Urr Anitát beválasztottak az Európai Paralimpiai Bizottság Elnökségébe

2021.11.11.
European Paralympic Committee

Az Európai Paralimpiai Bizottság (EPC) a ciprusi Limasszolban tartott közgyűlésén – holtversenyben a legtöbb szavazattal a szervezet elnökségének tagjává választották Urr Anitát, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkárát.

Az új Elnökség

Az elnökségbe a 37 megjelent tagszervezet küldöttei svéd alelnököt valamint magyar, ír, lengyel, litván, brit elnökségi tagot és norvég pénztárnokot választottak. Az elnökség később egy sportolói delegálttal egészül majd ki.
Az EPC új elnöke a Holland Paralimpiai Bizottság elnöke, Raymon Blondel lett.

Urr Anita sokszoros magyar bajnok középtávfutó volt, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerzett testnevelés-rekreáció szakos tanári, a Corvinus Egyetemen pedig szociális igazgatásszervezői diplomát. 2015 óta dolgozik a Magyar Paralimpiai Bizottságban.

Az EPC új elnöksége a az európai országok közötti együttműködés erősítését, önálló európai multi-parasport versenyek szervezését, és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottságon (IPC) belül az európai érdekek határozottabb képviseletét tűzte ki legfontosabb céljaiként.

Magyar Paralimpiai Csapat

Az EPC közgyűlése elemezte a tokiói paralimpiai játékok eredményeit. A Magyar Paralimpiai Csapat a 18. helyen végzett a nemzetek ranglistáján (ez minden idők legjobb magyar eredménye), az európai országok között pedig 11. lett. Az elemzés során az EPC szakemberei a magyar eredményeket az egyik legfontosabb európai sikernek nevezték. A közgyűlésen a magyar delegáció – Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Urr Anita főtitkár és Dányi Anita nemzetközi igazgató – számos sikeres megbeszélést folytatott, többek között a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnökével, Andrew Parsonssal is.

Az EPC elnökségének korábban egyszer volt magyar tagja, Szekeres Pál, háromszoros paralimpiai bajnok kerekesszékes vívó, a Magyar Paralimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke személyében, 2001 és 2005 között.

 

További cikkek

Itt vannak az év sportolói 2022.01.07
Az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála alkalmával díjazták az év legkiemelkedőbb sportolóit,  a koronavírus miatt egy év szünet után ismét élő gálával, ...
M4 Sport - Az Év Sportolója Gála 2021.12.28
Az Év Sportolója díjak idei nyerteseit 2022. január 6-án a Nemzeti Színházban tartandó M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán tudjuk majd meg, a kategóriák top3-as ...
Véget ért a XVI. Paralimpiai Játékok 2021.09.05
Nagyon sikeres szerepléssel zárt a magyar csapat a paralimpián – korábban csak az 1984-es paralimpián szerzett több érmet, mint Tokióban: Magyarország hét arannyat, ...

Ajánló

FEGYENCEDZÉS VAGY ANTIGRAVITÁCIÓS JÓGA, EZ ITT A KÉRDÉS! 2022.01.21
El kéne kezdeni, de mit? Fegyencedzés, funkcionális tréning, saját testsúlyos edzés, jóga… Gyakori kérdés ez az életmódváltók előtt. Számukra készítettünk ...
A Szent Jakab-út, avagy a magyar Camino 2022.01.19
„2009 januárjában egy baráti beszélgetés közben született az ötlet egy Lébényben tartandó Szent Jakab-napról, zarándokünnepről. Az ötletet megosztottam néhány ...
FUSS BABAKOCSIVAL! 2022.01.18
Még 2014-ben jött létre a facebookon a címben található csoport. Mára több ezer tagja van. De hogyan kezdődött az egész mozgalom? Erre válaszolt egy korőbbi ...
Djokovic vesztett a bíróságon 2022.01.16
Visszavonják Novak Djokovic vizumát az ausztrál szövetségi bíróság döntése alapján, így a világelső és címvédő szerb klasszis nem indulhat az Australian Openen, ...
TÍZEZER LÉPÉS - SINGAPORE-I MINTA 2022.01.15
Szingapúrban megszámlálhatatlan mennyiségű közösségi sporteseményt szerveznek kisebb-nagyobb csoportoknak, ingyenesen vagy fizetés fejében, a jókedvért vagy a verseny ...

Blog

PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.
Villám Lilla strandröplabda játékos blogja 2
Szombathelyi Szandra strandröplabda játékos blogja 2.