Nincs kedvem megmozdulni Ülök a széken, könyöklök a térdemen, és a kezemben forgatom a cipőmet. Lehajtott fejjel nézem az apró szakadást a zoknimon, és egyszerűen nincs kedvem elindulni. Fáradt vagyok. Egész nap dolgoztam, egy perc megállásom nem volt, még a déli kiflimet sem tudtam megenni. Jó, tudom, azt szoktam mondani, hogy közben mindig feltöltődöm, jönnek a friss, a boldog gondolatok. Lehet, hogy újra tudnék mosolyogni, de ma…
Nincs kedvem megmozdulni Igen, felvettem a trikómat. Ez akkor sem jelent semmit, csak jobban érzem magam benne, mint ingben, nyakkendőben. Szeretem az anyagát, szeretem, ahogy rám simul. Sok közös élményünk volt már eddig is. Tényleg, kicsit érzem rajta az előző edzés ízét, a hasamon és a mellkasomon érdekes vonalat rajzolt rá a verítékből kicsapódó só. Nagyot sóhajtok. Milyen jó is volt tegnap, de most egyszerűen nem megy.
Nincs kedvem megmozdulni
Felhúzom a bal cipőmet. Körülöleli a lábfejemet, lágyan, de határozottan, mint ahogy nekem kellett volna válaszolnom a főnökömnek. Kényszeredetten felnevetek, miközben megkötöm a fűzőt. Már megint az állásomat féltettem, pedig nekem volt igazam. Nem baj, én legalább le tudok gyűrni annyit, amennyit ő sosem lesz képes. Viszont ahhoz most el kellene indulni, de…
Nincs kedvem megmozdulni
Kirázom a jobb cipőmből a kavicsot, az ujjammal végigsimítom a belsejét, és belelépek. Tegnap éreztem a végén, hogy bántja valami a talpamat. Az útépítésnél mehetett bele az apró kőmorzsalék. Persze ma, amikor fél órát álltam ott a dugóban, a műszerfalon dobolva fanyar vigyorral jegyeztem meg, hogy két lábon mennyivel gyorsabb volt. Ma biztosan nem arra mennék, ha nekiindulnék. Már ha nekiindulnék.
Nincs kedvem megmozdulni
Felállok, tenyeremet a derekamra támasztva kihúzom a hátamat. A bankban kezdett nyilallni, amikor arra a közönyösen arrogáns ügyintézőre vártam. Közel egy órán át üldögéltem, toporogtam. Járkáltam fel-alá, és amikor ránéztem az órámra, arra gondoltam, ha most nekiindulnék, már a Kiserdőnél lehetnék. Megadom magam. Kisétálok a kapuhoz, bezárom magam mögött. A zsinórra fűzött kulcsot a csuklómra húzom. Elindulok. Lassan, döcögősen, még morgok egyet a ház előtti kátyún. Nem igaz, hogy ezt nem lehet kijavítani… aztán lerázom a karjaimat. Lehet, hogy nem volt kedvem, de elindultam. Beleszagolok a levegőbe. Furcsa virágillat száll valahonnan. A saroknál megbocsátok annak a lánynak a bankban. Az új építésű kék háznál eszembe jut, mit is mondjak holnap a főnökömnek. A platánfák árnyékába érve pedig kilazul a hátam, és elmúlik a fájdalom. Valahogy biztos vagyok benne, hogy azt a kátyút hamarosan kijavítják. Futok. Mosolyogva.
