betöltés folyamatban...

A keresztény túra: Csíksomlyói zarándoklat

2022.05.23.

Húsvét után kezdetét veszi a Pünkösdi időszak, ez sokaknak, leginkább Erdélyben azt is jelenti, hogy közeledik a Csíksomlyói zarándoklat és búcsú. Egyúttal több százezer ember zarándoklatra indul. Ez az ünnep eredetileg a Székelyek körében volt népszerű, de a rendszerváltás óta az összmagyarság egyik legjelentősebb keresztény eseményévé vált.

A Csíksomlyói búcsú eredete

Az eredetileg Szent Mária tiszteletére és dicsőítésére szervezett esemény sokat változott a történelem során, az első említésig 1444-ig kell visszanyúlni. Napjainkban sokan azért indulnak útnak, hogy tanúbizonyságot tegyenek hitükről,. Sokakat a hazaszeretetük hajt, végül ott vannak azok is, akik a búcsús vásárért és közösségi élményért járnak oda. Ebben a három csoportban mindössze annyi a közös, hogy sokan gyalog teszik meg ezt az utat.

Az erdélyi zarándokok általábana saját településeikről indulnak el kisebb nagyobb csoportokban, ezért a túraút pontos hossza falvanként és városonként eltérő. A magyarországi kirándulók legkedveltebb útvonala Budapestről vezet vonattal Csíkszeredába. Pár éve már direkt erre a célra létrejött a „Székely Gyors és Csíksomlyó Expressz” nevű vonatjárat. A búcsú napján a csíkszeredai Kegytemplom előtt van a gyülekez. A tömeg együtt felvonul a „nyeregbe”, ami arról kapta a nevét, hogy a két hegy között elterülő völgy egy nyerget formáz.

Csíksomlyói zarándoklat
A csíksomlyói búcsús mise helyszíne. A szabadtéri oltárt Makovecz Imre tervezte

A túra és látványosságok

A Magyarországi túrázok sok kiindulási pont közül választhatnak, a legnépszerűbb kezdőpont Hargitafürdő. Hargita megye egyik legkedveltebb kiránduló helyei közé tartozik, a kis falut rengeteg látványosság veszi körül.

Határában magasodik a Tolvajos-tető, ahol három nagy kereszt áll 896, 1896 és 1567-es évszámokkal a honfoglalásra, Márton Áron születésére és a János Zsigmond seregén itt aratott győzelemre emlékeztetve.

Akik inkább aktívan szeretik szabadidejüket, azoknak ott van a Balu park, a 1,5 hektáron fekvő kalandpark méltán kedvelt a helyiek körében. A téli sportok kedvelői sem maradnak programok nélkül, a Hargitafürdői sípályák mellet egy nagyobb séta távolságra esik a Madarasi Hargita,. Ide még akkor is érdemes elsétálni, ha épp nincs síszezon. Az 1801 méter magas hegycsúcs, ami a tetején kopjafákkal van kidíszítve egy egyedi és varázslatos tájat tár az odalátogatok szeme elé.

Viszont, ha most látogatunk oda Székelyföldre, akkor mégiscsak a zarándoklat a legkülönlegesebb program. Hargitafürdőről két út vezet nyeregbe. A rövidebb és egyben népszerűbb ösvény – körülbelül 20 kilométer – áthalad a Toljavós-tetőn, így aki kíváncsi a Hármaskeresztekre az inkább ezt a szakaszt válassza.

Akik nagyobb kihívásra vágyik, az elindulhat a hosszabb közel 30 kilométeres úton, áthaladva egy olyan tradicionális és történelmileg fontos falun, mint Mádéfalva. Mindkét útvonal nagyon szép és autentikus, belátást enged a környék értékeibe, hegyes utakon kezdődik, majd ér véget.

