betöltés folyamatban...

Vándortábor extra: új programsorozat iskolásoknak

2023.03.03.

Már várják a jelentkezéseket az Aktív Osztálykirándulás Program eseményeire!

Az idén hetedik alkalommal meghirdetett Vándortábor Program céljaival összhangban az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság ebben az évben egy új, országos eseménysorozatot indított el. Az Aktív Osztálykirándulás Program a vándortáboros útvonalakon, a meglévő eszközökkel, iskolai osztálykirándulások formájában kínál arra lehetőséget, hogy a diákok a tavaszi és az őszi időszakot is a szabadban, aktívan tölthessék el. A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) a biciklis túrákért, a vízi kirándulásokért pedig a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) felel. Ezen felül jó hír, hogy március 3-án újra lehet jelentkezni azokra a vándortáboros turnusokra, melyek idő közben felszabadultak.

Az aktív kikapcsolódás öröme

2017-ben egy régi hagyományt felélesztve indult útjára a Vándortábor Program. A program során a diákok gyalog, kerékpárral, vízen vagy zarándokolva fedezhetik fel az aktív kikapcsolódás örömét és hazánk szépségeit. A nyári táborokban eddig összesen több mint 50 ezer diák és 3 ezer pedagógus vehetett részt. Azonban a nebulóknak mostantól a tavaszi és az őszi időszakban is lesz arra lehetőségük, hogy szabadidejüket a természetben, mozgalmasan tölthessék el. Erre az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság által életre hívott Aktív Osztálykirándulás Program nyújt majd lehetőséget, amely a bejáratott útvonalakon, a meglévő vándortáboros eszközökkel (kerékpárok, kenuk) nyújt igazi közösségi élményt a tanulóknak. A háromnapos, kétéjszakás osztálykirándulásokat a MAKETUSZ (7 túraútvonalon) és az MKKSZ (9 helyszínen) szervezi.

"<yoastmark

Közösségi életérzés

Akik kerékpárral vágnának neki országunk felfedezésének, azok a Festeticsek földjét, a Velencei-tavat, a Palócok földjét és az Alpokalja-Fertő-tájat vehetik célba, valamint a Vértes, a Cserehát és a Zemplén szépségeit térképezhetik fel két keréken. Viszont akik vízre szállnának, azok az Alsó-Dunán, a Felső-Tiszán, a Szigetközben, Esztergomban, a Rábán, a Felső-Rába völgyében és a Hortobágyon kalandozhatnak, illetve két további Tisza-tavi kirándulás alkalmával ismerkedhetnek meg a tó természeti kincseivel és épített környezetével. A program egyik kiemelt célja, hogy akik részt vesznek egy ilyen aktív osztálykiránduláson, és személyesen tapasztalják meg ezt a fajta közösségi életérzést, azok a későbbiekben vándortáborozni is jöjjenek el.

Ezt is olvasd el!
Mit sportoljon a gyerek? 2022.09.09
A megfelelő sportág kiválasztása a gyerek számára, minden szülő számára fontos döntés. Az első sportélmények nagyban meghatározzák a gyerek jövőbeni hozzáállását a sporthoz. Cikkünkben megmutatjuk, hogyan segíthet egy szülő gyermekének olyan sportágat választani, amely a legjobban megfelel a szükségleteinek és érdeklődésének.

A programok

A háromnapos aktív osztálykirándulásokon a bringázás, kenuzás, túrázáson felül színes kulturális, ismeretterjesztő programokat is kínálnak a szervezők. Útközben lehetőség lesz különböző attrakciók megtekintésére, változatos kiegészítő programok igénybevételére, valamint fürdésre és persze pihenésre is. Az osztálykirándulások tudatosan „zöld” programok, ahol nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a résztvevőknek ebben az időszakban minél kisebb legyen az ökológiai lábnyoma. A bringás osztálykirándulások kiépített kerékpárutakon haladnak majd. Ahol erre nincs lehetőség, ott kifejezetten alacsony forgalmú utakon vagy kerékpározható földutakon, töltéseken lehet tekerni.

Ha lemaradt a vándortáborokról, most itt az újabb lehetőség a jelentkezésre!

Március 3-án, pénteken, 16 órától ismét megnyílnak a még szabad helyek az érdeklődők számára. A kedvezményes, 43 ezer forintos részvételi díjba az étkezés, a szállás és a programok költségei is beletartoznak. Azok a tanárok pedig, akik vándortábor-vezetői képesítéssel szerveznek Vándortábort, idén már 120 ezer forintos javadalmazásban részesülnek. A vándortábor programhoz kapcsolódó 30 kreditpontot érő akkreditált pedagógus továbbképzésekre is lehet még jelentkezni az erdei, a vízi, a zarándok és a bringás vándortáborokat szervezők honlapjain.

Forrás: Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ

További cikkek

Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás együtt nemcsak fizikai, hanem mentális jóllétet is teremt. 
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg rendellenességre utalnak, nem elég informatívak. Általában szükséges a „kódolvasáshoz” egy orvos, aki átlátja őket. Jó esetben. 
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még senkinek sem sikerült. Az amerikai ultrafutót azonban nemcsak káprázatos sikerei miatt szeretik, hanem azért is, mert bárhol megjelenik, árad belőle a kedvesség. 

Ajánló

Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás ...
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg ...
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még ...
Mi is az a Zwift? 2025.02.07
A kerékpársportot követők már megszokhatták, hogy egy-egy kerékpárverseny közvetítése előtt a reklámblokkban egy bizonyos „Zwift” nevű programot promózik a ...
Múlt. Jelen. Jövő. Bemutatjuk a PUMA magyar bajnok atlétáit 2024.12.19
Ismerjétek meg a magyar PUMA csapatot Kerekes Grétát, Kozák Lucát és Tóth Annát, a PUMA magyar bajnok atlétáit. Mindannyian eredményes PUMA atléták, akik most ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.

EGÉSZSÉGES FALATOK TÚRÁZÁSHOZ

2020.08.25