betöltés folyamatban...

Team Polti Kometa – Fetter Erik csapata

2023.11.09.
Fetter Erik

2024-től Team Polti Kometa lesz az Ivan Basso és Alberto Contador nevével fémjelzett kerékpáros csapat neve, itt teker Fetter Erik is.

Új szponzor érkezett

A Magyarországról Fetter Eriket foglalkoztató profi kerékpároscsapat jövőre nevet vált, és új szponzor érkezésével Team Polti Kometa néven folytatja a versenyzést ProTeam kategóriában. A Kometa 2017 óta hűséges társa Alberto Contador Alapítványának, az olasz Polti pedig gazdag kerékpáros örökséggel rendelkezik.  

Amióta a Kometa 2017-ben debütált a csapat mezén, a cég a csapat identitásának szerves részét képezi. 

„Nagyon örülök, hogy a Kometával ismét megújítottuk a partnerségünket” – mondta Fran Contador, a csapat ügyvezetője.

8 éve a Kometa-val

Ez a nyolcadik egymást követő év, amikor a Kometa az Alberto Contador Alapítvány projektjének névadó társszponzoraként elkötelezte magát. 

„Hosszú utat tettünk meg együtt! Nemcsak a csapattal, hanem a magyarországi kerékpársport fejlődésében is” – tette hozzá Fran Contador.

A Kometa támogatása tette lehetővé azt, hogy a csapat 2018-ban felkerülhessen a kontinentális kategóriába, valamint hozzájárult ahhoz is, hogy a 2022-es Giro d’Italia Budapesten rajtolhatott. 

A Kometa halad tovább azon az úton, amit sok évvel ezelőtt kitűzött magának. 

„Hiszem, hogy a kerékpározás hozzájárul egészségünk javításához és boldogabbak lehetünk általa. A Team Polti Kometa csapatban és az utánpótlás-csapatában is vannak magyar versenyzők. Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy hozzájáruljunk a hazai kerékpárosélet fellendítéséhez. Dér Zsolt szövetségi kapitánnyal azon dolgozunk, hogy üzenetünk minél több iskolába is eljusson és ezzel az új generációkat buzdítsuk a kerékpározás iránti szenvedélyre” – mondta el a csapatnév-váltás kapcsán Giacomo Pedranzini, a Kometa ügyvezető igazgatója.

A Kometa az HonestFood mozgalom révén az egészséges táplálkozást az aktív életmóddal együtt támogatja, megőrizve legértékesebb kincsünket: az egészségünket. A Polti ezeket az erőfeszítéseket otthonunk és szakmai környezetünk ápolására tervezett termékekkel erősíti. Közös küldetésük egy egészséges, produktív és elégedett társadalom építése. 

Ivan Basso ígéretes jövőt vizionál a csapat számára, és büszkeséggel tölti el, hogy sikerült visszahozni a kerékpársport világába egy olyan tekintélyes nevet, mint a Polti.

„Ez egy valóra vált álom. A Kometa és most már a Polti tartós támogatásával magabiztosan tekinthetünk a jövőbe, tudva, hogy új erőforrásokat és ambiciózus kilátásokat kínálhatunk a csapatnak” – mondta Ivan Basso.

Ezt is olvasd el!
Giro d'Italia Nagy Rajt 1. szakasz magyar szempontból 2022.05.07
Valter Attila a 29. lett a Giro d’Italia Nagy Rajt 1. szakaszán, ezzel legjobb magyar lett a mezőnyben.

ProTeam

Ez a három szezonra szóló megállapodás nemcsak céljaikat erősíti meg, hanem a csapat dinamikáját is fokozza a ProTeam kategóriába való átmenet óta. 

Fetter Erik, a csapat profi kerékpárosa a névváltás kapcsán elmondta: „Példamutató, hogy a Kometa kiállt az egészséges életmód és a sport támogatása mellett. Ritka, hogy egy magyar cég egy világviszonylatban ilyen magas szinten versenyző csapatot támogasson. A szponzorációnak is köszönhető, hogy a magyar fiatalok folyamatosan lehetőséget kapnak az utánpótláscsapatban is.”  

 

További cikkek

Bosch: háromszor a Föld körül – első hely a Fut a cég versenyen! 2025.04.27
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen (X)
Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás együtt nemcsak fizikai, hanem mentális jóllétet is teremt. 
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg rendellenességre utalnak, nem elég informatívak. Általában szükséges a „kódolvasáshoz” egy orvos, aki átlátja őket. Jó esetben. 

Ajánló

Bosch: háromszor a Föld körül – első hely a Fut a cég versenyen! 2025.04.27
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen (X)
Túrázás és a jóga 2025.02.16
Habár elsőre talán elég távolinak tűnik, valójában nagyon is közel van egymáshoz a túrázás és a jóga. Tanulmányok kimutatták, hogy a jógázás és a túrázás ...
Mire jó a laborlelet? 2025.02.10
A legtöbb ember számára a laborvizsgálatok eredményei nem mondanak túl sokat. Azontúl, hogy amit megcsillagoznak a laborlelet íven, azok az értékek valószínűleg ...
Egy szimpatikus szuperhős: Courtney Dauwalter ultrafutó 2025.02.09
Courtney Dauwalter 2023-ban három ikonikus versenyt, a Western States 100-at, a Hardrock 100-at és az Ultra-Trail du Mont Blanc-t is megnyerte. Ez rajta kívül eddig még ...
Mi is az a Zwift? 2025.02.07
A kerékpársportot követők már megszokhatták, hogy egy-egy kerékpárverseny közvetítése előtt a reklámblokkban egy bizonyos „Zwift” nevű programot promózik a ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.