. 

Ajánló

Bosch: háromszor a Föld körül – első hely a Fut a cég versenyen! 2025.04.27
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen (X)
Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás ...
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg ...
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még ...
Mi is az a Zwift? 2025.02.07
A kerékpársportot követők már megszokhatták, hogy egy-egy kerékpárverseny közvetítése előtt a reklámblokkban egy bizonyos „Zwift” nevű programot promózik a ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.

Sport Forum Hungary 2023 konferencia

2023.11.15
2023. október 19-én lezajlott a második Sport Forum Hungary konferencia a Puskás Arénában, elmondhatjuk a kitűzött céljainkat elértük, a szakmai nap a programok mellett fórumot teremtett a sport diszciplinái között. A 2023-as második eseményünk központi témája a nemzetközi együttműködés, amely során mélyrehatóan vizsgáljuk a V4 régió sportéletét és sportgazdaságát meghatározó kulcskérdéseket. Az idei konferencia öt fő trend köré épült fel: fenntarthatóság, mesterséges intelligencia, digitalizáció, integráció és nemzetköziesedés. Ezeknek a trendeknek a jelenlegi és jövőbeli hatásait a sportra alaposan áttekintjük, inspirálva és ösztönözve az újításokat és a pozitív változást a sport világában. A Sport Forum Hungary egésznapos programja három teremben párhuzamosan zajlott, 120 előadó és panelbeszélgetés résztvevő 80 előadása gazdagította a napot és 758 résztvevő látogatta meg az eseményt.