Ezt is olvasd el!
A Szent Jakab-út, avagy a magyar Camino 2022.01.19
„2009 januárjában egy baráti beszélgetés közben született az ötlet egy Lébényben tartandó Szent Jakab-napról, zarándokünnepről. Az ötletet megosztottam néhány barátommal, nekik is tetszett, biztosítottak, hogy szívesen velem tartanak majd. Aztán persze arra gondoltunk, ha már egyszer zarándoklat, miért ne lehetne Szent Jakab minden zarándoka előtt nyitott az út. Szívesen magunkra vállaltuk ennek a megszervezését is.”

Zarándok túrázók

Általában nagyobb csoportokba gyűlnek egy lelkivezetővel karöltve a zarándokok, úgy vágnak neki a hosszú útnak, miközben közösen imádkoznak, beszélgetnek és énekelnek, amivel egy megható közösségi élményt nyújtanak a jelenlévők számára.

A Kegytemplomhoz érve mindössze 800 métert kell már megtenni a búcsú helyszínéig. A látnivalók és túrázási lehetőségek itt nem érnek véget. Ha már a nyeregben vagyunk, akkor érdemes ellátogatni a búcsú helyszínétől 1,5 kilométerre levő Csíksomlyói messzelátóhoz, ahol egész Székelyföld egyik legszebb kilátása nyílik az oda tévedők szeme elé.

Szerző: Bíró Bálint

Fotó: wikipedia

További cikkek

Hiperbár oxigénterápia 2024.03.27
A búvároknak ismerősen cseng, de sokaknak talán Cousteau kapitány és hajója; a Calypso jut eszébe. Ám ennél jóval korábbra kell visszautaznunk az időben. Megismertetjük a hiperbár oxigénterápia erdetét és jelenét.
Pliometrikus gyakorlatok futáshoz 2024.03.26
A gyerekkorunkban anélkül, hogy tudatában lettünk volna, ösztönösen végeztünk erő-, sebesség- és mozgáskoordináció-fejlesztő gyakorlatokat. Ugráltunk, szökdeltünk, dobtunk, rúgtunk és másztunk. Ezek a pliometrikus gyakorlatok, a reaktív erőfejlesztő mozdulatok hozzájárultak az izomerőnk, a fizikai teljesítményünk és a robbanékonyságunk növeléséhez.
Kondiztunk egy ékszerdobozban > a V.30 Sportközpont 2024.03.24
2021-ben nyílt meg a V.30 Sportközpont. A többszintes multifunkcionális létesítményben a fitneszedzéseinket a konditeremben, a nyújtóteraszon és a skyteraszon is elvégezhetjük. A belvárosiak minden szolgáltatást kedvezménnyel vehetnek igénybe. (x) (X)

Ajánló

Hiperbár oxigénterápia 2024.03.27
A búvároknak ismerősen cseng, de sokaknak talán Cousteau kapitány és hajója; a Calypso jut eszébe. Ám ennél jóval korábbra kell visszautaznunk az időben. ...
Pliometrikus gyakorlatok futáshoz 2024.03.26
A gyerekkorunkban anélkül, hogy tudatában lettünk volna, ösztönösen végeztünk erő-, sebesség- és mozgáskoordináció-fejlesztő gyakorlatokat. Ugráltunk, ...
Kondiztunk egy ékszerdobozban > a V.30 Sportközpont 2024.03.24
2021-ben nyílt meg a V.30 Sportközpont. A többszintes multifunkcionális létesítményben a fitneszedzéseinket a konditeremben, a nyújtóteraszon és a skyteraszon is ... (X)
FELKÉSZÜLÉSI TIPPEK - EGYNAPOS BALATON-KÖR 2024.03.22
A Balaton-kör bizony 200 kilométer. Nem túl extrém edzésekkel földi halandók számára is teljesíthető egy nap alatt, de van néhány szabály, amelyet nem árt ...
Mi fán terem a cyclocross? 2024.03.20
Az országúti szezon végén a figyelem a kerékpározás téli alternatívájára, a cyclocross szakágra terelődik. A nagy sztárok miatt egyre nagyobb érdeklődés övezi a ...

Blog

Marik Balázs blogja - Bélának megvan a lényeg!
Marik Balázs blogja - Spirit of ‘78
PARTI ANDRÁS BLOGJA 6.
PARTI ANDRÁS BLOGJA 5.