betöltés folyamatban...

Mark Hirschi volt a legerősebb Pécsett, ahol Dina Marci is megvillant!

2023.05.13.

Az első komolyabb hegyi etappal folytatódott a Tour de Hongrie. A mezőny a Kaposvár és Pécs közötti szakaszt teljesítette, benne a híres Bárány úti emelkedővel, ami a maga átlag 12 % meredekségével komoly erőpróba elé állította a pelotont. A napot végül az UAE Emirates svájci kerékpárosa Mark Hirschi nyerte, aki ezzel át is vette a vezetést összetettben, a legjobb magyar pedig Dina Márton lett a fantasztikus 10. helyével!

Felhős idő fogadta a rajt előtt a Tour de Hongrie 3. szakaszának mezőnyét Kaposváron. Az etaptól rengeteg izgalmat várhattunk előzetesen, hiszen hat kategorizált emelkedő is bekerült az útvonalba, a célvonal pedig egy második kategóriás hegymenet (2,3 km; 9%) tetejére került. A Bárány utca meredekét háromszor is teljesítenie kellett a versenyzőknek, így megkezdődhetett az összetettért folytatott viadal.

Tour de Hongrie 3. szakasz szintrajza Forrás: tdh.hu

Szinte azonnal, az éles rajtot követően kialakult a verseny ötfős elmenése: a szökevénycsoportot a hegyi trikós, az összetettben harmadik helyen álló Matus Stocek (szlovák, ATT Investments), fő riválisa, a tegnap is szökő olasz Filippo Ridolfo (Novo Nordisk), a belga Dries de Bondt (Alpecin – Deceuninck), illetve két ausztrál, Jarred Drizners (Lotto Dstny) és Cameron Scott (Bahrain Victorious) tették teljessé. Stocek a kézenfekvő hegyi hajrák helyett a gyorsasági részhajrákat vette célba, amelyekből el is vitte mind a hármat. A hegyeken pedig Ridolfo villogott: a mánfai harmadik, illetve a pécsi második kategóriás emelkedő megnyerésével átvette a vezetést a hegyi pontversenyben.

A szökevények lejtmenetben! Forrás: TDH Facebook

Eközben hátul az INEOS és a DSM diktálta a tempót, megerősítve ezzel, hogy tényleg jó formában van a kiemelt emberük. A Bárány út első áthaladásnál ketten megrpóáltak felérni az élen tekerő ötöshöz, ami sikeresnek bizonyult: Sebastian Schönberger (Human Powered Health), Silvan Dillier (Alpecin – Deceuninck) nevével egészült ki a szökevények sora. 

Az INEOS sora tempózik a mezőny elején! Forrás: TDH Facebook

Az igazi tűzijáték aztán a meredek második mászásakor kezdődött: előbb Egan Bernal váltott tempót, majd csapattársa, Jhonatan Narváez kontrázott. Utóbbihoz két kiváló hegyimenő, Finn Fisher-Black (UAE Team Emirates) és Oscar Onley (Team DSM) zárkózott fel. A hegytetőig Schönberger és Drizners lerázták szökevénytársaikat, és kettesben vágtak neki a lejtmenetnek, azonban Dries de Bondt még be tudott állni Narváezék sorába, a hatos pedig 35 kilométerrel a vége előtt összezárt.

A pokoli Bárány út! Forrás: TDH Facebook

Mivel minden olyan sorból volt kerekes a frissen alakult élbolyban, mely korábban a tempót diktálta, így más formációknak kellett magukra vállalnia e nem túl nemes feladatot. Némi hezitálás után a BORA, a Tudor és a Q36.5 lépett elő ebbe a szerepbe. Ha nehezen is, de 17 kilométerrel a cél előtt megfogták a szökést, így a nagyjából 30 fős mezőny együtt érkezett az utolsó emelkedőhöz.

Nyúlik a mezőny! Forrás: TDH Facebook

A Lotto versenyzői vezették fel a kaptató előtti pár kilométert, az igazán nehéz rész kezdeténél azonban az INEOS termett elől. Ben Tulett akciójára csak Marc Hirschi tudott érdemben válaszolni, aki aztán 1 kilométerre a céltól tovább tudott menni. A svájcinak végül senki se veszélyeztette a szakaszgyőzelmét, ami mellett a sárga trikót is átvette. A második helyre Tullett, a harmadikra a Team DSM fiatalja, Max Poole ért oda. 

Marc Hirschi ért fel elsőként a Pécsi Állatkerthez! Forrás: TDH Facebook

Nagy örömünkre Dina Marci is megvillant, hiszen sikerrel abszolválta a korábban kitűzött Top 10-es célját. A szakaszbeli 10. helye összetettben jelenleg a 8. pozíciót jelenti, amit jó eséllyel tarthat meg a szombati, Dobogókői etapon. 

Dina Marci a Top 10-ből várhatja a folytatást! Forrás: TDH Facebook

Folytatás tehát Martonvásár és Dobogókő közötti 206 km-es szakasszal, ahol 2600 méternyi szintemelkedés, 5 kategorizált emelkedő és egy első kategóriás hegyi befutó vár a mezőnyre!

A szakasz összefoglalója! Forrás: Eurosport.com 

 

Ezt is olvasd el!
Groenewegené a szakasz, Bernal bukott – kezdetét vette a 44. Tour de Hongrie! 2023.05.10
A keddi csapatbemutató után a mai nap során vette kezdetét a 44. Tour de Hongrie. A viadal az idei évre szintet lépett, hiszen a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) besorolása szerinti Pro Series kategóriába került a magyar kör. Ennek megfelelően a mezőny erőssége is bombaerős, ugyanis 9 World Tour alakulat mellett szintén 9 Pro Team állt rajthoz Szentgotthárdon, ahol a gyorslábúak meccselhettek a győzelemért.
Ezt is olvasd el!
Fabio Jakobsen nyerte a Tour de Hongrie 2. szakaszát! 2023.05.12
A második, Zalaegerszeg és Keszthely közti etappal folytatódott a 44. Tour de Hongrie, melynek első napját a holland sztársprinter Dylan Groenewegen nyerte egy igencsak parádés sprintben, így ő vehette fel a sárga trikót. A Tour de Hongrie 2. szakaszán a látványos befutó mellett sajnos egy komoly bukás miatt marad emlékezetes a nyitány. Ebben a korábbi Tour és Giro győztes Egan Bernal is földre került, de szerencsére tudta folytatni a viadalt.

További cikkek

Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás együtt nemcsak fizikai, hanem mentális jóllétet is teremt. 
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg rendellenességre utalnak, nem elég informatívak. Általában szükséges a „kódolvasáshoz” egy orvos, aki átlátja őket. Jó esetben. 
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még senkinek sem sikerült. Az amerikai ultrafutót azonban nemcsak káprázatos sikerei miatt szeretik, hanem azért is, mert bárhol megjelenik, árad belőle a kedvesség. 

Ajánló

Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás ...
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg ...
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még ...
Mi is az a Zwift? 2025.02.07
A kerékpársportot követők már megszokhatták, hogy egy-egy kerékpárverseny közvetítése előtt a reklámblokkban egy bizonyos „Zwift” nevű programot promózik a ...
Múlt. Jelen. Jövő. Bemutatjuk a PUMA magyar bajnok atlétáit 2024.12.19
Ismerjétek meg a magyar PUMA csapatot Kerekes Grétát, Kozák Lucát és Tóth Annát, a PUMA magyar bajnok atlétáit. Mindannyian eredményes PUMA atléták, akik most ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.